2024. február 20.
Márton Gréta: „Minden energiánkra szükség lesz!”
Nagy kő esett le válogatott szélsőnk szívéről a továbbjutással, és új lehetőséget lát a folytatásban.

Bármennyi nehézséggel találta magát szembe női kézilabdacsapatunk az idény eddigi részében, továbbra is versenyben van a célok eléréséért. A Bajnokok Ligájában továbbjutott csoportjából, pedig öt nyeretlen meccsel kezdte a sorozatot, illetve később sérülések is sújtották, a Magyar Kupában a négyes döntőt ért az MTK elleni diadal, a bajnokságban pedig tizenöt forduló után hibátlan mérleggel áll az élen. Márton Gréta beszélt az elmúlt időszakról és a folytatásról is.

Mivel Metzben nem jött össze a pontszerzés, csak a Rapid-Esbjerg meccs után lett biztos a továbbjutás. Nézted ezt az összecsapást?
Nem, csak az eredményt kérdezgettem a családtól, nagyon izgultam egész nap, Metzből hazafelé a lányokkal is beszéltünk erről valamennyit, szóval próbáltam inkább pihenni – de a végén nagy kő esett le a szívemről.

Milyen érzéseid voltak a metzi öltözőben ülve a lefújás után?
Próbáltam visszapörgetni magamban a meccset, hogy min múlhatott. Nagyon hullámzónak tűnt a pályáról, többször is úgy éreztem, hogy a Metz dominál, de mégis tudtunk zárkózni, a vége felé pedig kezdett olyan érzésem lenni, mint májusban, amikor csodát hajtottunk végre. Sajnálom, hogy nem jött össze a pontszerzés, annak viszont örülök, hogy végül továbbjutottunk. Megfordult a fejemben, hogy a tavalyi ezüstérem után mekkora csalódás lenne, ha nem játszhatnánk a sorozat egyenes kieséses szakaszában. Sokat dolgoztunk azért, hogy talpra álljunk a rossz kezdés után, és bár ez az eredményekben nem mindig mutatkozott meg, az összkép már egészen más volt, és aki picit belelát a csapat életébe, az tudja, hogy minden nehézség ellenére próbáltunk kitartani és küzdeni a célokért.

Ezek után viszont nagy lökést adhat, hogy sikerült a továbbjutás.
Ebben bízom én is. Túlzás lenne úgy fogalmazni, hogy innen már nincs vesztenivalónk, de szerintem plusz lehetőségként kell tekintenünk a BL-folytatásra. Érdekes hónap lesz a március is a Magyar Kupa négyes döntővel és a Brest elleni mérkőzésekkel.

Mik az első benyomásaid a Bresttel kapcsolatban?
Nagyon jól szerepelnek az elmúlt hónapokban, talán kicsit meglepően erősnek tűnnek az idény előtti várakozásokhoz képest. Arra számítok, hogy hasonló stílussal találkozunk majd, mint a Metz elleni meccseken, de remélem, hogy az ő felépítésük jobban fekszik majd nekünk. Meglátjuk, hogyan alakul majd, néha magunkat is meglepjük, a női kézilabda már csak ilyen.

A következő feladat ismét egy rangadó, a bajnokságban csütörtökön a Mosonmagyaróvár otthonában lépünk pályára.
Rég a fejünkben van ez a mérkőzés, tudjuk, hogy milyen téttel bír a továbbiakra nézve. Nehéz meccsre számítunk, Mosonmagyaróváron mindig különösen nehéz, ezt a hetet arra használjuk fel, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk, felkészüljünk, amennyire csak tudunk. A válogatott szünet előtt minden energiánkat mozgósíthatjuk, és tényleg azt érzem, hogy mindenre és mindenkire szükségünk lesz.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
16. forduló

Motherson Mosonmagyaróvár - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: UFM Aréna, Mosonmagyaróvár
Időpont: 2024. február 22., 17:30
Játékvezetők: Altmár Kristóf és Horváth Márton
TV: M4 Sport

Minden belépő elfogyott!

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin