2021 májusában épp az Elek Gyula Arénában, a Ferencváros U20-as csapata ellen, 32-30-as győzelmével vívta ki a Vasas női kézilabdacsapata az élvonalba való visszajutást, szűk fél évvel később pedig klubunk legjobb női kézilabdázói ellen igyekszik helytállni. A jelenhez és a közelmúlthoz mérten szinte elképzelhetetlen magasságokban járt az 1970-es, 80-as években az angyalföldi együttes, itthon szinte verhetetlen volt, de 1982-ben a Bajnokok Ligája elődjében is aranyérmet nyert, illetve 1978-ban, 1979-ben, 1993-ban és 1994-ben is döntős volt a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban. A Vasas aranykora azonban ma már messze van, a 2017/2018-as idény végén kiesett az NB I-ből, és csak 2021 nyarán tudott visszakapaszkodni a legjobbak közé.
A most futó szezonban hét forduló alatt csak a Győrrel szemben játszott alárendelt szerepet (41-21), a Mosonmagyaróvár (35-41), a Vác (40-32), a Szombathely (32-30) és a Kisvárda (23-30) elleni vereségek során tisztességgel helytállt, míg a Fehérvárt (26-24) és a másik újoncot, a Budaörsöt (28-24) le is győzte. Így összességében négy pontjával hét forduló után a tizenegyedik helyen áll.
Góljai jelentős részét három játékos hozta eddig össze: a nyáron a Szombathelytől átigazolt Marija Agbaba negyvennégyszer, a NEKA-tól megszerzett Kajdon Blanka harminckilencszer, míg a feljutásból is részt vállaló Szilovics Fanni harmincötször talált be eddig az ellenfelek kapujába. Hárman az össztermés (195 gól) hatvan százalékát vállalták magukra, vagyis elsősorban az ő semlegesítésüket kell megoldani, s akkor nem okozhat gondot a Vasas legyőzése.
A mieinknek fontos lenne, hogy jó teljesítménnyel, magabiztosan nyerjék ezt a meccset, hiszen fél szemmel már az idény őszi felének utolsó hetében következő három irgalmatlanul nehéz és fontos összecsapásra is tekinthetünk. A CSM Bucuresti elleni hazai, majd idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzés közé illeszkedő szuperrangadóval, az ETO-Fradi ütközettel teljessé váló hárommeccses etap méltó lezárása lehet az eddig fantasztikusan alakuló félévnek. Itt hívjuk fel szurkolóink figyelmét, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria – CSM Bucuresti meccsre online, (már csak korlázozott számban) lehet belépőt váltani, személyesen pedig szombaton, a helyszínen, míg a győri találkozóra személyesen, november 10-én, szerdán 15 és 19 óra között az Elek Gyula Arénában vásárolhatnak belépőt 2000 és 2500 forintos áron.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
8. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Vasas
Helyszín: Elek Gyula Aréna, Budapest
Időpont: 2021. november 10., szerda, 18 óra
Játékvezetők: Kiu Gábor és Kiu Tamás
Jegyár: 1000-2000 Ft
TV: Fradi Média Youtube-csatorna
Női kézilabdacsapatunk Esztergom elleni győzelmét nyolcgólos beállónk értékelte.
Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.
Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.
Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.
A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.
Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.
Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.
Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.