Szöllősi-Zácsik Szandra, Alicia Stolle és Elek Gábor nélkül, de tűzzel, hittel a szemekben vágott neki a bajnoki hajrának női kézilabdacsapatunk. Kisvárdán kényszerű okokból nem a megszokott helyszínen, hanem a helyi gimnázium sportcsarnokában rendezték a mieink elleni találkozót, s már a furcsa körülmények önmagában különlegessé tették volna a meccset. A „vendégszektorba”, vagyis a mobillelátó mellett, a pálya szintjén, kordonokkal elkülönített területre értékesített harminc darab belépő pillanatok alatt elfogyott, igaz, plusz egy főnek, az eltiltását töltő Elek Gábornak jutott még ott hely.

Óriási elánnal, és tökéletes koncentrációval kezdtünk, és jól jelezte a szándékainkat, amikor 5-1-es vezetésünknél, a hatodik percben az egyébként ezúttal a padon kezdő Angela Malestein a játékvezetőktől kérte, hogy a hazaiak hetesének elvégzéséig állítsák meg az időt. Ahogyan azt a helyiek előre mondták, a csarnok akusztikája valóban nem a legjobbak közül való, de amikor a szurkolóink rázendítettek, rögtön nagyot javult a helyzet. Volt is mitől hangulatba jönni, elvégre a csapat parádés első negyed órát produkált – kihasználta, hogy a hazaiak kissé ritmustalanul és lassan kezdtek a válogatott szünet után. Továbbá, sietett, amennyire lehetett, de ez nem ment át kapkodásba.

A 16. percben már tíz góllal vezettünk (4-14), Janurik Kinga fogott mindent, ami fogható volt, de előtte a fal is ragyogóan szűrt, elöl pedig alig-alig hibáztunk támadást. A játékrész második felében gyorsult és javult a kisvárdaiak játéka, illetve egy kettős emberhátrány is nehezítette a helyzetünket, és ebben a peridósban meg is állt a különbség növekedése. Sőt, nyolc gólra visszakapaszkodott Bakó Botond együttese, ám az utolsó hat percben sikerült még egyszer ritmust váltani, így a szünetre 21-9-es előnnyel mehettünk.

Milyen furcsa helyzet ez a mostani, normál esetben azt írhatnánk, hogy ezzel vélhetően el is dőlt a két pont sorsa, de ezúttal így is jól eső feszültséggel várhattuk a második félidőt, és reméltük, hogy a lányok képesek lesznek még harminc percen át ilyen teljesítményre.

Az újrakezdés jól sikerült, a 38. percben tizenhattal álltunk jobban. Emily Bölk volt a támadásainknál a leghatékonyabb, de ezen a meccsen valóban mindenki kivette a részét az egészből. A hazaiak időközönként azért megmutatták, hogy miért tartoznak stabilan a középmezőnyhöz, illetve, hogy miért tudtak többször is borsot törni az erősebb riválisok orra alá is. A második félidő közepén kisebb gödörbe kerültünk, jött néhány hiba, amely után mindenki azonnal javítani akart, s kissé kapkodásba ment át a sietség. A legrosszabbkor jött Tóth Nikolett sérülése – a bal vállát húzták meg szerencsétlenül, nem is tudott már visszajönni, így az egyébként betegség miatt egy hetet kihagyó Emily Bölkre még több teher hárult. Nagyon fogytunk belső posztokon, így a hajrában újoncot is avattunk - a tizenhét éves Simon Petra most először lépett pályára az NB I-ben.

Így is, a rengeteg probléma ellenére is megvoltak a lehetőségeink rá, hogy hizlaljuk az előnyünket, de a második félidőben sajnos Leskóczi Boglárka nagyon elkapta a fonalat a  kapuban, és sorra hagytuk ki a ziccereket. Az első félidő nagy részében dicsérhettük a csapatot azért, amiért kapkodásnak a nyomát se fedezhettük fel, de a másodikban sajnos egyértelműen ezt láthattuk, és emiatt bosszantó hibákat vétettünk.

Tizenegy góllal nyertünk Kisvárdán, de ezzel most nem lehetünk elégedettek, hiszen a második harminc percben sokkal több volt, mint amennyit kihoztunk belőle.