A női kézilabda Bajnokok Ligája 11. fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria az Érd Arénában látta vendégül a szlovén Krim OTP Group Mercator együttesét, és végül magabiztos, 38–31-es győzelmet aratott. Ezzel a fontos sikerrel a Ferencváros jelenleg a csoportja második helyén áll 16 ponttal a francia Brest Bretagne mögött. A mérkőzés után a játékosok boldogan értékelték a sikert, de ezzel együtt önkritikusan beszéltek arról, hogy az első félidőben több hiba és eladott labda is becsúszott, így a szünetben még szoros volt az állás. Klujber Katrin, aki a mezőny legeredményesebb játékosa lett hét góllal, így fogalmazott: – Az első félidőben voltak gondok, és szerintem több fegyelmezetlenséget vétettünk, akadtak technikai hibák, illetve kimaradt helyzetek is.
Vilde Ingstad hibátlanul értékesítette a helyzeteit, végül hat góllal zárt, de ő se volt maradéktalanul elégedett. – Az első félidőben láthattuk, hogy vezettünk, aztán háromszor egymás után eladtuk a labdát, ők pedig felzárkóztak. Ilyesmit nem engedhetünk meg magunknak.
Fordulópontot hozott a szünetben utáni időszak, amely során együttesünk csere nélkül játszott, és ennek a taktikai változásnak köszönhetően felgyorsult a csapat. Ezzel együtt a védekezés is felerősödött, ami utat nyitott a számos könnyű, lerohanásból szerzett gólnak, és ezekkel teljesen felőröltük a szlovénokat.
Klujber Katrin elmondta, hogy a taktikai megbeszélés során felkészültek az ellenfél nyitottabb védekezésére.
– Meg kellett beszélnünk, hogy ha kicsit nyitottabban védekeznek, akkor hogyan reagáljunk rá, ezt jól sikerült megoldanunk, illetve a védekezésben fontos volt, hogy segítsünk egymásnak. Tudtuk, hogy eléggé besegítenek a szélsők, így több helyzetet tudunk kialakítani szélre is. A beállókkal is nagyon jó páros kapcsolatokat tudtunk létrehozni a mai meccsen, úgyhogy tényleg igazából mindenki hozzátette a magáét.
Egyetértett csapattársával Ingstad is, aki elégedetten nyugtázta a sokszínű támadójátékot és a csapat sebességét: – Jó, hogy mindenki kiveszi a részét, így a védelemnek is nehezebb felkészülni. Úgy gondolom, ma sok mindenben sikeresek voltunk, jól futottunk, megvolt a sebességünk.
Csapatunk a domináns második félidei teljesítménnyel újabb két pontot szerzett, és fellépett a közvetlen továbbjutást érő második helyre. A Bajnokok Ligájában két hét szünet következik, a bajnokság ugyanakkor nem áll meg, a lányok jövő hétvégén a Szombathely vendégeként lépnek majd pályára.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-csoport, 13. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Krim OTP Group Mercator 38-31 (17-16)
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2026. január 24., 16 óra
Játékvezetők: Dragana Jakovljevic és Danijela Sando Kovacevic (szerbek)
Gólszerzők: Klujber 7 (3), Simon 6 (1), Ingstad 6, Vogel 5, Dmitrijeva 4, Márton 4, Tranborg 2, Balázs 2, Hársfalvi 1, Malestein 1, ill., Abina 7, Zulic 4, Horacek 4 (2), Egger 4, Martins Mario 3, Mavsar 3, Pogorelc 2, Puncer 1, Zagar 1, Bardrum-Larsen 1, Abina 1.
A 14 gólt szerző Tarjányi Laura mesélt az U16-os nyílt Európa-bajnokság élményeiről és tapasztalatairól.
A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.
A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.
Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.
A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.
A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.
A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.
Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.