2023. július 12.
Kiütéssel hangolt az Eb-elődöntőre a juniorválogatott
Esélyt sem adott a dánoknak a magyar válogatott, s készülhet a házigazda románok ellen az U19-es Eb-n.

Két biztosan elődöntős csapat, a magyar és a dán válogatott csapott össze szerda este Mioveniben a romániai U19-es női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében.

Az első gól ugyan az északiaké volt, de mégis remekül kezdtük a találkozót, nem egész nyolc perc után már 6-1-re vezettünk. Az lehetett az érzésünk, hogy már az első félidőben el lehet dönteni a találkozót, és a játékrész hajrájában meg is nyugodhattunk, hiszen tízgólos fórt építettünk ki a szünetre (23-13).

A folytatásban már csak az volt a kérdés, hogy mekkora verést mérünk az egyébként a franciákat legyőző skandinávokra, a végére tizennyolc(!) gólt tettünk közé. A 41-23-as sikerből ismét alaposan kivették a részüket a ferencvárosi játékosok: Papp Dorka hibátlanul lőtt, és öt gólt szerzett, Simon Petra három találattal járult hozzá a győzelemhez, míg Imre Szofi ismét közel negyven százalékos teljesítménnyel védett.

Így jó előjelekkel várhatjuk a pénteki, elődöntőt, amelyben a portugálok mögött másodikként továbbjutó román csapat lesz az ellenfél. A másik ágon Portugália – Dánia találkozót rendeznek.

NŐI U19-ES KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (ROMÁNIA, JÚLIUS 6-16.)

II. középdöntőcsoport, 2. forduló (Mioveni)

Magyarország – Dánia 41-23 (23-13)
A magyar csapat gólszerzői: Csíkos 6, Papp 5, Panyi 4, Szabó E. 4, Varga 4, Csernyánszki 3, Farkas 3, Kovalcsik 3, Simon 3, Szabó A. 2, Gém 1, Kostyó 1, Kövér 1, Makó 1

(Fotó: EHF)

Cikkajánló

„Tiszteljük az Esbjerget, de le tudjuk győzni”

Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője a hétvégén hazatér, de a célja, hogy elhozza a két pontot Dániából.

A teljes csoportkört meghatározó BL-rangadók jönnek

A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin