Mintegy négy és fél évvel ezelőtt játszott legutóbb, s egyben először Dortmundban női kézilabdacsapatunk, amely vasárnap délután újra a sárga-feketék otthonában lépett pályára. Az akkori 25-25-ös eredménynek nem örülhettünk, és bár előzetesen most sem lettünk volna elégedettek a döntetlennel, még azzal is tovább javítottuk volna az esélyeinket a visszavágó előtt a továbbjutásra – márpedig ebben a párharcban csak ez számított. A két fél közül papíron kétségkívül a miénk az erősebb, ugyanakkor veszély is volt ebben a találkozóban: a BVB nyomás nélkül, a múlt heti kupasikere után (amelyet szombaton este a klub a Hamburg elleni labdarúgó-mérkőzésen is megünnepelt) felszabadultan játszhatott, míg nálunk hiányzott mindkét klasszikus balátlövőnk. Orlane Kanor továbbra is a Podravka ellen elszenvedett agyrázkódásából lábadozik, míg Emily Vogel az ETO elleni rangadón sérült meg. A keretbe így Szeibert Anna került be, és bár Vogel is ott volt a csarnokban, sőt, a mezét is magára öltötte, csak a lelátóról tehette hozzá a magáét.

A többiek viszont nélküle is jól kezdték a találkozót!

Már a melegítés közben is a szokottnál többször hallhattuk, hogy a játékosok egymást buzdítják, hergelik, és ez látszott az első percekben is. Gyorsan meccsbe kerültünk, keményen védekeztünk, és 1-3-nál bizakodhattunk, hogy a lendület tovább is kitart. Annak ellenére is miénk volt a meccs eleje, hogy az ukrán játékvezetők már az első percben kiállították labda nélküli szituációban Mette Tranborgot. A következő időszakban többet hibáztunk támadásban, a Dortmund egyenlített, 4-4-nél még az előnyért is támadott, de Malestein lőtt gólt legközelebb, és a játékrész közepén pedig újra távolodni tudtunk. Klujber Katrin két szépségdíjas góllal is jelentkezett, de összességében inkább a védekezésünknek és Böde-Bíró Blanka védéseinek köszönhettük a vezetést. Kissé hullámzott a meccs, olykor a hazaiak, máskor a mieink voltak lendületben, de szerencsére döntetlennél tovább egyszer sem jutott a Dortmund. A játékrész hajrája is a miénk volt, 9-9 után hármat lőttünk zsinórban, és végül a szünetre is megőriztük a plusz hármat (10-13).

A fordulás után látszólag még tüzesebben jött ki az öltözőből ellenfelünk, keményebb volt a védekezésük, ezért nem tudtunk háromról tovább lépni, sőt, figyelni kellett, hogy legalább ez a különbség megmaradjon. A legjobbkor lépett elő Szeibert Anna – támadásban góllal és két gólpasszal jelentkezett, sokat tett hozzá a csapat játékához, amikor Darja Dmitrijevát nem küldhette pályára Jesper Jensen.

18-14-nél először vezettünk néggyel, jó is volt a játék képe, de a következő periódust elrontottuk, elszórtuk a labdákat, könnyű gólokat kaptunk, és visszahoztuk a meccsbe a hazaiakat. Kevesebb volt a jó teljesítmény, mint az ETO elleni bajnokin, és az is látszott, hogy fáradtabb a csapat, de a hozzáállásra nem lehetett panasz, és egy-egy villanás mindig jött valakitől. Klujber például ebben az időszakban labdát is szerzett, gólt is lőtt, és bár 21-21-nél egyenlő volt az állás, zsinórban három góllal indítottuk a véghajrát.

Az itt megszerzett lendület pedig már végig kitartott! Jó védekezés, Glauser-védés, újabb Szeibert-gólok, és a hét a hatot is hiába vette elő a Dortmund, az utolsó percben a plusz hatért támadhattunk.

Időkérés és szép akció után Vilde Ingstad betalált, a két csapat között a legnagyobb különbség a végén alakult ki, így pedig kedvező helyzetből várjuk a visszavágót. Közelebb léptünk a legjobb nyolchoz.