2020. augusztus 25.
Magabiztos játék Érden
Nagy különbséggel is megérdemelten győzött felkészülési mérkőzésen női kézilabdacsapatunk.

Utolsó előtti edzőmérkőzését játszotta női kézilabdacsapatunk a szezon tervezett rajtja előtt – pénteken, augusztus 28-án a Győri ETO ellen zárjuk a „nyarat”, a meccset szurkolóink a Fradi Média Youtube-oldalán tekinthetik meg élőben. Visszatérve a keddi összecsapásra: lányaink a minden szempontból alaposan átalakuló Érd otthonában léptek pályára. A helyszín és az ellenfél is jelentett némi különlegességet, különösképp a nyáron épp Érdről a Népligetbe igazoló Janurik Kingának és Kisfaludy Anettnek. Előbbi kezdőként keserítette a hazaiak dolgát, s kiváló védései is hathatósan hozzájárultak ahhoz, hogy jó tíz perc játék után egyre inkább leszakítottuk ellenfelünket.

Előtte kissé pontatlanok voltunk támadásban, de ahogy ebben javulás állt be, gyorsan nőtt a különbség. A 13. percben már öttel vezettünk, a játékrész hajrája előtt pedig tíz fölé kúszott a differencia. Háfra Noémi, Kovács Anett, Klujber Katrin és Kovacsics Anikó is lendületesen termelte a gólokat, s még úgy is 21-10-re vezettünk a szünetben, hogy a ziccerek értékesítésében kissé könnyelművé váltunk az utolsó percekben.

Elek Gábor a szünetben, aztán nem sokkal a fordulás után, az érdi időkérés közben is tisztázta, hogy a védekezés érdekli, nem pedig az, hogy elöl ki hány gólt dob, s ebből a szempontból viszonylag elégedett lehetett. Látott persze még hiányosságokat, és hozzátehetjük, hogy Janurikhoz hasonlóan a második félidőben Bíró Blanka is kimondottan jól védett, így belefért, hogy védelem olykor kihagyott. Jelentős volt a különbség a két csapat között, s ahogy fogyott az idő, ez egyre inkább meglátszott, igaz, a helyzeteinknél mi sem koncentráltunk mindig. A nagy különbségű győzelem így sem forgott veszélyben – a 34-18-as siker után jó kedvűen végezhették lányaink a levezető futást az Érd Aréna parkettjén.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Érd - FTC-Rail Cargo Hungaria 18-34 (10-21)
Érd Aréna, zárt kapuk mögött.

A Ferencváros gólszerzői: Klujber Katrin 5, Julia Behnke 4, Kovács Anett 4, Emily Bölk 4, Márton Gréta 4, Angela Malestein 4, Tóth Nikolett 3, Kovacsics Anikó 3, Háfra Noémi 2, Csiszár-Szekeres Klára 1.

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin