2022. szeptember 16.
Malestein: „Bietigheim vagy Budapest? Nem is kérdés!”
Hat év nem múlik el nyomtalanul, de Angela Malestein számára most már a Fradi sikere a legfontosabb.

Női kézilabdacsapatunk a német bajnok és Európa-liga-címvédő Bietigheim otthonában folytatja a Bajnokok Ligáját. A vasárnap koradélutáni mérkőzés különleges találkozó lesz holland világbajnok jobbszélsőnk, Angela Malestein számára, hiszen a Fradi előtt hat éven át a német klubot erősítette. Az első fordulóban, az Odense ellen hétszer eredményes játékosunk egyebek mellett azt is elárulta, hogy korábbi vagy jelenlegi lakhelye illik-e jobban a személyiségéhez.

Különleges meccs még számodra a Bietigheim elleni?
Őszintén, a legfontosabb számomra, hogy megszerezzük a két pontot. Persze, jó lesz találkozni mindazokkal, akiket ismerek még ott, de azért nagyon sok minden változott, mióta eligazoltam Bietigheimből, a keret és a vezetőség is átalakult, de a szurkolókkal biztosan jó lesz beszélgetni kicsit. Vannak, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot, és akik különleges helyet foglalnak el a szívemben.

Hat éven át éltél ott, sok emlék jön elő ilyenkor, amikor visszatérsz a városba?
A csapatból mindenki Bietigheimben lakott, csak a Bajnokok Ligája-meccsekre jártunk Ludwigsburgba, hasonlóan, mint mi itt Érdre. De azért igen, nagyon szép emlékek kötnek ahhoz az időszakhoz, amit eltöltöttem ezen a vidéken.

Sokkal kisebb város mindkettő, mint Budapest. Melyikben érzed magad otthonosabban?
Na, mit gondolsz, melyikben? Egyértelműen Budapest áll közelebb hozzám. Mindig is jobban szerettem a nagy városokat, ezeknek a dinamikájába illek bele jobban. Bietigheimben is otthonosan éreztem magam, de akkoriban még ellenfélként is jó érzés volt Budapestre jönni, és a teltházas, hihetetlen hangulatú csarnokokban játszani. Biztos vagyok benne, hogy a bietigheimi lányok is nagyon várják már, hogy itt lépjenek pályára.

Sokszor nézel meccseket, akár utazás közben is. Kiemelt figyelem jut a Bietigheimnek?
A német bajnoki mérkőzéseket nem követem, mert ez a sorozat már nem olyan erős, mint régebben volt. Ahogyan látható is, a Bietigheim évről-évre könnyedén megnyeri a ligát, és szerintem idén is ez a realitás, kifejezetten erős kerete van, de a Bajnokok Ligája-szereplésüket biztosan figyelemmel követem majd. Pontosan tudom, honnan indult a csapat, és gratulálok nekik, hogy megnyerték tavaly az Európa-ligát. Boldogsággal tölt el, hogy megszerezték az aranyérmet, hiszen tudom mennyit jelent ez a csapatnak, a szurkolóknak és a szponzoroknak is, akik hatalmas összegeket fektetnek az együttesbe.

Kellően erősek ahhoz, hogy az Európa-liga után a Bajnokok Ligájában is nagyot alkossanak? Az elmúlt években a német csapatoknak nem sok babér termett a női mezőnyben…
Igen, ebben biztos vagyok. Erősek, gyorsak, s bár a tavalyihoz képest nem változott sok ponton a csapat, már akkor is nehezen legyőzhetőnek tűntek. Vagyis nagyon nehéz meccsre számíthatunk ellenük, főleg idegenben. Kiélezett a csoportunk, és senki sem becsülheti le a Bietigheimet, ezt már az első kör eredménye is bizonyítja.

Beszéljünk kicsit a mi csapatunkról: az első fordulóban tíz-tizenöt perctől eltekintve jól játszottunk, és fontos győzelmet arattunk. Elégedett vagy a csapat teljesítményével?
Az első tizenöt perc fantasztikus volt. Emellett előfordul, hogy jön öt-tíz perc, amikor nincs csúcsformában a csapat, de azon dolgozunk, hogy ezt az időtartamot minél inkább csökkentsük. Az a cél, hogy minden mérkőzésen legalább ötven percen keresztül az történjen a pályán, amit mi szeretnénk.

Igazán jó lenne két győzelemmel nyitni a Bajnokok Ligáját. Mi kell a vasárnapi sikerhez?
Kemény ellenfél lesz a Bietigheim, szerintem pillanatnyilag a Győr mellett az egyik leggyorsabb csapat a mezőnyben. Nagyon jó kapusaik vannak, okos átlövőik és kemények védekezésben, szerintem Kelly Dulfer az egyik legjobb védőjátékos – szóval, erős, egységes csapat. Fontos lesz a visszarendeződés, hogy megakadályozzuk a lerohanásaikat, és hogy mindenki agresszív legyen a védekezés során.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 2. forduló

SG BBM Bietigheim - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: MHP Aréna, Ludwigsburg
Időpont: 2022. szeptember 18., 14 óra
Játékvezetők: Yann Carmaux és Julien Mursch
Jegyár: 16 euró - online jegyvásárlás ITT.
TV: Sport 1

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin