2023. február 17.
Látványos játékkal, magabiztosan győztük le a Budaörsöt
Negyed óra után melegedtünk be igazán, és nem volt kérdéses a két pont itthon tartása a Budaörs ellen.

Lassan egyenesedik ki női kézilabdacsapatunk kerete, a betegséggel vagy sérüléssel bajlódó, de rövid távon várhatóan visszatérő játékosaink közül Janurik Kinga és Dragana Cvijics még mindig csak a reklámtábla mögül nézhette a társakat (ott ült korábbi kapusunk, Katarina Tomasevics is). Szucsánszki Zita és Angela Malestein a kerettagságra már készen állt, de látszólag sok szerepet ezen az estén nem szánt nekik Elek Gábor.

Csendesen indult a péntek esti bajnokink, a Budaörs eleve nem rohant fejetlenül, és mi sem pörögtünk maximális fordulatszámon. A január eleje óta tartó feszített tempó után a Bajnokok Ligája-csoportkör zárultával kissé lazult a ritmus, ezzel együtt az edzésterhelést emelte a szakmai stáb, s ez látszólag érződött a csapaton. Az előny így is nálunk volt, de az első negyedórában két-három gólon tudtak maradni a vendégek. A mieinknél elsősorban Klujber Katrin villogott, tizenkét perc alatt hatszor talált be hat kísérletből, a túloldalon pedig az elnyűhetetlen beálló, Liliia Gorilska lőtte a legtöbb gólt – harminc perc alatt hármat. A játékrész második felére melegedett bele Bíró Blanka, sorra fogta a budaörsi lövéseket, ennek köszönhetően pedig folyamatosan nőtt a különbség. A tizenkettedik percben 8-6 állt az eredményjelzőn, a szünetre viszont már nyolcgólos fórral mehettünk (18-10) – valljuk be, az első tíz perc alapján ez több volt, mint amire számíthattunk. Budai Dániel, a vendégek vezetőedzője hét mezőnyjátékossal is próbálkozott a meccs egy részében, de nagyon jól lassítottuk együttesét ezeknél a támadásoknál, alig-alig kerültek helyzetbe, sőt, a tizenhatodik gólunkat stílszerűen a tizenhatos számmal szereplő kapusunk, Bíró Blanka lőtte üres kapura.

A fordulás után nem követtük el azt a hibát, hogy visszaengedjük a vendégeket, ellenben villámgyorsan időkérést „kényszerítettünk ki” azzal, hogy tizenkettőre növeltük a különbséget (24-12). Annyit elért vele a Budaörs, hogy lassabbá vált a differencia növekedése, de közelebb érni egyáltalán nem tudott.

Izgalom nem maradt a meccsben, szép, illetve említésre méltó jelenetek, események azonban akadtak. Egyrészt Bíró Blanka és Hársfalvi Júlia összjátéka kétszer is komoly tapsot váltott ki (előbbi egész pályás gólpasszait utóbbi értékesítette), Szöllősi-Zácsik Szandra játéka is tetszetős volt, Klujber Katrin pedig egy periódusban úgy viselkedett, mint egy jó tanárnő. Legalábbis, kétszer játszotta el, hogy miután a csapattársak előtte nagy helyzetben hibáztak (akár kétszer is), ő a kipattanót összeszedte, vagy utóbb a kapus indítását lefülelte, hogy aztán gólt szerezzen belőle.

A legnagyobb taps így is talán Imre Szofinak járt - fiatal kapusunk ezen az estén léphetett pályára először az NB I-ben, s a lehetőséget védésekkel hálálta meg. A csapat a szurkolást pedig tizenhét gólos győzelemmel; magabiztosan, helyenként látványosan kézilabdázva vertük tehát a Budaörsöt.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
15. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – Moyra-Budaörs Handball 37-20 (18-10)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2023. február 17., 18 óra
Játékvezetők: Asztalos Bence, Szalay Zoltán
Gólszerzők: Klujber 9 (2), Szöllősi-Zácsik 6, Kukely 4, Hársfalvi 4, Stolle 3, Kisfaludy 2, Papp 2, Márton 2, Cirjenics-Kovacsics 2, Bölk 2, Bíró 1, ill. Mlinkó 5 (2), Gorilska 3, Hudák 2, Pálos-Bognár 2, Szabó-Májer 2, Bánfai V. 2, Szabadfi 1, Schneider 1, Nagy 1, Braun 1.

Cikkajánló

Vilde Ingstad: „Lépésről lépésre javul a játékunk”

Női kézilabdacsapatunk Esztergom elleni győzelmét nyolcgólos beállónk értékelte.

8 Ingstad-gól és győzelem a felkészülési mérkőzésen

Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.

Omoregie: „Mintha mindenki egy nagy család tagja lenne”

Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin