2023. június 27.
Már a csoportban megismétlődik a BL-döntő
A nehezebbnek tűnő csoportba került női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírásában.

Még frissek az emlékek a női kézilabda Bajnokok Ligája 2022/23-as kiírását követően, amelyben az FTC-Rail Cargo Hungaria története során először jutott el a FINAL4-ba, sőt, ott döntőt is játszott, fél szemmel viszont már a következő idényre figyelhetünk. Alig több mint három héttel az MVM Dome-ban történt felejthetetlen események után női kézilabdacsapatunk természetesen a sorozat csoportkörének Bécsben tartott sorsolásán is érdekelt volt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a második kalapból várhattuk a kedd délelőtti eseményt, és az Európai Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint abban is biztosak lehettünk, hogy a Győrt elkerüljük a csoportkörben. Abból a szempontból különleges az idény, hogy ezúttal három magyar alakulatot lathatunk a BL-ben, hiszen a DVSC is bekerült a tizenhatos mezőnybe.

A lebonyolítás egyébként megegyezik az elmúlt években tapasztalttal, két nyolcas csoportba rendezték az együtteseket, amelyekből az első két helyezett egyenes ágon a negyeddöntőbe, a 3-6. helyen végző csapatok pedig a playoff-körben folytatják.

A sorsoláson eldőlt, hogy következő idényben a nehezebbnek tűnő csoportból kell kivívnunk a továbbjutást, hiszen az első kalapból három együttes került a mieink mellé. Megismétlődik a BL-döntő már a csoportkörben, de találkozunk a dán (Team Esbjerg) és a francia (Metz Handball) bajnokkal, valamint az Európa-liga-címvédő Ikasttal is.

- Minden meccs élvezetes lesz, abban biztosak lehetünk, nekünk is és a szurkolóknak is - kezdte az értékelést együttesünk vezetőedzője, Martin Albertsen- Három FINAL4-csapat került egy csoportba, már ez is mutatja, hogy mennyire kemény küzdelem várható, de várjuk már a kezdést. Top ellenfeleink lesznek, és szeretnénk megfelelni az elvárásoknak, beszéltem a lányokkal, készen állnak rá, hogy újra megharcoljunk a négyes döntőbe jutásért. Nem volt kívánságom a sorsolás előtt egyetlen csapattal kapcsolatban sem, úgy voltam vele, jöjjön, aminek jönnie kell. Kemény csoportba kerültünk, de a másikban is vannak nagyon jó csapatok, illetve, ha erős csoportból jutsz tovább, akkor a play offnál talán kedvezőbb helyzetben leszel.

A csoportkör első fordulóját szeptember második hétvégéjén tartják, a pontos programról az EHF később ad tájékoztatást.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, SORSOLÁS

A-csoport: CSM Bucuresti (román), Győri Audi ETO KC, IK Sävehof (svéd), Brest Bretagne (francia), Odense Handbold (dán), Buducnost Bemax (montenegrói), SGBBM Bietigheim (német), DVSC Schaeffler

B-csoport: Team Esbjerg (dán), Metz Handball (francia), Vipers Kristiansand (norvég), Rapid Bucuresti (román), FTC-Rail Cargo Hungaria, MKS Zaglebie Lubin (lengyel), RK Krim Ljubljana (szlovén), Ikast Handbold (dán).

Cikkajánló

Lysa Tchaptchet: „A Fradi-komplexum lenyűgözött!”

Kétszeres BL-győztes kézilabdázónknak izgalmas nyara volt – Kamerunt és a pamplonai bikafuttatást is megjárta.

Mozgalmas héten van túl női kézilabdacsapatunk

A felmérések és a tesztek után már rávezető labdás edzéseken is részt vettek női kézilabdázóink.

Megvannak az időpontok a BL-csoportkör első részére

Női kézilabdacsapatunk idegenben, a Buducsnoszt otthonában indítja az évet a nemzetközi porondon.

Újra edzésben! Női kéziseink ÍGY kezdték el a munkát!

Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!

Márton Gréta: A kínai nagy fal után jöhetnek a trófeák

Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.

Möller: "Imádom a hangos szurkolókat"

Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!

Július 13-tól lehet kézilabdabérletet váltani

Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.

Új klasszis kézilabdázónk golfozni is szokott

A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin