2023. november 11.
Magabiztos siker a lengyel bajnok ellen
Az első félidőben még kapaszkodott a Lubin, a második elején azonban eldöntöttük a győzelem kérdését.

2023 utolsó hazai Bajnokok Ligája-mérkőzéséhez érkezett női kézilabdacsapatunk, amely a csoport utolsó helyén álló lengyel Lubint fogadta. A labdák előtt azonban a plüssállatok repültek szombaton délután az Érd Arénában – többszáz plüss landolt a pályán játékosaink, s főképp szurkolóink jóvoltából, a Szív Bajnokai Alapítványon keresztül pedig a rászoruló gyermekeknek okoznak majd örömöt.

A rendkívül sikeres akció után hasonló folytatásban bíztunk a meccsel kapcsolatban is: nem túlzás, kötelező volt itthon tartani a két pontot, de együttesünk szerdán intő jelét kapott azzal kapcsolatban, hogy egyetlen percre sem szabad elkényelmesedni. Az első gólt a vendégek lőtték, de néggyel válaszoltunk rá, vagyis a kezdés illetően elégedettek lehettünk. Ezt követően jó tíz percen át két-három gólon ingadozott a különbség, a Lubin elsősorban kapusa védéseinek köszönhetően tartotta a lépést. Allan Heine, megbízott vezetőedzőnk főként a védekezésben várt előrelépést a hétközi bajnoki után, és ezzel alighanem elégedett is lehetett, épp csak a helyzetkihasználást kellett volna még pontosítani ahhoz, hogy gyorsan megnyugtató előnybe kerüljünk. Ez nem jött össze, zárkózott a Lubin, de szerencsére Böde-Bíró Blanka mindig akkor tett hozzá egy-egy újabb védést, amikor a lengyel egyenlítés volt a tét, a játékrész végén pedig azért így is négyre hizlaltuk a különbséget (12-8). A legutóbbi mérkőzéseken nagyon gólerős Klujber Katrinnak ezúttal nem igazán ment a játék, Emily Bölk és Andrea Lekics termelt viszont szépen, és vezérletükkel alakult is a különbség a fordulás után. A vendégek vezetőedzője, a játékosként kétszeres BL-győztes Bozena Karkut a harmincötödik, majd a harminckilencedik percben is időt kért, előbbinél héttel (17-10), utóbbinál már kilenccel (20-11) vezettünk.

A második játékmegszakítással elérte, hogy a különbség növekedése megállt, de közeledni nem volt képes a csapata, s számunkra is kényelmes volt a nyolc-kilencgólos differencia. Tízre először az ötvenharmadik percben nőtt (29-19), ekkor Emily Bölk volt eredményes nyolcadszor a meccs során.

Jól menedzseltük a meccset, kézben tartottuk, közben pedig talán nem is vett ki túl sokat a lányokból, ami a szerdai, Győr elleni rangadó előtt jöhet jól. A lefújás előtti percekben Kovács Anett és Simon Petra is betalált, az utolsó "szó" pedig Klujberé lett, aki a második félidőben azért csak összehozott öt gólt.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-csoport, 7. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - MKS Zaglebie Lubin 35-22 (12-8)
Helyszín: Érd Aréna, 1100 néző
Időpont: 2023. november 11., 16 óra
Gólszerzők: Lekics 9 (4), Bölk 8, Klujber 5, Malestein 4, Simon 3 (1), Cvijics 2, Hársfalvi 2, Márton 1, Kovács 1, ill. Grzyb 4 (3), Gorna 4, Szarkova 3, Jurenczyk 3, Kochaniak-Sala 2, Przywara 2, Drabik 1, Michalak 1, Bujnohova 1, Milojevic 1.

Cikkajánló

8 Ingstad-gól és győzelem a felkészülési mérkőzésen

Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.

Omoregie: „Mintha mindenki egy nagy család tagja lenne”

Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

Hetvenöt perces meccsen gyakoroltunk az MTK-val

Női kéziseink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket – a másodikat pénteken már a szurkolók is láthatják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin