2025. június 24.
„Megnyugtató érzés volt az itt töltött idő”
Hársfalvi Júlia a Bethesda Gyermekkórház jótékonysági programján vett részt, majd a tanulmányairól mesélt.

„Legyen Ön is a gyógyulás útjának részese!” címmel hirdetett jótékonysági akciót a Bethesda Gyermekkórház, a kezdeményezéshez pedig az FTC  is csatlakozott. Ennek keretében Hársfalvi Júlia vett részt a programon, ahol a kerekesszékes gyermekekkel, szüleikkel, kórházi dolgozókkal, valamint a kezdeményezést támogatókkal közösen tették meg a Bethesda Gyermekkórház Rehabilitációs Osztályától a Hermina úti Robotterápiás Központig tartó utat. A gyűjtés célja, hogy az összefogás erejével a kórház olyan speciális, akadálymentesített mikrobuszokat vásároljon, amelyekkel a náluk gyógyuló gyermekeket könnyen és még biztonságosabban szállíthatják szakrendeléseik, fejlesztéseik és vizsgálataik különböző helyszínei között.

A rendezvény után az élsport mellett pszichológia szakon tanuló kézilabdázónkkal beszélgettünk a programról, a tanulmányairól és a következő idénnyel kapcsolatos várakozásairól is.

– Mindig is ilyen könnyen megtaláltad a hangot a gyerekekkel?
– Régebben nem volt mindig ennyire egyértelmű, de az utóbbi években születtek gyerekek a rokonságban, talán emiatt is alakult így.

– Nagyon gyorsan egy hullámhosszra kerültél Zsozsóval, akit a séta közben kísértél.
– Végtelenül aranyosnak, jó értelemben véve viccesnek látom a gyerekeket, hiszen annyira őszinték, közben pedig könnybe lábad a szemem, amikor nehéz sorsokkal találkozom. Most viszont nagyon jó volt látni, hogy hiába küzdenek számos problémával, ezek a gyerekek egyáltalán nem szomorúak, támogatják őket, itt vannak a szüleik, a körülöttük lévő szakemberek, van reményük és dolgoznak rajta, hogy javuljon a helyzetük, életvidám, talpraesett lányok és fiúk. Megnyugtató, felszabadító érzés volt az itt töltött idő, talán ezek miatt is választottam, hogy majd gyerekekkel szeretnék foglalkozni.

– El is döntötted már, hogy pszichológusként ez lesz az irány az egyetem, illetve a pályafutásod után?
– Van még bennem más érdeklődés is egyébként, de jelenleg elég erős ez az érzés, igen, mert úgy gondolom, hogy van hozzá kellő türelmem, nagy szeretettel tudok fordulni feléjük, és remélem, hogy a szaktudást is megszerzem, ami ahhoz kell, hogy tudjak segíteni.

– Végeztél a vizsgákkal erre a nyárra?
– Szinte… Tizenkét tárgyam volt, tizenegyet már letudtam, egyet csak június végére tudtam felvenni.

– Nehéz az egyetem, pláne az élsport mellett?
– Nagyon nehéz vizsgák vannak, biológia, fejlődés lélektan, általános lélektan, szociálpszichológia – sok és nehéz tárgyunk van, de akinek ekkora felelőssége lesz, hogy embereket kezel, annak muszáj tanulni, képezni magát, ezért ilyen részletes. Szóval nem könnyű, de szerintem sokkal élvezetesebb nehéz dolgot tanulni, ha érdekel, mint mondjuk könnyűt úgy, hogy abszolút nem érdekel, ezért egyáltalán nem bánom, hogy sok energiát kell beletenni, mert jól telik az időm. Persze, néha szívesebben lennék egy tengerparton vagy a Balatonon, és kicsit pihengetnék, de jól van ez így, mert sokat kell tenni azért, hogy aztán majd komolyan tudjak segíteni.

– A vizsgák mellett az egyéni edzéseket is elkezdted már?
– Igen, talán két hét leállás volt a szezon vége után, de tulajdonképpen azt az időszakot is aktívan töltöttem. Nem mondom, hogy mindig jólesnek az edzések, vagy nem tudnék más időtöltést kitalálni, de ez is a kézilabda része. Edzés, tanulás, és a barátokat, a családot is próbálom beszervezni ilyenkor, de gyorsan elrepül a nyárnak az a része, amikor még nincsenek közös edzéseink. Vicces, hogy a nyár közeledtével mindig azt hiszi az ember, hogy jól megtervezi, és akkor minden belefér, közben meg rájön, hogy amúgy nem. De persze nincs okunk panaszkodni, és boldog vagyok, hogy ezekben a hetekben van lehetőségem utazni is és a családdal is többet vagyok.

– Várod már a kezdést vagy azért még elvagy kézilabda nélkül?
– Van bennem kíváncsiság, mert sok minden új lesz. Az egyéni edzésekkel tulajdonképpen már elindult az új időszak, bele kell tenni a munkát ezekbe is, kicsit meg kell halni néhányszor, de a maximális terhelés csak később jön majd, illetve az új csapat és az új stáb július közepén találkozik először. A keretben sok változás nem volt, de jelentősnek mondható, a csapatdinamika is biztosan változik majd, a stáb pedig szinte teljesen átalakul, szóval kíváncsi vagyok, mi hogyan alakul, de örülök, hogy van még néhány hét a kikapcsolódásra.

– Milyen várakozásaid vannak a következő idényre?
– Nagyon pozitív vagyok Jesperrel, a stábjával és az érkező játékosokkal kapcsolatban is. A kézilabdapályáról ismerjük már őket, és azt gondolom, hogy a beilleszkedéssel se lesz gondja senkinek. Amúgy is erős a csapatban a kohézió, és ehhez ők pluszban jó személyiséget, jó mentalitást hoznak, közismert az északiakról, hogy mennyire nyitottak és motiváltak, és az edzőtábor is sokat segít majd az összecsiszolódásban.

Cikkajánló

Imre Szofi kölcsönben folytatja

Saját nevelésű kapusunk a következő évadban a hetedik helyen záró Vácban szerepel.

Közös megegyezéssel szerződést bontottunk Edwige-zsel

2025 nyarán távozik az FTC-től női kézilabdacsapatunk francia beállója.

Váltson bérletet a kézilabda-mérkőzésekre

Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét kézilabdacsapataink mérkőzésein és élvezze az előnyöket.

„Nagy ajándék, hogy Angie-től is tanulhatok”

Motiváltan várja az idényt tehetséges jobbszélsőnk, aki ha teheti, festményeket készít szabadidejében.

Kemény csoportba kerültünk a Bajnokok Ligájában

Kisorsolták a női kézilabda Bajnokok Ligája-csoportjait, együttesünk kiegyenlített nyolcasba került.

Jóváhagyta az EHF a Bajnokok Ligája-szabadkártyánkat

A várakozásoknak megfelelően a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban indulhat női kézilabdacsapatunk.

Edzés és nyaralás mellett esküvőre készül Emily Bölk

Az 2025/2026-os idényt már új néven kezdi meg átlövőnk, aki az esküvőről és a nyaralásról is mesélt.

Kármán Luca Budaörsön folytatja

Klubunk saját nevelésű játékosa a legutóbbi idényt kölcsönben töltötte, a nyáron pedig távozik.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin