Nagyon rosszul kezdődött, aztán kaotikusan folytatódott női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni rangadója…

Voltak, akik megkérdőjelezték, hogy hangulatában, küllemben rangadó lesz-e a Fradi-Győr összecsapás azok után, hogy a bajnokság gyakorlatilag eldőlt, aztán fél órával a kezdés előtt mindenki bizonyosságot kaphatott: már ekkor csurig töltötték szurkolóink a kapu mögött szektort, maguk elé pedig a „Mi akkor is…” feliratot biggyesztették. A három pont helyére több szó is helyettesíthető, de ezúttal talán a „kitartunk”, vagy épp az „itt leszünk” passzolt. A hatodik perc környékén, 0-5-nél is zúgott a Hajrá, Fardi, s talán ez adta a legnagyobb támaszt lányainknak a világ legjobb csapata ellen. Szóval, rosszul, nagyon rosszul kezdődött a meccs, a hetedik percben, Pásztor Noémi tudott először gólt lőni a mieink közül, az elrontott támadásaink után kíméletlenül robogott végig az ETO, és sorra szerezte a könnyű gólokat.

Aztán 1-6-ról zárkózni tudtunk, miközben – ahogy fent említettük – kaotikus szakaszába érkezett az összecsapás, a játékvezetői fújásokat látva mindkét tréner többször kifakadt ebben az időszakban, ami azért sok jót nem jelent. Mindenesetre 7-9-nél már határozottan jobban néztünk ki, igaz, ekkor hozta a Győr Crina Pinteát, a női mezőnyben szinte példátlan méretekkel rendelkező beállót, és új lendületet kapott. A román játékos rendre megállt Klujber Katrin, Faluvégi Dorottya, esetleg Háfra Noémi mellett, felnyúlt, megkapta a labdát, és mindenkit bedöntött, aki arra járt. A jelenlegi csapatunkban talán egy ember található, aki fizikailag fel tudná vele venni a harcot – őt pedig Elek Gábornak hívják.

Vezetőedzőnk viszont maradt a kispadoknál, legfeljebb Amorim lépéshibáinál toporzékolt a pálya szélén, kiváltképp a második félidő elején. A szünetig háromra zárkóztunk és a fordulás után a mínusz egyért is támadhattunk, amikor két érthetetlen játékvezetői ítélet, két villámgyors győri gól, kis zavar, és újra jelentős hátrány következett. 15-20-nál időt kértünk, de nagy hasznunk nem származott belőle, iszonyú sebességre váltott az ETO, mígnem a 45. percre megint visszaértünk kettőre. Klujber Katrin találta meg a jó hullámot, illetve Márton Gréta nyújtott ma is hihetetlenül érett játékot – rajtuk kívül az első félidőben Klivinyi Kinga teljesítménye volt még dicsérhető. Az összkép kísértetiesen hasonlított az első félidőben látotthoz, mínusz ötről, mínusz hatról igyekeztünk visszakapaszkodni, egyszer-egyszer sikeresen, aztán rendszerint újra távolodtunk.

Az utolsó tíz percnek épp mínusz négynél (25-29) álltunk neki, és vártuk, lesz-e még erő a hajrára – afelől kétség sem lehetett, hogy hit és elszántság lesz. Az esély pedig megvolt, de sajnos Nerea Pena a legrosszabbkor hibázott ziccerben, aztán ő és Klujber is kihagyott egy-egy hetest, így odalett a felzárkózás. Győzelmével az ETO bebiztosította a bajnoki címét, de a vendég szurkolók "bajnokcsapat" kiáltását elnyomta a mieink dala, amely úgy kezdődött, hogy "Szívünk zöld-fehér".