Miként arról beszámoltunk, női kézilabdacsapatunk ezt a hetet a Nemzeti Kézilabda Akadémián, Balatonbogláron tölti edzőtáborban, s bár a keddi és pénteki edzőmérkőzést is zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani, igyekszünk szurkolóink számára a lehető legtöbb információval szolgálni. Sőt, hogy az érdeklődők minél közelebb érezhessék magukat a csapathoz, minden napról egy-egy játékosunk naplószerű bejegyzésben mesél.
Csütörtökön különösen izgalmas napja volt a lányoknak, erről Klujber Katrin mesél részletesen.
„Sziasztok!
Túl vagyunk már hét edzésen hétfő óta, de szerencsére jó erőben érzem magam. Igaz, ehhez annak is lehet köze, hogy csütörtökön érzésem szerint már valamivel kisebb volt a terhelés, mint az első három napon, az edzőink odafigyelnek rá, hogy mikor mennyit bírunk. Egyébként szeretek itt edzeni, az utánpótlás-válogatottakkal sok időt töltöttem Balatonbogláron, szeretem azt az ötperces sétát is, amelyet a NEKA központjától a sportcsarnokig kell megtenni az edzések előtt, legalább bemelegszem, ráhangolódok kicsit. Délelőtt futóedzésünk volt, illetve a konditeremben erősítettünk, délután pedig a Debrecennel közösen gyakoroltuk a védekezést és a lerohanást. Azt hiszem, nagy szükségünk van erre, szeretnénk, hogy sokkal jobban működjön a védekezésünk, mint tavaly. Ehhez én is szeretnék hozzátenni, és bár december óta is több kiló izmot sikerült magamra építeni, szeretnék még többet, ezért nyáron elkezdtem szigorúan odafigyelni az étkezésre is. Most először a nyaraláson is úgy ettem, hogy az erősödést és a szálkásítást segítsem elő, szóval a palacsinta és a fagyi elmaradt… Nagyon várom már a szezont, amely nekem a Fradival most lesz először teljes.
Az edzések után került sor az újak beavatására – s bár decemberben jöttem, én is most kerültem sorra Kírával, Nikivel, Nonóval és Emilie-vel együtt. Hihetetlenül jól éreztük magunkat, rengeteget nevettünk az előre megkapott, illetve az itt, meglepetésként előkerülő feladatok közben is. A program végén aztán végre Gábor is elismerően bólintott, amikor megkérdeztem tőle, hogy >>Akkor, most már én is igazi Fradista vagyok?<<. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy az újoncok közötti versenyt – merthogy a feladatokat pontozta a zsűri – én nyertem meg. Ezt követően még kicsit beszélgettünk, meséltük egymásnak az élményeinket, majd mentünk pihenni, hiszen egyrészt elfáradtunk, másrészt pénteken még egy edzés és egy edzőmeccs áll előttünk.”
Női kézilabdacsapatunk kapusát a gyermeke, Dávid is felköszöntötte a válogatott edzőtáborban.
Tíz játékosunk lép pályára a válogatott szünetben is, többen ráadásul egymás ellen.
Egy rossz periódust leszámítva uraltuk a Sola elleni meccset, de így is meg kellett küzdeni a sikerért.
Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.
Az előző idényben kétszer is megszenvedtünk a Sola ellen, és ezek alapján most is nehéz meccsre készülhetünk.
Korábbi kézilabdázónk, Laura van der Heijden a Ljubljana elleni BL-meccsen lepte meg egykori játékostársait.
Női kézilabdacsapatunk az idén még a Bukarestet, a Dortmundot és az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában.
Válogatott balszélsőnk vastaps kíséretében térhetett vissza a pályára a szerda esti bajnokin.