2024. június 27.
Kisorsolták a 2024/2025-ös idény BL-csoportjait
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.

Csütörtök este Bécsben tartották meg a 2024/25-ös női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását. Mint arról korábban beszámoltunk, női kézilabdacsapatunk magyar bajnokként az első kalapból várhatta a húzást.

A BL lebonyolítása az előző évekhez képest nem változott, két nyolcasba sorolták a tizenhat résztvevő együttest, a csoportkör végén az első kettő a negyeddöntőbe, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik a nyolcaddöntőbe jut. Abban biztosak lehettünk, hogy a Győrt elkerüljük, a többi tizennégy csapat azonban ott volt a lehetséges ellenfelek között.

A sorsoláson végül az A csoportba kerültünk – érdekesség, hogy ellenfeleink között négy olyan is található - többek között az Európa-liga-címvédő Storhamar is -, amely az előző idényben nem indult a legrangosabb kupasorozatban.

Az előző idényhez képest, amikor igazi halálcsoportba kerültünk, most jóval inkább hasonló erősségűnek gondolom a két csoportot, de annak azért örülök, hogy csak egy dán riválissal találkozunk majd – mondta vezetőedzőnk, Allan Heine. – Nagy összecsapások lesznek, de a Bajnokok Ligájától nem is várhatunk mást, biztos vagyok benne, hogy szoros, színvonalas mérkőzéseket láthatnak majd a szurkolók. A Ferencvárosnál csak a győzelem elfogadható, ebben a szellemben küzdünk majd ebben a sorozatban is. Szeretném, hogy a csoport elején, az első két helyen végezzünk, de sok munka vár ránk ehhez.

A Bajnokok Ligája-csoportkör első fordulóját szeptember 7-én és 8-án rendezik.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA 2024/25

A csoportbeosztás:
A csoport: FTC-Rail Cargo Hungaria, Metz Handball (francia), CSM Bucuresti (román), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), Storhamar HE (norvég), Nykobing FH (dán), HV Podravka Vegeta (horvát), CS Gloria 18 BN (román)

B csoport: Vipers Kristiansand (norvég), Team Esbjerg (dán), Buducsnoszt Bemax (montenegrói), HB Ludwigsburg (német), Győri Audi ETO KC, Brest Bretagne HB (francia), Rapid Bucuresti (román), Odense Handbold (dán)

Cikkajánló

Kisfia is támogatja a felkészülés közben kapusunkat

Női kézilabdacsapatunk kapusát a gyermeke, Dávid is felköszöntötte a válogatott edzőtáborban.

Fradi-párharcok a válogatottaknál

Tíz játékosunk lép pályára a válogatott szünetben is, többen ráadásul egymás ellen.

Hibátlan mérleggel mehetünk a válogatott szünetre

Egy rossz periódust leszámítva uraltuk a Sola elleni meccset, de így is meg kellett küzdeni a sikerért.

Nincs meglepetés: küszködtünk, de nyertünk a Sola ellen

Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.

Tapasztalatból tudjuk: figyelni kell a Sola ellen

Az előző idényben kétszer is megszenvedtünk a Sola ellen, és ezek alapján most is nehéz meccsre készülhetünk.

„Bárki kérdez, mindig csak jókat mondok a Fradiról”

Korábbi kézilabdázónk, Laura van der Heijden a Ljubljana elleni BL-meccsen lepte meg egykori játékostársait.

Három hazai BL-meccsre is elérhetők a belépők

Női kézilabdacsapatunk az idén még a Bukarestet, a Dortmundot és az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában.

"Nagyon meghatódtam" - Márton Gréta újra pályára lépett

Válogatott balszélsőnk vastaps kíséretében térhetett vissza a pályára a szerda esti bajnokin.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin