Úgy érezhettük magunkat, mint szűk két hónappal ezelőtt Rosztov-na-Donuban – a CSM Bucuresti elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre ugyanis a győri összecsapás után jelentkező panaszai miatt nem nevezhettük egyik legjobb formában lévő játékosunkat, Szöllősi-Zácsik Szandrát. Az oroszok ellen Tóth Nikolettre, Hársfalvi Júliára, Szucsánszki Zitára és Kovacsics Anikóra se számíthattunk, vagyis ebből a szempontból egy fokkal talán jobb volt a helyzet, abból pedig rosszabb, hogy az csak az idénybeli hatodik tétmeccs volt, míg a romániai a tizenhetedik. Hetven nap alatt, ugyebár.

Vagyis kissé elgyötörten, fáradtan, de tettvágytól égve melegített csapatunk az üresen tátongó Polyvalenta sportcsarnokban. A szezon eddigi részében mindenütt nézők előtt léphettünk pályára, Bukarestben azonban a járványhelyzet miatt nem lehettek szurkolók a lelátókon. A hangolódás közben feltűnő volt, hogy mindkét fél nagyon hergeli magát, igaz, nem lepődhettünk meg, hiszen a hazaiaknak égető szükségük volt a pontokra az előző fordulókban elszenvedett vereségek miatt, a mieinknek pedig az csoport első helyének megőrzése volt a tét.

A kapusokról szólt a mérkőzés első néhány perce – nálunk Janurik Kinga, náluk Marie Davidsen szállította a védéseket. Bosszankodhattunk a kihagyott helyzeteken, mert döntetlen állásnál többször is próbálkozhattunk átvenni a vezetést, de rendre belehibáztunk, így üldözni kellett ellenfelünket. A legtöbb gondot a bukarestiek beállója, Ema Ramusovics, valamint legnagyobb ásza, Cristina Neagu okozta, míg nálunk Emily Bölk és Márton Gréta lőtte a góljaink többségét. Kevés volt azonban kettejük jó teljesítménye, nagyon hiányoztak az egy héttel ezelőtti találkozóhoz képest Itana Grbics és Alicia Stolle góljai. 11-10-ig ezzel együtt is azt érezhettük, hogy rendben vagyunk, hiszen a védekezés hellyel-közzel jól állt a lábán, és ha nem vétünk olyan sokszor támadásban, ugyanúgy meglehetett volna a két-háromgólos előny, ahogyan Érden is volt. De nemhogy két-háromgólos, előny se lett egyszer se a szünetig, sőt… A játékrész végét nagyon elszúrtuk, technikai hibák és rontott lövések jöttek egymás után, Grbicset előbb Tóth Nikolett, majd Szucsánszki Zita váltotta támadásban, míg Stolle helyén Klujber Katrin játszott, de minden próbálkozásunk ellenére hét percen át maradtunk gólképtelenek. Ezt sajnos kihasználta a CSM, hattal meglépett, mire Kisfaludy Anett végre újra betalált Davidsen kapujába.

A fordulás utáni tíz perc hullámzóan alakult – jobban leszakadtunk, majd ismét közelebb értünk, miközben Elek Gábor minden létező módon forgatta a csapatot, hogy valahogy betömje a hiányzók, valamint az ezen a napon gyengébben teljesítők miatti lyukakat. Bíró Blanka védései, illetve Klujber Katrin góljai megteremtették a felzárkózás lehetőségét, a közte háromért támadhattunk, de sajnos ezen a meccsen valamiért ezekből a szituációkból nem jöttünk ki jól. Tartottuk a négygólos különbséget, vagyis az utolsó negyed órához érve pislákolt a remény, de óriási bravúrra volt szükség.

Neagu és Bölk külön gólpárbajt vívott, de nem ez döntötte el a két pont sorsát (ők egyébként döntetlennel zártak, 9-9 gólt lőttek), hanem az, hogy a két kiemelkedőt nyújtó játékos mellé a hazaiaknál tudott több társ felzárkózni. Elveszítettük a Bucuresti elleni idegenbeli mérkőzést, s ez leginkább azért fájó, mert bármennyire is klasszisokból álló együttes a CSM, a jó állapotban lévő Fradi, ahogyan azt egy hete láttuk, képes rá, hogy legyőzze. És képes arra is, hogy a mostani vereség ellenére elérje a kitűzött céljait, legalábbis az őszi teljesítményével feltétlenül megalapozta ezt. A csoportelsőséget ugyan nem sikerült megőrizni a téli szünetre, de jó pozícióból várhatjuk a januári folytatást.