2020. július 3.
Köszönjük szurkolóink bizalmát és türelmét
A kézilabda szakosztály közleménye a bérleteseinek és az elmaradt meccsekre jegyet váltott szurkolóinak.

A koronavírus-járvány pillanatok alatt változtatta meg körülöttünk az egész világot, s bár a Magyar Kézilabda-szövetség előbb felfüggesztette, majd törölte a kézilabda bajnokságokat, mi az elmúlt hónapokban is érezhettük a szurkolóink támogatását. A világjárványt kísérő és követő gazdasági nehézségek klubunkat is sújtják, de igyekszünk önnön erőből úrrá lenni az akadályokon. Ebben a nehéz időszakban szeretnénk, ha a szurkolóink továbbra is támogatnák a Ferencvárost.

A kézilabda szakosztálynak nehéz gazdasági döntéseket kellett meghozni, de bízunk benne, hogy a szponzoraink kitartanak, – hogy ki tudnak tartani mellettünk. Az elmaradt mérkőzésekkel klubunk a jegyek értékesítéséből származó jelentős bevételtől is elesett. Az elmúlt hetekben számos olyan levelet kaptunk, amelyben bérleteseink felajánlották a segítségüket, és jelezték, nem kívánnak visszatérítést kérni, ezért azt reméljük, hogy sokan támogatják ezzel is szeretett klubjukat. A kézilabda szakosztály ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik élnek e nemes gesztus lehetőségével.

Akik úgy döntenek, hogy visszakérik az elmaradt mérkőzésekre szóló megvásárolt jegyek árát, vagy a bérleteiknek ezekre a bajnokikra vonatkozó arányos ellenértékét (akár női, akár férfi meccsről legyen szó), azoknak a jelen közlemény közzétételét követő 15 napon belül jelezniük kell az igényüket e-mailben a dora.tarnai@fradi.hu címen, vagy postai úton a szakosztály címére (FTC Kézilabda szakosztály, 1101 Budapest, Kismartoni út 4.) küldött levélben. Üzenetükben tüntessék fel a nevüket és a bérletük számát, valamint, hogy visszatérítési igénnyel kívánnak élni, az e-mail tárgyába vagy a borítékra, kérjük, feltétlenül írják oda a „visszatérítés” szót. A visszatérítést igénylő szurkolóinknak egy később megjelölt időpontban, az Elek Gyula Arénában fizetjük vissza a pénzüket.

A koronavírus járvány okozta helyzetben is tiszta szívből köszönjük szurkolóink támogatását és türelmét, ami méltóképpen bizonyítja, hogy a Fradi család tagjai a mostani, nehezebb időkben is összetartanak!

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin