2025. szeptember 9.
Márton Grétáék tudják, min kell javítani
Női kézilabdacsapatunk hétközi bajnokival folytatja az idényt, szerdán Kisvárdán lép pályára.

Szoros, az utolsó percig kiélezett mérkőzést vívott női kézilabdacsapatunk a tavalyi BL-döntőssel szombaton, de játékosaink így is csalódottan értékeltek a mérkőzést követően, hiszen pont nélkül maradt együttesünk.

– Rengeteg gólt kaptunk, emiatt voltam leginkább csalódott a meccs után. Arra készültünk, hogy hasonlóan jól védekezünk majd, mint a Mosonmagyaróvár ellen, amikor tizenöt gólt kaptunk, ehhez képest a harmincnégy nagyon fájó. De már a nyakunkon a folytatás, vasárnap Bukarestben lépünk pályára, előtte szerdán pedig Kisvárdán, addig kell javítanunk ezen – fogalmazott ekképp Márton Gréta. Válogatott balszélsőnk aztán azt is hozzátette, szerdán a győzelem az elvárás, de szeretnénk már ezt az alkalmat is kihasználni arra, hogy gyakorolják azokat az elemeket, amivel probléma volt a hétvégén.

A Bajnokok Ligája-mérkőzésen Fradi-játékosként szombaton debütáló Mette Tranborg is egyetértett csapattársával, illetve ő még azt is kiemelte, hogy a dánok hét a hat elleni játéka volt a döntő az összecsapáson.

– Ez volt az idény során az első ilyen színvonalú meccsünk, és nem kérdés, hogy rengeteget kell még fejlődnünk. Az Odense okosan játszott, nekünk sokkal agresszívabbnak kellett volna lennünk, amikor hét támadóval jöttek – arról szól ez a védekezés, hogy megtörjük az ellenfél ritmusát, de nem tettük ezt meg. Többet kellett volna kifelé mozognunk, hogy elbizonytalanodjon az ellenfél. A bajnokságban, főként a második meccsen megvolt az agresszivitás, ehhez kell visszakanyarodnunk, de persze az Odense sokkal erősebb csapat, mint amilyenekkel eddig találkoztunk.

A következő ellenfelünk, a Kisvárda se mérhető BL-riválisunkhoz, és nem is lehet más az elvárás, mint a két pont begyűjtése. A bajnokság során a leghosszabb buszos túra vár a lányokra, oda-vissza összesen több mint ötszázhatvan kilométert tesznek majd meg. De nemcsak a lányok, hanem jónéhány szurkoló is – ők a helyszínen válthatnak belépőt a vendégszektorba 2500 forintért.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
2. forduló

Kisvárda Master Good SE - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Halasy Gyula Városi Sportcsarnok, Kisvárda
Időpont: 2025. szeptember 10., 18 óra
Játékvezetők: Garai Balázs Róbert és Varasdi Levente Zoltán
TV: M4 Sport Kézilabda Youtube

Cikkajánló

Jó rajt: nem adtunk esélyt a Buducsnosztnak

Női kézilabdacsapatunk érvényesítette a papírformát, magabiztosan győzött a Bajnokok Ligája első játéknapján.

Hosszú idő után játszunk újra a Buducsnoszttal a BL-ben

Női kézilabdacsapatunk szombaton utazott az idény első Bajnokok Ligája-mérkőzésének helyszínére.

Márton Gréta hamarosan visszatérhet

Válogatott balszélsőnket már a hétköznapi életben is hátráltatta a sérülés, ezért muszáj volt pihennie.

Elindult a jegyértékesítés az első hazai BL-meccsre

Női kézilabdacsapatunk jövő szombaton a Krim Ljubljanát fogadja az Érd Arénában; a belépők elérhetők.

"Bele kellett tenni az energiát" - Jesper Jensen

A Budaörs elleni győzelem után Hársfalvi Júlia, Dancsák Vivien és Jesper Jensen értékelte a mérkőzést.

Tízgólos sikerrel indítottuk a bajnokságot

A második félidőre feljavult női kézilabdacsapatunk játéka, és így könnyedén szerzett két pontot.

Rajt a bajnokságban, szerdán a Budaörsöt fogadjuk

Női kézilabdacsapatunk megpróbálja visszahódítani a bajnoki serleget, szerdán indul a verseny.

"Nagy potenciál van ebben a keretben"

Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin