2019. március 12.
Kökény Beatrix: 50!
Ma ünnepli ötvenedik születésnapját korábbi világklasszis kézilabdázónk, Kökény Beatrix – INTERJÚ, VIDEÓK!

Európa-bajnok korábbi klasszis balátlövőnkkel, irányítónkkal 50. születésnapja alkalmából beszélgettünk az ünneplésről, az emlékezetes sikerekről, az utánpótlásról és a Bajnokok Ligájában a Rosztov-Don elleni negyeddöntőre készülő felnőtt csapatról.

– Nagyon boldog születésnapot kívánok! Hogyan telik majd ez a szép nap?

– Köszönöm szépen! A délelőtt szűkebb családi körben. Elmegyünk ebédelni, a gyerekek örülhetnek, mert nem kell iskolába menniük. Este pedig jönnek a barátok és lesz egy kis ünneplés. De ezzel nincs vége, mert májusban Fiedler Adrienne tölti be a 60. életévét és csinálunk egy „Együtt 110” bulit június elején, és végül, csak a lányokkal megünnepeljük Hévízen is.

– Ki lehet egyáltalán emelni egy nagyon emlékezetes születésnapot?
– A húsz évvel ezelőttit mindenképpen, mert utána nem sokkal házasodtunk össze Gézuval (Imre Géza négyszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőröző – a szerk.), de mindegyik nagyon jó volt. Nagyon szeretem, amikor a korábbi csapattársaimmal lehetek ilyen alkalmakkor is együtt. Elmegyünk néhány napra pihenni vagy csak összejövünk és beszélgetünk. Amikor abbahagytam a kézilabdát, akkor azt kívántam, hogy boldog családi életem legyen, és hála istennek ez bejött, így a következő évekre is azt kívánom, hogy ilyen boldog legyen az életem.

– Kétségkívül a klub egyik ikonikus alakja vagy, de 20 évvel ezelőtt hogyan birkóztál meg a népszerűséggel?
– Könnyű volt, mert nem is gondoltam bele ilyenekbe. Hirtelen lettünk úgymond „sztárok”. Az 1995-ös hazai világbajnokságon szerzett ezüstérem után nagyon népszerű lett mindenki, akkor tényleg minden helyen megismertek, főleg úgy, hogy még nem volt ennyi médium, mint manapság. Rengeteg rajongói levelet kaptunk például, manapság a közösség oldalak világában ez már nem így történne. Nagyon jól esik és örülök, amikor azt mondják rólam, hogy a Fradi ikonikus alakja vagyok, hiszen még is csak 1992 óta vagyok itt, de akkor, játékosként és most sem éreztem magam sztárnak.

Az oroszok elleni mérkőzés az 1995-ös világbajnokságon

– Megannyi nagy siker részese voltál klub- és válogatott szinten. Van kedvenced?
– Nehéz kérdés, de kezdjük a válogatottal. Öt érmet szereztem a nemzeti csapattal, ebből a legemlékezetesebb a már említett ezüstéremmel végződött 1995-ös világbajnokság, amelyet itthon rendeztek, sajnos pont a döntőt Ausztriában. Ez volt az első világversenyen szerzett érmünk és akkor átszakadt valami. A többi érem is szép, a legutolsó, ugye a 2000-es sydney-i olimpián szerzett ezüst az ötödik helyen áll, ugyanakkor az atlantai bronzérmünk azért is különleges, mert első olimpiámon érmet szereztem és ott ismerkedtem meg Gézuval is. Ugyanakkor úgy vonultam vissza a válogatottól, hogy 2000 decemberében Romániában én emelhettem a magasba az Európa-bajnoki címért járó tálat, ez pedig méltó lezárása volt nemzeti csapatban eltöltött éveimnek.

A 2000-es Európa-bajnoki döntő Ukrajna ellen


– És a ferencvárosi évekből?
– Öt magyar bajnoki címet szereztünk, 1995-ben ráadásul százszázalékosan. Nemzetközi szinten sajnos csak egy KEK-döntő adatott meg és sok BEK-, illetve BL-négyközé jutás. Igen, ez egy kicsit hiányzik, hogy egyik sorozatban sem nyertem kupát, de hozzátartozik, hogy nagyon sok barátot szereztem.


– Sportvezetőként viszont tevékenyen részt vettél abban is, hogy a lányok nemzetközi sikereket érjenek el.
– Persze, hogy segít az ember, hiszen valóban kell egy háttér. De azt gondolom, hogy ezek a csapataink csodás sikerei voltak és az ő érdemük. Igen, valahol egy kicsit magaménak érzem, de az sokkal jobb volt, amikor tevékenyen részt vettem a sikerekben és mindig azokra az eredményeimre vagyok a legbüszkébb, amelyeket a pályán értem el.

– Nem mehetünk el amellett sem, hogy ismét itt a nagy lehetőség: a Rosztov-Donon keresztül vezet az út a Bajnokok Ligája Final Fourjába.
– Az év elején nagyon pesszimista voltam, azt gondoltam, hogy nem lesz sanszunk bejutni a Final Fourba. Aztán látva a mérkőzéseket, igaz, néha kicsit hullámzó játékkal, de nagyszerűen kézilabdáztunk. Megmutattuk, hogy a Győr ellen is tudunk jól játszani és pontokat csenni tőlük. Mindkét döntetlen nagyon szép eredmény volt, így most már úgy gondolom, hogy bárkit meg tudunk verni. A Metz erősebb lett volna, a Rosztov elsősorban a távolság és a hosszú utazás miatt nem a legjobb, de szerintem most 50-50 százalék az esély a továbbjutásra. A Rosztov gyengült az előző szezonhoz képest, mi hasonlóak lehetünk, mint tavaly, csak akkor pechesen alakult a sorsunk a sok sérülés miatt. Bízom benne, hogy most szerencsésebbek leszünk, a következő egy hónapban még javul a játékunk, több emberünk visszatérhet és végre megtörik a rossz sorozat, azaz mi is ott leszünk a négyes döntőben.

– A jelenlegi csapatból több játékosnak is te vagy korábbi társaid a példaképeik, míg a legfiatalabbak, Háfra Noémire, Márton Grétára, Lukács Viktóriára és a többiekre szeretnének hasonlítani. Mit üzennél a legkisebbeknek, hogyan válthatják valóra az álmaikat?
– Nagyon örülök azoknak, akik magyar példaképeket választanak maguknak. Ebből is látszik, hogy milyen erős nálunk a női szakág, de bízom benne, hogy a fiúk is hamarosan elérik ezt a szintet. Azt üzenném nekik, hogy kezdetben igenis legyenek példaképeik és igyekezzenek megvalósítani, hogy nekik is szép pályafutásuk legyen és valósítsák meg önmagukat.

Az egész Fradi Család nevében kívánunk nagyon boldog születésnapot Kökény Beatrixnak!

Molnár Péter

Kökény Beatrix 1969. március 12-én született Budapesten. Az Építőkben kezdett kézilabdázni 1981-ben és már 17 évesen bemutatkozott a felnőtt csapatban. Innen került be a magyar válogatottba, amelyben 1988. november 4-én játszotta első mérkőzését. Klubcsapata vezéreként 1989-ben magyar bajnok lett, a szezon végén pedig őt választották az év magyar kézilabdázójának. Egy évvel később az Építőkkel megvédte bajnoki címét, a szakosztály azonban 1991 februárjától már Hargita KC néven szerepelt tovább. Áprilisban a Bajnokcsapatok Európa Kupájában az elődöntő jelentette a végállomást, a bajnoki címet viszont sorozatban harmadszor is megnyerte és másodszor lett az év kézilabdázója.

A Ferencvároshoz 1992-ben igazolt. Első szezonjában Magyar Kupát nyert, a Klubcsapatok Európa Kupájában pedig a döntőben csupán egy góllal maradtak alul a Walle Bremen ellen. A következő idényben viszont már bajnok és kupagyőztes lett a Fradival, a klubvezetés pedig júniusban az FTC örökös bajnoka címét adományozta neki. Az 1994-95-ös bajnokság máig rendkívül emlékezetes a klub és a szakosztály történetében, ugyanis a csapat százszázalékos teljesítménnyel lett aranyérmes a bajnokságban és megnyerte a Magyar Kupát is, sőt, Kökény Bea az év végén harmadik alkalommal kapta meg az év legjobbja díját. 1994 és 1997 között sorozatban négy alkalommal volt bajnok, és ötször nyert egymás után (1993-97) Magyar Kupát a Ferencvárossal, de utolsó, játékosként töltött szezonját (2001) is kupagyőzelemmel zárta. Az FTC színeiben összesen 423 mérkőzésen 1299 gólt szerzett, 9-es számú mezét a klub visszavonultatta.

A magyar válogatottal 1995-ben hazai közönség előtt világbajnoki ezüstérmes lett, egy évvel később az atlantai olimpián bronz-, 2000-ben pedig Sydney-ben ezüstérmet szerzett. Az 1998-as hollandiai Európa-bajnokságról bronzéremmel térhetett haza, azonban 2000-ben a romániai kontinensviadalon aranyérmesként vonult vissza a válogatottól. Manapság sportvezetőként az FTC női szakág- és utánpótlás vezetőjeként dolgozik, illetve tagja a klub elnökségének.

Cikkajánló

Újabb kemény feladat vár ránk Debrecenben

Megszakadt Metzben női kéziseink győztes sorozata, de szerdán már újra idegenbeli rangadón kell bizonyítani.

A jó kezdés ellenére is kikaptunk Franciaországban

Bár 6-1-re is vezettek női kéziseink, a támadójátékunk nem működött, így kikaptunk a francia bajnoktól.

Veretlen Metz vár ránk szombaton este

A francia együttes három szoros győzelemmel és egy döntetlennel a csoport harmadik helyén áll.

Kanor a társaknak és a szurkolóknak is adott javaslatot

Francia válogatott átlövőnk egykori csapata ellen is nyerne, de a Metzbe utazó szurkolóknak is adott tippet.

A győzelem ellenére is csalódottan értékelt Allan Heine

Vezetőedzőnk mellett Janurik Kinga, valamint a kisvárdai Józsa Krisztián és Mátéfi Dalma mondott véleményt.

Elég volt a sikerhez a "bajnoki ritmus"

Több meghatározó játékosát is pihentette Allan Heine, ez meg is látszott a csapaton, de legyőztük a Kisvárdát.

A kilencedik siker a cél a szerdai bajnokin

Szurkolóink újra hazai pályán láthatják kedvenceiket, szerdán a Kisvárda érkezik a Népligetbe.

Hat játékosunk utazhat a válogatottal Franciaországba

Golovin Vlagyimir hat FTC-játékost hívott be a női kézilabda-válogatott október végi keretébe.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin