2019. november 30.
Könnyed játékkal indítottuk a világbajnokságot
Kétszer hét percre tudta megnehezíteni a dolgunkat Kazahsztán, amely nagy kiütésbe szaladt bele.

Szombaton magyar idő szerint 10 órakor a magyar női kézilabda-válogatott számára is elrajtolt a világbajnokság, amely kulcsfontosságú a jövő évi olimpiára való kijutáshoz. Az első fordulóban a mieink Kazahsztánnal találkoztak, és azt reméltük, hogy a kétségkívül gyengébb játékerőt képviselő kazahok ellen önbizalom növelő győzelemmel tudják majd felvenni a ritmust.

Ezen reményünk megvalósulását legfeljebb hét percig félthettük: ellenfelünk eddig tudta tartani magát, igaz, a sebességén már ekkor is látszott, hogy ha Kovacsics Anikóék akár csak közepesen is bemelegednek, akkor nem lehet gond. Egy-egy hibánkat kihasználta Kazahsztán, 3-2-re még vezetett, majd beindult a magyar henger – sorban jöttek a labdaszerzések és a lerohanások, de felállt fallal szemben is megtaláltuk a réseket. Szélsőink remekeltek leginkább, mire Lukács Viktória először rontott lövést, Schatzl Nadine-nal közösen már kilenc gólnál jártak. Az első játékrészben összesen tizenkettő gólt termelt a négy szélsőnk, a csapat pedig tizennégy góllal, 22-8-ra vezetett a szünetben.

A második félidőt a tetemes előny ismeretében sokkal visszafogottabban indította a magyar csapat, a harmincadik és a negyvenedik perc között több labdát szórt el, mint a másik ötven perc alatt, de ezzel együtt is csak mínusz tizenegyig ért vissza Kazahsztán. Az időkérést követően aztán válogatottunk újra felvette a ritmust, ezt a tempót pedig képtelen volt tartani az erejével is elkészülő ellenfél.

Meggyőző játékkal gyűjtötte be a világbajnokságon első két pontját a magyar válogatott, s mielőtt legyintenénk a kazahok feletti sikerre, érdemes megnézni, hogy amúgy milyen eredmények születtek a nyitónapon. A teljesség igénye nélkül: Montenegró - Szenegál 29-25, Szerbia - Angola 32-25, Franciaország - Dél-Korea 27-29, Hollandia - Szlovénia 26-32, Románia - Spanyolország 16-31.

A magyar válogatott vasárnap 10 órakor Spanyolország ellen folytatja a vb-t.

OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
C-csoport, 1. forduló

MAGYARORSZÁG–KAZAHSZTÁN 39-15 (22–8)

Jacusiro, 1900 néző. V: Hizaki, Ikebucsi (japánok)

MAGYARORSZÁG: Triffa – LUKÁCS V. 5, Kovács A. 1 (1), Kovacsics, Tóvízi 1, Háfra N. 2, SCHATZL NADINE 7. Csere: KISS É., BÍRÓ B. (kapusok), Tomori, Klujber 3, TÓTH G. 5 (2), Szabó L. 3, MÁRTON G. 7, Faluvégi D. 2, Vámos P. 3. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

KAZAHSZTÁN: Pojlova – ABILDA 5, M. Szitnyikova 1, Baranovszkaja 3 (1), Abdihamit, Alekszandrova 4, Redzsemetova 1. Csere: Ajtenova (kapus), Pikalova, Pupcsenkova, Hargyina 1, Dzsumadilova, V. Szitnyikova, Szizdikova. Szövetségi kapitány: Berik Beknazarov

Az eredmény alakulása. 6. p.: 2–3. 14. p.: 10–3. 19. p.: 14–5. 26. p.: 18–7. 34. p.: 22–11. 41. p.: 24–13. 48. p.: 29–14.

Kiállítások: 2, ill. 0 perc

Hétméteresek: 4/3, ill. 2/1

Cikkajánló

Vegyes érzésekről beszélt Jesper Jensen

Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.

Óriási csatában nyertük meg a DVSC elleni rangadót

Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.

Mészáros Virág a következő idényt is kölcsönben tölti

Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.

Szombaton jön az idény utolsó rangadója

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.

Ötvenegy gólt lőve győztünk Dunaújvárosban

Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.

Megerőltető időszak után utazunk Dunaújvárosba

Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.

Hoztuk a kötelezőt, harmadikként zártunk a kupában

Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.

Márton Gréta: "Meg kell nyernünk a bronzérmet"

A második félidő eleji rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat a Magyar Kupa elődöntőjében - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin