Óriási csatát vívott női kézilabdacsapatunk szombaton, sokáig vezetett, a végén mégis kétgólos hátrányból kapaszkodott vissza a Rosztov-Don ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének tizenkettedik fordulójában. A heroikus küzdelemben kiharcolt 25-25-ös döntetlen sokakban kettős érzést kelthetett, hiszen előbb a győzelemhez, a hajrában pedig a vereséghez érezhettük közel magunkat, vagyis nézőpont kérdése, hogy a poharat félig telve vagy félig üresnek látjuk.
Két nappal a történtek után ugyanakkor a legjobb, amit tehetünk, hogy a tanulságokat levonva előre tekintünk.
„Próbálom megjegyezni, hogy mit csináltam szombaton délelőtt – válaszolta kérdésünkre nevetve az oroszok elleni összecsapás legjobbja, a hét gólt szerző Szöllősi-Zácsik Szandra. – Nem vagyok babonás, de azt hiszem, legközelebb is úgy készülök majd a meccsre, ahogyan legutóbb, hiszen bejött. Viccen kívül, annak sokkal több köze volt a góljaimhoz, hogy a csapat is sokkal jobban összeállt. A két vesztes Bajnokok Ligája-meccs után leültünk a lányokkal, átbeszéltük a helyzetet, talán emiatt is sokkal jobban működtünk együtt szombaton. Megfogtuk egymás kezét, hátba veregettük a másikat, mindig élre állt valaki, míg az esbjergi és a bresti meccsen ezt nem éreztem ennyire, ott kissé mindenki magára hagyott volt. Most jobban működtünk csapatként. Szerettem, nagyon-nagyon szerettem volna megnyerni ezt a meccset, tisztában voltunk vele, hogy óriás lépést tehetünk a második hely felé, emiatt éreztem csalódottságot a végén.”
Így sincs azonban veszve még a második hely, igaz, most már nem elég „csupán” az, ha megnyerjük a Podravka és a Dortmund elleni találkozót. Ami fix, hogy a Rosztov-Donnal szemben jobb, a Bresttel összehasonlítva ugyanakkor rosszabb az egymás elleni eredményünk, vagyis a hátralévő két körben az oroszoknál és a franciáknál is minimum kettővel több pontot kellene gyűjtenünk az előzéshez (részletes tabella ITT). Ez nem lehetetlen egyébként, hiszen előbb Esbjerg – Brest és Rosztov-Don – CSM Bucuresti meccseket rendeznek, majd a zárónapon egymással méri össze erejét a két riválisunk.
„A saját dolgunkkal kell foglalkoznunk, a többire úgysincs hatásunk, legfeljebb annyi, hogy ha nyerünk, azzal nyomást helyezünk a riválisokra. Beindul megint a sűrű menet, úgyhogy ezzel törődünk, két hét alatt négy mérkőzést játszunk, és semmi kétség, mind a négyet meg kell nyernünk, aztán meglátjuk, hogy ez mire elég. Jó alapot jelent, hogy közelítünk az őszi önmagunkhoz – bár a szombati meccsen is becsúsztak még hibák, már fényévekkel jobbak voltunk, mint az előtte lévő hetekben. Nagyon bízom benne, hogy ezt az arcunkat mutatjuk innentől kezdve.”
A csapatunk a vasárnapi pihenő nap után hétfőn folytatta a munkát, szerdán Mosonmagyaróváron, szombaton pedig már Kaproncán lép pályára. A két összecsapás közül a hétközi bajnokit a helyszínen is követhetik szurkolóink (belépőt váltani a helyszínen, szerdán 17 órától, 2400 forintért lehet), Horvátországban azonban csak helyieket engednek be a csarnokba.
Női kézilabdacsapatunk a NEKA otthonában lép pályára vasárnap 18 órakor a K&H liga 25. fordulójában.
Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.
Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.
Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.
Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.
Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.
Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.