A Vasas legyőzésével eldőlt, hogy női kézilabdacsapatunk története során tizennegyedszer is megnyerte a magyar bajnokságot, a bajnokavató gála pedig az utolsó forduló, tehát a DVSC elleni összecsapás után, hazai pályán, május 25-én lesz. Az összecsapásra minden jegy elfogyott, a helyszíni pénztárban csak jegyátírásra és bérlet átruházásra lesz lehetőség, továbbá kérjük szurkolóinkat, hogy érkezzenek időben, hogy elkerüljék a sorbanállást.
Különleges programokkal készülünk, hogy méltóképpen ünnepelhessük együttesünk történelmi sikerét: huszonhét év után nyerték meg női kéziseink egy idényen belül a Magyar Kupát és a bajnokságot is.
Az Elek Gyula Aréna kapuit 15:30-kor nyitjuk, de érdemes már előtte, 15 órától a helyszínre érkezni, hiszen lehetőséget adunk rá, hogy fényképeket készíthessenek klubunk élő kabala állatával, a Fradi sassal. A sportcsarnok aulájában arcfestéssel várjuk a kicsiket, de vattacukrot is vásárolhatnak gyermeknap alkalmából, illetve ezúttal a nagy sikerű Dobdle játékunkban is csak gyermekek vehetnek részt, a nagyobbaknak pedig pólóágyúval készülünk. Érdemes tehát időben elfoglalni mindenkinek a helyét, a mérkőzést megelőzően és követően is videókkal, fényshow-val készülünk, a díjátadó után pedig szurkolóinknak lehetőséget adunk rá, hogy a pályán kérjenek aláírást, fotót a kedvencektől. Kérjük, hogy addig senki ne lépjen a pályára, amíg erre a rendezők engedélyt nem adnak.
Ünnepeljünk együtt, a mérkőzés alatt pedig zúgjon a hajrá, Fradi!
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
26. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – DVSC Schaeffler
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. május 25., 17:30
Játékvezetők: Nagy Ferenc, Túróczy József
Jegyár: minden belépő elfogyott
TV: M4 Sport +
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.
Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.
Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!
Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.
Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.
Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.
A gyógytornász Kuszi Alexandra helyét a csapat mellett már korábban is dolgozó Vajay-Gazsó Dorottya vette át.
Női kézilabdacsapatunk dán átlövőjét kérdeztük a szombati, Győri Audi ETO elleni bajnoki rangadó előtt.