Mivel a Diákolimpiát ebben a tanévben nem lehetett befejezni, a szervező Magyar Diáksport Szövetség a digitális térben hívja játékra a fiatalokat: nyolc sportágban a legjobb magyar élsportolókkal karöltve három nehézségi fokozatban mutatnak be kihívásokat. A diákoknak a pontos leírás és a videók alapján kell teljesíteni a kihívásokat, amelyekkel értékes nyereményeket is bezsebelhetnek.
A futball-kihívásokban többek között klubunk három tehetsége, Csonka András, Szánthó Regő és Csontos Dominik is részt vett, a kézilabda-kihívások bemutatására pedig a szövetség – Lékai Máté mellett – Háfra Noémit kérte fel. Vagyis női kézilabdacsapatunk válogatott átlövője is aktív részese ennek a kiváló kezdeményezésnek, amelynek a célja, hogy a fiatalokat fizikai aktivitásra, rendszeres testmozgásra ösztönözze.
„Nagyon büszke vagyok rá, megtiszteltetésnek érzem, hogy az egyik >>arca<< lehetek ennek a kezdeményezésnek, hiszen pár éve még én is diákolimpiát játszottam… – mondta Háfra Noémi. – Tudom, hogy az iskolák és a diákok számára mennyire fontos a diákolimpia, ezért is sajnálom, hogy most nem lehetett befejezni a versenyeket. Ugyanakkor szuper ötletnek tartom, hogy így, a Game Time-on keresztül az iskola mellett ezekkel a kihívásokkal próbára tehették magukat a gyerekek.”
A játék honlapján eddig hat kihívás jelent meg, az utolsó háromra még várni kell egy kicsit, de anélkül, hogy bármilyen meglepetésről idő előtt lerántanánk a leplet, Noémi már most is értékeli a feladatokat.
„Nekem is igazán kihívást jelentettek, és az edzések mellett ezekkel színesítettem a napjaimat – meg a páromét, Bencéjét is. Néha fogta már a fejét, hogy újra fel kell venni egy kihívást, de a videózás mellett jó tanácsokkal is segített. A legnehezebb számomra a hatos kihívás volt, amikor egy ajtón kellett becunderezni a labdát, mert ezt a mozdulatot nem nagyon használom. Gyakorlatilag előbb nekem is meg kellett tanulnom, hogy a csuklóval kell a végén rápörgetni, hogy aztán így mutathassam meg a fiataloknak. A kamerázás egyáltalán nem zavart, sőt, még hasznos is volt, mert utólag mindig meg tudtam nézni, hogy min kell még változtatnom, javítanom, hogy jó legyen.”
Az eddig nyilvánossá vált hat kihívás közül egyet-egyet az FTC Kézilabda Instagram-oldalon és az FTC Kézilabda TikTok-oldalon mutatunk meg nektek – a többit megtaláljátok a Game Time hivatalos oldalán, ahova feltétlenül látogassatok el, ha nyerni szeretnétek!
Az EHF Euro-cup 5. fordulójában magabiztosan érvényesítette a papírformát a magyar női kézilabda-válogatott.
Női kéziseink BL-negyeddöntője miatt a Vasas és az Esztergom elleni összecsapás is új időpontra került.
Női kézilabdacsapatunk Alba Fehérvár elleni győzelme során Márton Gréta négy gólt lőtt.
Női kézilabdacsapatunk negyedóra után vette át a vezetést, és utána már nem is engedte ki a kezéből.
Női kézilabdacsapatunk április 19-én az Érd Arénában, április 25-én Metzben játszik BL-meccset.
Női kézilabdacsapatunk a BL-továbbjutás után és a válogatott hét előtt az Alba Fehérvárral találkozik.
Április 19-én vasárnap játsszuk a Metz elleni párharc első felvonását az Érd Arénában.
Korábbi kapusunk, Szikora Melinda, az FTC ellen zárta nemzetközi klubkarrierjét. A BL-meccs után kérdeztük.