2020. február 21.
Megszorongattuk, de legyőzni nem tudtuk a Bucuresti-et
Őrületesen nagyot harcolt a csapatunk idegenben is, de ezúttal nem sikerült pontot szerezni a Bucuresti-től.

Aligha kérdés, hogy az Érden elszenvedett tízgólos vereség alaposan felbőszítette a CSM Bucuresti-et, ezek alapján pedig várható volt, hogy a „visszavágón” iszonyatosan nekiugrik majd a mieinknek. Így is történt, a románok az első támadásoknál folyamatosan gyömöszölték a labdát Crina Pinteának, aki aztán a fizikai paramétereit kihasználva >>ütötte-verte<< a védőinket. Ha meg nem a beállót hozták játékba, akkor Cristina Neagu és Andrea Lekic zúdított védhetetlen gólt. Szóval, kissé ijesztően hatott, amit láthattunk, de kisvártatva a mi lányaink is felvették a kesztyűt!

Bíró Blanka fogott néhány ziccert, Danick Snelder és Csiszár-Szekeres Klára eltüntette a méretbeli különbségeket és tartottuk a lépést a hazaiakkal. Úgy tűnt, a lányok – ahogyan Elek Gábor remélte – valóban kissé dühösek lettek a románokra az elmúlt másfél napban történt apró, de annál bosszantóbb kellemetlenségekért, amelyekkel a felkészülés vált nehezebbé.

A lényeg, hogy abszolút méltó ellenfelei voltunk a CSM Bucuresti-nek, s ha bal szélről jobban kihasználjuk a lehetőségeinket, akár több góllal is vezethettünk volna. A másik oldalról Lukács Viktóra viszont parádésan szállította a gólokat, csakúgy, mint Danick Snelder középről. Fontos lett volna, hogy Háfra Noémi átlövései is üljenek, de sajnos csak egyszer talált be a szaggatottról, egyszer meg betörésből. A helyére az első félidő hajrájában érkező Debreczeni-Klivinyi Kinga jól szállt be, lendületet hozott a játékunkba, Márton Gréta például az ő gólpassza után egyenlített 12-12-nél a 26. percben. A hajrá viszont a kezdéshez hasonló lett, csak most épp Cvijic demoralizált mindenkit – az utolsó másodpercekben szerzett gólja épp az addigi legnagyobb különbséget eredményezte (16-13). Nem kedvezett nekünk, hogy a két ukrán játékvezető partner volt Pintea és Cvijic játékához, amely azért folyamatosan súrolja a szabálytalanság határát.

A fordulás utáni első periódus is a románoké lett, de amikor veszélyesen távolra kerültünk volna, mindig jött egy védés vagy egy labdaszerzés, ami után megint lőtávolon belülre értünk. Annál közelebb viszont nagyon nehezen, mert a hazai klasszisok rendre hozzá tudtak tenni. Emberfeletti küzdelem dúlt a pályán, a mieink szemében pedig ott volt a tűz és a hit, hogy lehet itt is pontot szerezni, pedig támadásban ezúttal nem volt olyan kimagaslóan teljesítő játékosunk, mint a két csapat előző mérkőzésén.

A hajrához közeledve ráadásul tarthattunk attól, hogy a keddi bajnoki nyomai is jelentkeznek majd, de az ötvenharmadik percben hosszú idő után először így is egyre zárkóztunk Klujber Katrin bombájával. Öt perccel a vége előtt mínusz háromról kellett megint kapaszkodnunk, de legalább emberelőnyben tehettük mindezt. Egyig megint elértünk, de tovább már nem, Neagu blokkon megpattanó lövéséből szerzett gólja pedig végérvényesen eldöntötte a győzelmet. Pont nélkül maradtunk Bukarestben, de büszkék lehetünk rá, hogy idegenben is sikerült ennyire megszorítani a románokat. Ezzel az is eldőlt, hogy együttesünk a 2019/2020-as idényben nem jut be a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Középdöntő, 4. forduló

CSM BUCURESTI (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 27–24 (16–13)
Bukarest, 4500 néző. V: Novikov, Rozskov (ukránok)
CSM: J. Grubisic – C. Martín 1, Omoregie, Lekics 4, Pintea 2, C. Beagu 8 (3), Curea. Csere: Torstenson, A. Klikovac, Cijics 7, Perianu 2, Grbics 3. Edző: Adrian Vasile
FTC: Bíró B. – Lukács V. 7, Klujber 3 (1), Snelder 3, Csiszár-Szekeres, Kovacsics 3, Schatzl Nadine. Csere: Szemerey (kapus), Háfra N. 2, Pásztor, Márton G. 3, Szucsánszki 2, Debreczeni-Klivinyi 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 8. p.: 3–4. 13. p.: 5–7. 18. p.: 8–9. 24. p.: 12–10. 26. p.: 12–12. 39. p.: 20–16. 43. p.: 21–19. 47. p.: 23–19. 53. p.: 23–22. 57. p.: 25–24
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Adrian Vasile: – Tisztában voltunk azzal, hogy mennyire fontos nekünk a siker és az újabb két pont. Számítottunk arra, hogy az FTC gyorsan játszik és igyekszik nyomás alá helyezni minket. Megvolt az erő és az egység a csapatunkban, örülök, hogy sorozatban a harmadik győzelmünket is megszereztük a középdöntőben.
Elek Gábor: – Az otthoni meccset és tízgólos sikerünket nem lehetett alapul venni, mert nekünk a kritikus pillanatokban akkor minden sikerült és a tudásunkon jóval túllépve teljesítettünk. Biztosra vettem, hogy ez a találkozó most más lesz. Kiélezett meccs volt, hatalmasat küzdöttünk, közel álltunk az újabb bravúrhoz, de az első félidő végén és a másodikban elkövetett hibáink döntöttek, a szerencse sem állt mellénk. Megérdemelt a Bukarest győzelme.

Cikkajánló

Indul a „Ki van a képen?” nyereményjáték

Ötezer forintos vásárlási utalványt nyerhet, aki ötből legalább háromszor eltalálja, ki látható a fotón!

Gyász: életének 58. évében elhunyt Hemela Zsolt

Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt az FTC kézilabda szakosztályának korábbi ügyvezetője, Hemela Zsolt.

Nyertek a fiataljaink, szűkült az élmezőny

Folytatta parádés szereplését a felnőtt NB I/B-ben a Ferencváros U19-es női kézilabdacsapata.

Jobb volt a Rosztov-Don, nem tudtuk igazán megszorítani

Mindkét játékrészt jól indítottuk, de az oroszok ezzel együtt is magabiztosan nyertek.

Nem volt gondtalan a felkészülés

Szombaton játssza női kézilabdacsapatunk a szezonban az utolsó Bajnokok Ligája mérkőzését.

Kilenc Fradi-játékos küzdhet az olimpiáért

A szövetségi kapitányi páros szűkítette a magyar női kézilabda-válogatott keretét az olimpiai selejtezőre.

Itt a végleges keret!

Női kézilabdacsapatunk a 2020/2021-es szezonnak hét új játékossal vág neki, kilencen pedig távoznak.

Világbajnok szélsőt igazolunk!

Kétszeres német bajnok, világbajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes csatlakozott a Fradihoz.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most