Pont nélkül indította a középdöntőt a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, de a legutóbbi, norvégok elleni mérkőzésén legalább harmincöt-negyven percen át olyan teljesítmény nyújtott, amely a mezőny többsége ellen biztosan elég lett volna a sikerhez. Vagyis a recept megvolt, és a legutóbbi világbajnokságon bronzérmes dánok ellen se nyomasztott minket az esélyesség terhe, amely látszólag az első két csoportmeccsünkön bénítóan hatott.

Lendületesen kezdtünk ennek megfelelően, Klujber Katrin szinte minden támadásnál megpróbált maradandót alkotni, és bár nagyjából feles volt a hatásfoka, így is nagyon hasznos volt, amit csinált. Tartottuk a lépést Dániával, sőt, a játékrész közepén, Szikora Melinda védései után a vezetést is átvettük (8-7). Golovin Vlagyimir a meccs előtt elmondta, hogy véleménye szerint a dán védekezés külső területein lehet keresnivalónk, és látványosan erőltettük is a betöréseket a szélső és a kettes védők között, de nem sok sikerrel jártunk. Legtöbbször kiszorított szituáció után lőhettünk csak, de az volt az érzésünk, hogy szabaddobás legalább elvétve járt volna a védők közreműködése miatt – a Fradi–Vipers összecsapásról (is) emlékezetes Sa-Sa játékvezetői páros viszont nem fújt talán egyszer se.

Fordítottak a dánok, és az első félidő végére nagyon oda kellett figyelnünk, mert támadásban megakadtunk, a szünet előtti utolsó nyolc és fél percben csak egy gólt lőttünk, de a védekezésnek hála ekkor se szakadtunk le ellenfelünktől (12-14).

Dánia kezdett a fordulás után, és rögtön háromra növelte az előnyét, de Szikora hihetetlenül jó ütemben fogott ziccereket, elöl pedig Márton Gréta jelentett biztos pontot, illetve meg-megvillant Klujber és Vámos is, ezért meccsben maradtunk. Márton hatodik góljával 19-19-nél egyenlítettünk, és kicsit talán el is vitte a hév a mieinket, a következő dán támadásnál annyira labdát akartunk szerezni, hogy végül Emma Friisre nem jutott ember, de ez a szituáció is megmutatta, hogy volt tűz a játékosokban.

Hát még, amikor Klujber góljával az előnyt is átvettük a negyvenötödik percben, klasszisunk tekintete mindent elárult – az elképesztő elszántság egyre jobb játékkal párosult, és az utolsó tíz percre 25-23-nál fordulhattunk. A torna eddigi részéhez képest extra, látványos megoldásokból szereztünk gólokat, de véghajrához közeledve kissé úgy tűnt, hogy a dánok jobban bírják erővel. Golovin Vlagyimir öt perccel a vége előtt időt kért, hogy fújhassanak egyet a mieink, de a következő támadásból se tudtunk helyzetbe kerülni, és előbb egyenlített, majd előnybe került Dánia (26-27).

Sajnos nagyon kijött ebben a periódusban, hogy a magyar keret jelenlegi összetételében jóval "karcsúbb", mint a dán. Amikor ellenfelünk bajban volt, Jesper Jensen nyugodtan válogathatott a Bajnokok Ligája-rutinnal rendelkező játékosai közül, fordított esetben a magyar szövetségi kapitány viszont nem nagyon tudott ilyen szintű kézilabdázót pályára küldeni az elfáradó és emiatt többet is hibázó fent lévők helyett.

Kétgólos vereséget szenvedtünk végül Dániától, de nagyon kevés kellett volna a bravúrponthoz, ezért különösen fájó a végeredmény. Sokatmondó, hogy a meccs emberének Klujber Katrint választották, pedig a legritkább esetben szokták ezt a díjat a vesztes fél egyik tagjának adni...