A Ferencváros női kézilabdacsapata óriási bravúrt elérve magyar bajnokként zárta a 2020/2021-es idényt, és ez aligha sikerülhetett volna a fantasztikus szurkolótábora nélkül. A rendkívül nehéz évben óriási hullámokon át vezetett az út a sikerig, és az út során rengeteget segített, hogy a mindennapokban és a mérkőzéseken játékosaink érezhették a támogatást. Még a zárt kapus meccsek idején is, hiszen a rengeteg pozitív üzenet mindig célba ért, azt pedig már sokszor taglaltuk, hogy miután az ajtók megnyílhattak a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók előtt, akkor az mennyi pluszt jelentett a csapatnak.
Az FTC Kézilabda szakosztálya hálás ezért valamennyi szurkolójának! Azoknak pedig hatványozottan, akik belépőjegy vagy bérlet vásárlásával a nagyon nehéz gazdasági helyzetben anyagilag is hozzájárultak a stabilitáshoz.
Sajnos a K&H Női kézilabdaliga 2020/2021-es idényében nyolc mérkőzést zárt kapuk mögött kellett megrendezni, szurkolóink nem lehettek ott a lelátón. A bérletesek a bérlet árának az említett nyolc mérkőzésre eső hányadával háromféleképpen rendelkezhetnek. Lehetőségük van a kézilabda szakosztály javára felajánlani, jóváírhatják, ha megújítják bérletüket a következő idényre, vagy visszaigényelhetik.
Köszönjük mindazoknak, akik nem tartanak igényt az említett részletre, nekik nincs teendőjük. Aki szeretné jóváírni vagy visszaigényelni, az bérletértékesítési alkalmakkor teheti ezt meg a bérlete leadása mellett az Elek Gyula Arénában.
Az első bérletértékesítési alkalom augusztus 17-én 13 órától lesz (ezen a napon 16 órától női kézilabdacsapatunk a Szombathelyt fogadja felkészülési mérkőzésen, majd azt követően szurkolói ankétot tartunk). Később augusztus 26-án, illetve szeptember 2-án lesz még lehetőség bérletet kiváltani vagy az előző évi bérlet árának arányos részét visszaigényelni.
Női kézilabdacsapatunk augusztus 17-én, 16 órától a Szombathely ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen az Elek Gyula Arénában. Az összecsapást a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók a helyszínen tekinthetik meg, a belépés díjtalan. A meccs előtt, 13 órakor kezdjük a 2021/2022-es idényre szóló bérletek értékesítését, a lefújás után pedig mintegy fél órával szurkolói ankétot tartunk. A bérlet konstrukciókról itt tájékozódhat.
Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.
Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.
Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.
A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.
Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.
Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.
A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.
Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.