2021. január 23.
Ki tanul többet az első meccsből?
Női kézilabdacsapatunk szerdai győzelme biztos továbbjutást ért – a helyezésen viszont még javíthatunk.

Lélekemelő győzelmet aratott szerdán női kézilabdacsapatunk, de az sem mellékes, hogy Metz felülmúlásával eldőlt: a Fradi ott lesz a Bajnokok Ligája következő körében. A továbbjutást érő minél kedvezőbb helyezésen azonban még ügyködhetünk – jelenleg a harmadik pozíciót foglaljuk el, vesztett pontok tekintetében a negyediket, de elképesztően nehéz mérkőzések állnak még előttünk.

Először is a Metz elleni „visszavágó”, vasárnap délután.

A franciák vezetőedzője, Emannuel Mayonnade a két csapat szerdai összecsapását követően csalódott volt, mint elmondta, a csoportelsőség volt csapata célja, ehhez pedig alighanem úgy számolt, hogy a Népligetben is két pontot gyűjtenek. Csakhogy a mieink sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, mint néhány nappal korábban az Esbjerg ellen, és ez, valamint az óriási akarat elegendő volt ahhoz, hogy meglepetést okozzunk. De vajon néhány órával kevesebb, négy nappal később is képesek leszünk-e a bravúrra, talán még nagyobbra? Egyáltalán ilyen rövid idő alatt mennyit lehet változtatni a látottak alapján?

Elek Gábor szerint fel lehet használni a tapasztalatokat, elméleti szinten legalábbis mindenképp, de tudjuk, a gyakorlatban megvalósítani sokkal nehezebb.

„Az nyer vasárnap, aki többet tanul az első meccsből” – mondta mindenesetre vezetőedzőnk ezzel kapcsolatban, és a csapatát is ennek megfelelően készítette a hét második felében. Az biztos, hogy a védekezésünkben, illetve ezzel együtt a kapusteljesítményünkben még bőven maradt tartalék (ez, persze, igaz lehet a Metzre is…), ha ezt aktivizálni tudjuk, már elég lehet. Az utolsó simításokat már Franciaországban végezhette a társaság, elvégre szombaton délelőtt, Luxemburgon keresztül, problémamentesen Metzbe utazott a Fradi.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 12. forduló

Metz Handball - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Palais Omnisports Les Arenes Metz, zárt kapuk mögött
Időpont: 2021. január 24., 16 óra
Játékvezetők: Vanja Antic és Jelena Jakovljevic (szerbek)
TV: Sport 1.

Cikkajánló

Jó kezdés, elszúrt hajrá, de így is győzelem

Negyed óra után már kilenccel is vezettünk, és a második félidő végéig őriztük is a biztos előnyt.

Veszélyes csapat érkezik a Népligetbe

Szerdán 18 órakor a Mosonmagyaróvár ellen lép pályára női kézilabdacsapatunk.

Tizenegy játékosunk készülhet az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott március 19-21. között vesz részt az olimpiai selejtező tornán.

Rangadó helyett kiütéses győzelem Siófokon

Mindkét csapat számos problémával küszködött, de a mieink jobban alkalmazkodtak az adott helyzethez.

Hosszabbítunk tehetségünkkel

A tizennyolc éves irányítónk 2020 őszén már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott.

Győznünk kell Siófokon

Nehéz mérkőzés vár ránk, de mindenképp meg kell szereznünk a két pontot riválisunk otthonában.

Kisorsolták a női és férfi Magyar Kupa negyeddöntőit

Női kézilabdázóink ebben a körben kapcsolódnak be, a férfiak pedig még játszanak a legjobb nyolcba kerülésért.

Néha döcögött a játék, de így is magabiztosan győztünk

A második félidőben kétszer is belealudtunk a meccsbe, de négy gólnál közelebb ekkor se ért az MTK.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most