2021. július 22.
Kökény Beatrix vezetésével újra dobogón végeztünk
Másfél évtized után tért vissza az olimpiára a magyar női kézilabda-válogatott – bronzéremmel ünnepelte.

A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét (vagy a járványhelyzet miatt tizenhárom) év után tér vissza az olimpiákra, de volt már ennél hosszabb távolmaradásunk is: 1980 és 1996 között. Az 1984-es, Los Angeles-i játékokon részt vehetett volna a csapat, hacsak a politika másként nem dönt, de az utána következő két olimpiáról önhibájából maradt le a válogatott.

Az atlantai olimpiára azonban végre újra készülhetett, és nem is voltak rosszak a kilátásai. Egy évvel korábban Magyarország és Ausztria közösen rendezett világbajnokságot, és lányaink a Körcsarnokban (a Budapest Sportcsarnokban karácsonyi vásár volt) egészen a döntőig meneteltek, ahol végül sajnos Dél-Korea jobbnak bizonyult, de az ezüstérem is jelentős siker volt az azt megelőző évtized hányattatásai után.

A Ferencváros csapatát négy mezőnyjátékos, Kántor Anikó, Kökény Beatrix, Pádár Ildikó és Tóth Beatrix, illetve a kapus, Farkas Andrea képviselte.

A csapat kapitánya, Laurencz László vasszigoráról volt ismert, előfordult, hogy egy gyengébb teljesítmény után szobafogságra ítélte felnőtt válogatott játékosait, miközben az ellenfelek hajókázni mentek. Rendhagyó módszerei azonban, ha játékosai körében nem is bizonyultak népszerűnek, eredményesek voltak.

A tornán első ellenfelünk Kína volt, aki hazai rendezésű világbajnokságunkon kicsit ránk ijesztett, holott 8-0-ra vezettünk a mérkőzés elején. Éppen ezért nem vehettük fél vállról az olimpiai nyitómeccset, igaz, még így is hátrányba kerültünk az elején (1-3). Ezután Mátéfi Eszter következett, az átlövő tíz gólunkból kilencet szerzett, ami társait is felébresztette „álmukból”, és végül a szünetre már előnnyel vonulhattunk. A második félidőre Farkas Andrea állt be a kapunkba, és jó teljesítményéből a társak is meríthettek. A mérkőzést stílszerűen kínai figurából szerzett góllal fejeztük be, így alakult ki a 29-19-es végeredmény.

Másodjára a házigazdákkal találkoztunk, a lelátón helyet foglaló több ezer nézőt a mérkőzés előtt szórólapokkal invitáltak az összecsapásra, azzal népszerűsítve a játékot, hogy ez a labdarúgás és a vízilabda ötvözete. Az amerikai szurkolók az eredménytől függetlenül lelkesen ünnepeltek minden találatot, onnan azonban lehetett sejteni, hogy nem műértő közönségről van szó, hogy mikor a javukra büntetőt ítéltek, azt közöny fogadta, mikor aztán a hangosbemondó tájékoztatta őket az ítéletről, hangos üdvrivalgásba törtek ki. A mérkőzés nem sok izgalmat hozott, simán nyertünk annak ellenére is, hogy a vártnál szorosabb eredmény született, 30-26. A kapitány a mérkőzés után azért bosszús volt a játék képe miatt, és nem is rejtette véka alá véleményét. Fleckné Babos Ágnes, a csapat másodedzője azonban árnyaltabban fogalmazott:

„Nem kell ebből a kis lazításból olyan nagy ügyet csinálni. Annyira biztos volt a győzelmünk, hogy a lányok gondolták, most játszadoznak egy kicsit. Tény, hogy ezt az amerikaiak sokkal jobban kihasználták, mint az álmunkban gondoltuk volna, nagyon ránk jöttek, de azt azért ne mondja nekem senki, hogy a győzelmünkért kellett a lelátón reszketni. Ismerem Kökényéket, tudom, hogy minden nagy sorozat közben van egy gyengébb félidejük, de szerencsére csak egy, amelyet több hasonló sohasem követ. A dánok ellen rá sem lehet majd ismerni ugyanerre a csapatra.”

Az elhangzottak után, Laurencz László még fontosnak tartotta a következőket hozzáfűzni:

„Ezzel a csapattal csak a könyörtelen szi­gor vezethet eredményre. Itt nem szabad sen­kit megdicsérni, mert akkor egy perc múlva már nem lehet ráismerni. Itt mindenkinek minden percét kontrollálni kell, s a legegysze­rűbb kérdésekben is elmondani, hogy mikor mit csináljon, mert különben önmagától kép­telen a cselekvésre. Komolyan mondom, néha úgy érzem magam, mint az óvodában, ahol én vagyok az óvóbácsi.”

Utolsó csoportmeccsünkön, Dánia ellen annak tudatában léphettünk pályára, ha nyerünk, akkor Norvégia, ha kikapunk, akkor azonban világ- és olimpiai bajnok Dél-Korea ellen kell megmérkőznünk a döntőbe jutásért.

A ki-ki mérkőzésen sokáig fej-fej mellett haladt a két válogatott, a második félidőre azonban a dánok el tudtak húzni, hiába Farkas védései és Kökény Bea emberhátrányból szerzett gólja. A végeredmény 27-22 lett a dánok javára. A mérkőzés utolsó harmadában pályára lépő fradista kapus igen bosszús volt a lefújás után:

„Nem értem... Egyszerűen nem értem... Mindenki pontosan tudta, mit kell csinálni, pontról pontra megbeszéltük a taktikát, aztán ez lett belőle. Össze kell szednünk magunkat, s az elődöntőben jobban kell játszanunk. Azt gondolom, van annyi a csapatban, hogy ez sikerüljön.”

Sajnos Farkas Andreának nem lett igaza. Az ázsiaiak elleni mérkőzés 14. percében már 11-0-t mutatott az eredményjelző, és nem a javunkra. Innen talán jól hangzik, hogy 15-8-ra tudtunk zárkózni, de harminc perc játék után 18-9 volt az állás. A játék ott folytatódott, ahol abbamaradt, a második félidőben is csupán árnyékaink voltunk önmagunknak, míg a koreaiak szárnyaltak. A végeredmény letaglózó, 39-25. A meccs után kapitányunk így értékelt:

„Negyven éve vagyok edző, de azt a merényletet még egy csa­patom sem követte el ellenem, hogy null-tizeneggyel kezdje a mérkőzést. A világ­bajnokkal szemben az volt a kérdés, hogy nyerünk, vagy nagyon kikapunk. Sajnos, az utóbbi történt. Amit az olimpiai elődön­tőben művelt a magyar válogatott, az mél­tatlan a korábbi eredményeihez. Az óriási fiaskótól függetlenül megverhetjük Nor­végiát.”

A súlyos vereséget követően kissé felborult a csapategység, egyik kulcsjátékosunk különösen elégedetlen volt, ezért szövetségi kapitányunk felhívta a játékos élete párját, hogy annak szavaival ösztönözte a játékost.

A koreaiak elleni fiaskót nem volt könnyű kitörölni a fejekből, a bronzcsatában kilenc percet kellett várni első találatunkra. Ennek ellenére látni lehetett, hogy a lányok sokkal harcosabban játszanak, mint tették azt az elődöntőben. Ennek meg is lett az eredménye, mert bár a pontossággal akadt gondunk, a ritmusváltásainkat nem tudták lekövetni a norvégok. Laurencz mester több szokatlan változtatást is eszközölt a csapat összetételében, ami szintén zavart okozhatott az északi fejekben. A mérkőzést a válogatottunk a hajrájában Kökény vezérletével 20-18-ra megnyerte, és ezzel megszerezte a bronzérmet – a Ferencváros és a válogatott ikonját, Kökény Beatrixot a Nemzeti Sport akkori száma a csapat eszeként és motorjaként jellemezte.

Cikkajánló

Kovacsics Anikó megsérült, véget ért számára az olimpia

A magyar női kézilabda-válogatott és az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatkapitányának a válla sérült meg.

Legutóbb a legjobb négybe masírozott válogatottunk

A magyar női kézilabda-válogatott közel volt az éremszerzéshez a 2008-as olimpián.

Az ötödik hely akkor csalódást jelentett

Athénban a két fontos, hozzánk hasonló játékerőt képviselő rivális elleni meccsét elveszítette válogatottunk.

A legnagyobb, mégis fájdalmas siker született 2000-ben

A magyar női kézilabda-válogatott Sydney-ben szerzett ezüstérme a sportág legnagyobb sikere.

Kisorsolták az NB I fordulóit

Címvédő női csapatunk a 9. és a 22. fordulóban találkozik legnagyobb riválisával, a fiúk Kecskeméten kezdenek.

Bíró Blanka nagyon várja már az első meccset

Az utazásról és a körülményekről is mesélt kapusunk, aki egyre jobban megszokja a tokiói körülményeket.

1980, Moszkva: az edzőlegenda távozása után nem ment

1980-ban játszottuk az első olyan olimpiai női kézilabdameccset, amelyen egy Fradi-játékos se lőtt gólt.

Öt fradista gól a románoknak és olimpiai bronz 1976-ból

Montrealban először rendeztek az olimpián női kézilabdatornát is, és a mieink bronzéremmel tértek haza.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most