Égett a tűz a szemekben, így, hogy üresen tátongtak a lelátók, még a sportcsarnok legmagasabb pontján is jól hallható volt, amint a magyar válogatott játékosai egymást hergelik, buzdítják, mielőtt a bemutatásokhoz a pályára vonultak. A himnuszok után még egy összeborulás, Klujber Katrin és Janurik Kinga szokott procedúrája, a pacsi és vállal ütközés a levegőben, aztán jöhetett a csata, amelyről jó másfél éve beszél a kézilabdás társadalom. A tokiói olimpiára való kijutás szombaton este egyetlen meccsre, mindössze hatvan percre koncentrálódott, így a tét okozta minden feszültség is a pályára került. Ehhez kellett, hogy pénteken a mieink hozzák a kötelezőt Kazahsztán ellen, illetve, hogy a szerbek ne nyerjenek az olimpiai címvédő Oroszország ellen – s mert előbbi simán, utóbbi egy fokkal rázósabban, de összejött, eldőlt, hogy ha a magyar női kézilabda-válogatott győz Szerbia ellen, akkor tizenkét év után ott lesz az ötkarikás játékokon. A részvételt pedig sokan nagyságrendileg a sportág hazai jövőjét meghatározó kérdésnek tüntették fel.

Ez volt tehát a tét, s mert egy héttel ezelőtt a válogatott gerincét alkotó ferencvárosi játékosok a Buducsnoszt Podgorica ellen ugyancsak komoly téthelyzetben nagyon megtorpantak, igencsak fontosnak érezhettük, hogy jól kezdjük a mérkőzést, mert ha beragadunk a rajtnál, könnyen görcsössé válhat a játékunk. Ahogy ilyenkor kell, a kapitány, Kovacsics Anikó vállalta magára a terhet, de nagyon jól tette, már öt perc alatt háromszor betalált, s mert a védekezésünk működött, rögtön előnybe kerültünk. Fontos volt, hogy Bíró Blanka is elkapta a fonalat – mondjuk, ilyen koncentrációval nem is csoda… Szinte érzelmek se látszódtak kapusunkon, akinek köztudottan rengeteget jelent a címeres mez, hihetetlen összpontosítással irányította az előtte mozgó falat, ha kellett, siettette a támadásainkat, ha kellett, kicsit megfogta a tempót.

Az első tíz percben szinte minden támadás befejezésében kulcsszerepet játszott Kovacsics, vagyis nem csoda, hogy jelezte, fújna egyet. Kicsit lassabbá, körülményesebbé vált a játékunk nélküle, 5-2-ről 5-4-re zárkóztak a szerbek, ezért fontos pillanatban jött Szucsánszki Zita kétperces kiállítást érő szabálytalansággal együtt szerzett gólja. Tekintve, hogy a Buducsnoszt egy hete jelentős gondokat okozott a nyitott védekezéssel a válogatott gerincét adó klubcsapatunknak, várható volt, hogy a szerbek is előveszik ezt, de ezúttal könnyedén játszottuk át. S ami ennél is fontosabb – mert az igazi probléma inkább ez volt –, a helyzeteket szinte hiba nélkül gólra váltottuk.

Kettő, három, majd négy góllal is elléptünk, öttel először pedig Márton Gréta zseniális villanása után vezettünk. Szélsőnk tökéletesen mutatta be a legtöbbször Angela Malesteintől és Klujber Katrintól látott cselt, a kispadról épp akkor ugrott a pályára, amikor a szerbek félelemérzet nélkül elvégezték a középkezdést. Köszönte szépen a labdát, majd egy leütés után a térfél közepéről az üresen tátongó kapuba lőtt.

A szünetre négyet őriztünk meg az előnyből (12-16), de a lendület megmaradt a második félidőre is, s bár a harmincharmadik percben háromra olvadt a különbség (14-17), a következő tíz percben eldöntöttük a mérkőzést! Nem azért, mert nyolccal léptünk el, hanem mert iszonyatosan egyben volt a csapat. Bíró Blankának szinte csak átlövésből lehetett gólt lőni, szélről és a vonalról alig-alig, közben a Tomori Zsuzsanna, Kisfaludy Anett belső védő páros kiválóan szűrte a támadásokat, a parádésan teljesítő Márton Gréta helyett érkező Schatzl Nadine társa szintjén folytatta, Szöllősi-Zácsik Szandra irgalmatlan bombákkal terhelte meg a szerb kaput, és nagyjából mindenki hozzátett, aki pályára lépett. Meg az is, aki nem. Például a szakmai stáb minden tagja, élén Elek Gáborral, irányított, lelkesített vagy nyugtatott, amikor épp azt kívánta a szükség. 23-16-nál, amikor először lett közte hét, mintha már csak Katarina Tomasevicsben maradt volna lelkesedés a szerb részről, kapus létére ő ért fel először a labdával a középkezdéshez, pedig még csaknem húsz perc hátravolt.

29-22-nél azonban már csak hét perc maradt, az meg nem lehetett elég a fordításra.

Nem is lett, végül 31-23-ra, talán a vártnál is magabiztosabban nyert a magyar női kézilabda-válogatott. Miután a torna szombat esti mérkőzésén az orosz csapat legyőzte Kazahszánt, már nem volt kérdés - eldőlt, hogy a két együttes vasárnap esti összecsapásától függetlenül Magyarország biztosan kijutott a tokiói olimpiára!

A magyar női kézilabda-válogatott 11 Fradi-játékossal a meccskeretben érte el a fantasztikus eredményt!