Miként arról beszámoltunk, a női kézilabdacsapatunk éléről tizenöt év után távozó Elek Gábor helyét a svájci szövetségi kapitányi posztról lemondó, korábban Németországban és Dániában is bajnokságot nyerő Martin Albertsen veszi át. A dán szakember a szerződéskötéskor elmondta, óriási büszkeség számára, hogy az Európa legjobb csapataihoz tartozó FTC-nél dolgozhat. A felkészülés július közepén kezdődik majd, előtte azonban még a svájci U19-es válogatottat vezeti a romániai Európa-bajnokságon.
„Amikor meghallottam az FTC megkeresését, nagyon boldog lettem, és először a családommal beszéltem arról, hogy jó lenne-e, ha így alakulna a jövőnk. Európa egyik topklubja hívott, vagyis ezen sokat nem kellett gondolkodnom, csak a családdal és az ismerősökkel mérlegeltük a helyzetet, utána már könnyű volt döntést hozni. Régóta követem a klub fejlődési ívét, a legnagyobb tisztelettel figyeltem az elmúlt években elvégzett nagyszerű munkát. Tudom, hogy nagyon sokan számítanak ránk, és én azt ígérem, hogy minden nap óriási ambícióval és akarattal dolgozom majd azért, hogy tanuljunk a győzelmekből és a hibákból.”
Az újjáalakult stábban helyet kapott a Ferencvárosnál és a magyar válogatottnál is remek munkát végző kapusedző, Duleba Norbert, a másodedző pedig Allan Heine Pedersen lesz. „Allannel hosszú ideje együtt dolgozom, ismerem a képességeit, ezért örülök, hogy az együttműködésünk Budapesten is folytatódik. Szeretnénk fejleszteni a játékosokat, megteszünk ezért mindent, és emellett megpróbálunk építeni az elmúlt időszak sikereire. A saját részemet szeretném hozzátenni ahhoz, hogy a klub tovább fejlődhessen, hogy olyan legyen a jövő, amelyet elképzelnek a szurkolók és a vezetők egyaránt.”
Albertsen 2022-ben a helyszínen követte a Bajnokok Ligája négyes döntőjét, ezúttal azonban csak a televízión keresztül figyelte, amint leendő csapata a dán Esbjerg legyőzésével a fináléba jutott.
„Tavaly az MVM Dome-ban éltem át a hangulatot, miután a nemzetközi szövetséggel kapcsolatos munkám miatt Budapesten voltam, de most a televízión keresztül is látszott, hogy szintet lépett az esemény a Fradi részvételével. Telt ház, történelmi meccsek, és a Fradi-szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek. Emlékszem a szurkolókra a korábban, az FTC ellen vívott meccsekről – alig várom, hogy Fradi-edzőként megtapasztaljam a támogatásukat, lenyűgöző a mentalitásuk. Az elődöntőt egyébként különleges volt így nézni, de nagyon jó volt látni, hogy a lányok milyen teljesítményt nyújtanak, a végjáték pedig egészen drámai volt.”
Az utolsó lépést a döntőben azonban nem tudtuk már megtenni, és erre a bizonyos lépcsőfokra való fellépést legközelebb a dán vezetőedzővel kísérelhetjük meg.
„Összetett kérdés, hogy miben kell fejlődnünk, de a legfontosabb, hogy gyors és hatékony kézilabdát játsszunk. A Vipers és a Győr meccsén iszonyatos tempó volt, csapatként és egyénileg is nagyon gyorsan mozogtak, passzoltak, ebben szeretnék előrelépést. A fizikai mutatók sok mindent elárulnak, ezért oda kell figyelnünk rájuk, ez segíthet abban, hogy a játékosok a kiélezett szituációkban is jó döntéseket hozzanak.”
A negyvenkilenc éves szakember eddigi pályafutása során Németországban a Leipzig és a Bietigheim, Dániában pedig a Viborg vezetőedzőjeként ünnepelhetett bajnoki címet, négyszer nemzetközi kupadöntőben is szerepelhetett, és több mint 200 nemzetközi mérkőzésen irányította együtteseit.
„Viborgban és Bietigheimben mindenki csak a sikert nézte, csak a győzelmet értékelte, szóval megszoktam ezeken a helyeken azt a fajta mentalitást, ami az FTC-re is jellemző. Mindenki győzni szeretne a klubnál, számomra tökéletes ez a mentalitás, úgyhogy alig várom a közös munkát.”
Klasszis átlövőnk korábbi sérülése teljesen rendbe jött, sőt, fizikailag is erősödött a nyáron.
Sorsoltak a női kézilabda NB I-ben, kialakult a mérkőzések sorrendje a 2025/2026-os idényre.
Hétfőn és kedden a felméréseké volt a főszerep, szerdán pedig már a labda is előkerült női csapatunk edzésén.
Szerdáig él a védettség a bérletes helyekre, ezt követően bárki megvásárolhatja a szabadon maradt székeket.
Az államvizsga mellett sok utazással pihent a nyáron a tizedik élvonalbeli idényére készülő balszélsőnk.
Az időpontokról később határoz az EHF, de azt már tudjuk, hogy hazai pályán kezdik női kéziseink a sorozatot.
Saját nevelésű kapusunk a következő évadban a hetedik helyen záró Vácban szerepel.
2025 nyarán távozik az FTC-től női kézilabdacsapatunk francia beállója.