Bő egy hónapja játszott legutóbb bajnoki mérkőzést női kézilabdacsapatunk, azóta véget ért a Bajnokok Ligája-csoportkör, együttesünk sorozatban negyedszer is megnyerte a Magyar Kupát és még egy válogatott hét is belefért az időbe. Pénteken este pedig már a klubidény folytatódik: a bajnokságban még veretlen együttesünk a DKKA-t fogadja az Elek Gyula Arénában.
A Dunaújvárossal október elején találkoztunk, és emlékezhetünk, nem ezen a találkozón játszott csapatunk a legmagasabb szinten az idény eddigi részében. A hajrá, az utolsó szűk negyed óra már magabiztos előnyünk mellett pergett le, de az újvárosiak a vártnál tovább tartották szorosan az állást.
– A heti felkészülés során megbeszéltük, megnéztük, hogy milyen hibákat vétettünk, mik voltak azok a játékelemek, amikben nem nyújtottunk megfelelő teljesítményt – mondta Hársfalvi Júlia. – Tényleg szorosabb mérkőzést játszottunk, a Dunaújváros elég jól kihasználta az adódó lehetőségeket, a hibáinkat. Szeretnénk ennél sokkal jobb, magabiztosabb játékot nyújtani ezúttal, de az is igaz, hogy jó csapattal találkozunk majd, különösen a belső posztos játékosaik veszélyesek.
A DKKA a tabella meglehetősen sűrű hátsó felében található, jelenleg kilenc ponttal a tizenegyedik helyen áll, egy egységgel megelőzve a nyolc-nyolc pontos Budaörsöt és Békéscsabát, valamint az utolsó helyen álló MTK-t. Ellenfelünk leggólerősebb játékosa Kellermann Dóra, aki hatvanhétszer talált eddig az ellenfelek kapujába. A mieink hétfőn kezdték újra a munkát a válogatott szünet után, de a játékosok fokozatosan csatlakoztak be a munkába. Fontos lesz, hogy megfelelő koncentrációval álljon a csapat a mérkőzésbe, hiszen a válogatott mérkőzések után jellemzően időre van szükség ahhoz, hogy a gépezet újra megfelelően működjön.
A találkozó 18 órakor kezdődik, belépőt vásárolni a megszokott módokon lehet – online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig 16 órától a helyszínen.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
17. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - DKKA
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2025. március 14., 18 óra
Játékvezetők: Dáné Rita és Marton Zsófia
Jegyvásárlás: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig 16 órától a helyszínen.
Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.
Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.
Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.
Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.
Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.
Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.
A második félidő eleji rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat a Magyar Kupa elődöntőjében - VIDEÓ!