2021. február 3.
Kikaptunk a Győr otthonában
Negyvenöt percig teljesen nyílt volt a meccs, a végén azonban túl sokat hibáztunk.

Évek óta a csúcsrangadó, amely évek óta sorban döntötte a nézőszám tekintetében a rekordokat… A mostani, zárt kapus összecsapás is rekord, csak épp negatív – és ez az összecsapást kissé szokatlanná is tette, hiszen a megszokott feszültség a lelátón nem volt meg. A pályán viszont annál inkább, talán a komoly hiányzók miatt: a hazaiaknál Eduarda Amorim, nálunk pedig Bíró Blanka és Csiszár-Szekeres Klára nem volt bevethető.

Ritkán fordul elő, s ez is jól mutatta a játéktér „hangulatát”, hogy Alicia Stolle már a 28. másodpercben kiállítást érően szabálytalankodott. Az emberhátrányból még úgy, ahogy kijöttünk – bár a győriek vezettek, ellépni nem tudtak tőlünk –, a gond inkább azzal volt, hogy túlságosan idegesnek tűntek a mieink. Rengeteg volt a hiba, szórtuk el a labdákat, a Győr meg könnyedén indulhatott ezekből. Még negyed óra se telt el, amikor már négy tiszta ziccer gólt kaptunk lerohanásból, úgyhogy nem volt véletlen Elek Gábor időkérése 8-5-nél.

A háromból négygólos hátrány is lett (9-5), ezt követően azonban fokozatosan fogytak a hibák, s ezzel együtt a hátrányunk is. Merthogy a védekezésünk egyébként működött, ha nem hagytuk, hogy átrohanjon rajtunk az ETO, a felállt falunk jól szűrte meg a hazai támadásokat, mögötte pedig Janurik Kinga fogta a sávokat.

11-11-nél egyenlítettünk, és második nekifutásra az előnyt is sikerült átvenni. A szünetig ezt követően kiegyenlítődött a játék, vezetett az ETO, de a dudaszó előtt egy másodperccel nekünk volt ziccerünk a vezetéshez, végül döntetlennél vonulhattak pihenni a csapatok. Az első negyed óra után ezzel alighanem elégedettek lehettünk, és azt érezhettük, hogy van még a csapatban – Klujber Katrin és Kovacsics Anikó villanásait vártuk nagyon, de a szélekről is többet hibáztunk a megszokottnál.

Az újrakezdés után potyogtak a gólok, egy-egy védés mellett négy-négy gól esett már öt perc alatt, de a folytatásban se sokat változott a ritmus. Az ETO Lukács Viktóriát lövette – és sajnos nem is nagyon hibázott korábbi játékosunk, azonban rendre volt válaszunk. Az első félidőben a védekezésünk volt a kulcs, a másodikban pedig a támadójátékunk hozta az eredményt. Kettő gól volt a legnagyobb előnyünk, és iszonyatosan sajnálhattuk, hogy innen nem tudtunk tovább lépni, mert az utolsó negyed órára fordulva a győriek újra átvették a vezetést.

Kicsit megtorpantunk, mínusz háromról kellett ismét kapaszkodnunk, de közben fogyott az idő, már csak tíz perc volt hátra. Emily Bölk tartotta a lelket a csapatban, de egyedül az ő teljesítménye kevésnek tűnt a felzárkózáshoz. A győri beállók jelentettek megoldhatatlan feladatot az utolsó negyed órában, átlövésből szinte egyáltalán nem kaptunk gólt, de a vonalról sajnos túlságosan sokat.

Nagy kár az utolsó negyed óráért, mert negyvenöt percig úgy tűnt, több van ebben a meccsben, a végén azonban egy rossz periódus eldöntötte a két pont sorsát, ráadásul a végeredmény, a hatgólos különbség jóval több, mint amit a játék képe mutatott.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
10. forduló

Győri Audi ETO - FTC-Rail Cargo Hungaria 33-27 (14-14)
Helyszín: Audi Aréna, zárt kapuk mögött
Időpont: 2021. február 3., 18 óra
Játékvezetők: Horváth Péter és Marton Balázs
Gólszerzők: Lukács Viktória 6, Kari Brattset 5, Estelle Nze-Minko 4, Anne Mette Hansen 4, Görbicz Anita 3 (3), Beatrice Edwige 3, Stine Bredal Oftedal 3, Fodor Csenge 3, Veronica Kristiansen 2, ill. Emily Bölk 9, Angela Malestein 6 (4), Klujber Katrin 4, Schatzl Nadine 3, Márton Gréta 2, Kovács Anett 1, Háfra Noémi 1, Szucsánszki Zita 1.

Cikkajánló

Eb-döntő után: „Óriási tanulópénz volt a torna”

A 14 gólt szerző Tarjányi Laura mesélt az U16-os nyílt Európa-bajnokság élményeiről és tapasztalatairól.

Győzelmekkel zárta a vb-t a válogatott

A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.

Elérhetők a belépők a franciaországi tornára

A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin