2023. június 26.
Malestein ismét bekerült a szezon All Star-csapatába
Holland játékosunkat választották az évad legjobb jobbszélsőjének, így megkapta az EHF Kiválóság-díjat.

Hétfőn Bécsben tartották az Európai Kézilabda Szövetség évadzáró gálarendezvényét, amelyen átadták az EHF Kiválóság-díjakat, azaz posztonként kihirdették a szezon legjobbjainak választott játékosait.

Bajnokok Ligája-döntős női kézilabdacsapatunkból hatan kerültek be a jelöltek közé posztjukon (Angela Malestein, Márton Gréta, Klujber Katrin, Emily Bölk, Tomori Zsuzsanna és Béatrice Edwige), közülük pedig holland világbajnok jobbszélsőnk meg is nyerte a posztját. Ez azt jelenti, hogy a 2021/22-es évad után a mögöttünk hagyott szezonban is összejött neki a bravúr, zsinórban másodszor lett az EHF által szervezett kupasorozatokból összeállított All Star-csapat tagja.

„A büszkeség a legerősebb érzés most bennem – mondta a díjjal kapcsolatban Angela Malestein. – Lehet, hogy most egyénileg díjaztak, de szükség volt a csapatomra, hogy eljuthassak ide az emlékezetes és fantasztikus szezonunk után. Nagyon hálás vagyok a lányoknak a csapatban és a családomnak, a barátaimnak, mert ők a nehéz pillanatokban is ott vannak mellettem, nem csak az ünnepléskor. Ezért mindig is hálás leszek.”

A játékosokra az EHF applikációján keresztül lehetett szavazni május 25-ig, a szurkolók véleménye 25 százalékban számított bele az eredménybe, emellett a játékosok, az edzők és az újságírók voksai alakították ki a végső sorrendet.

EHF ÁLOMCSAPAT, 2022/2023

Kapus: Katrine Lunde (Vipers Kristiansand)
Balszélső: Emma Friis (Ikast)
Balátlövő: Cristina Neagu (CSM Bucuresti)
Irányító: Henny Reistad (Team Esbjerg)
Jobbátlövő: Ana Gros (Győri Audi ETO KC) és Nora Mörk (Team Esbjerg)
Jobbszélső: Angela Malestein (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beálló: Vilde Ingstad (Team Esbjerg)
A legjobb védekező játékos: Kathrine Heindahl (Team Esbjerg)
A legjobb fiatal játékos: Pauletta Foppa (Brest Bretagne Handball)
A legértékesebb játékos: Katrine Lunde (Vipers Kristiansand)

Fotó: EHF/Kolektiff

Cikkajánló

Győzelmekkel zárta a vb-t a válogatott

A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.

Elérhetők a belépők a franciaországi tornára

A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin