Az elmúlt hetekben láthattuk, hogy női kézilabdacsapatunk képes igazán extra teljesítményre, és bár törvényszerű, hogy mindig nem lehet a csúcson pörögni, a Rosztov-Don elleni találkozón azt vártuk, vagy inkább reméltük, hogy sikerül a legjobbunkat hozni. Elvégre a tavalyi BL-ezüstérmes ellen csak így lehetett esély. Márton Gréta szerencsére már a társakkal edzett a hét második felében, és vissza is tért a keretbe, de az nem sokat segített a helyzetünkön, hogy a Rosztov-Don legjobbja, Anna Vjahireva is hasonlóképp tett. Az orosz kiválóság sajnos igen nagy kedvvel kézilabdázott, sorra szerezte a gólokat, vagy osztotta a gólpasszokat. Villámgyors cseleivel nem igazán tudtunk mit kezdeni, illetve, egyszer-egyszer még a játékvezetők sem tudták követni a lépéseit, de szó, mi szó, zseniálisan kézilabdázott. Nem csoda, hogy Elek Gábor próbálkozott számos felállással, Csiszár-Szekeres Klára és Danick Snelder kezdett a védelem közepén, kisvártatva jött Hornyák Dóra, majd Pásztor Noémi is. A kapusainknak legtöbbször ziccerben kellett volna menteniük, de nagyon sokat kellett várni az első védésre, mígnem a játékrész hajrájában Szemerey Zsófi valamelyest elkapta a fonalat. Ez elsősorban ahhoz volt elég, hogy meccsben maradjunk, mert az első félidő közepén, mínusz hétnél nem volt túl jól az összkép.

19-14-es orosz vezetés ezzel együtt is soknak tűnt, de a fordulás után szembetűnő volt, hogy felgyorsultunk támadásban, könnyebben szereztünk gólokat, valamint Szemerey ott folytatta, ahol abbahagyta – hozzá-hozzátett néhány védést (majd egyre többet). Közben Márton Gréti könyörtelenül használta ki a helyzeteit, egy-egy lövés, ha kellett, az ellenfél kapusáról csorgott, vánszorgott be, és lépésről lépésre dolgoztuk le a hátrányunkat. A hangulat egyre csak fokozódott, a reményből szépen lassan hit lett, amikor meg 26-26-nál egyenlítettünk, majdhogynem felrobbant a csarnok. Sőt, a vezetést is átvettük, de a Rosztovnak is volt még tartalékja.

Az utolsó tíz percre fordulva újra az oroszoknak állt a zászló, két gól volt az előnyük, és a védekezésükön is rántottak egyet. Persze, a tizenötödik perc környékén alighanem szó nélkül aláírtuk volna ezt az állást a véghajrában, de az érzésünk hasonló lehetett, mint Dániában, hogy épp csap egy pici hiányzik a "még többhöz", a pontszerzéshez.

Nem jött az a pici most sem, a Rosztov-Don végül talán a rutinjával és a bővebb játékoskeretével megnyerte az utolsó negyed órát, s ezzel a meccset is. Abban ugyanakkor bízhatunk, hogy ezek a mérkőzések szolgálnak annyi tanulsággal a jövőre nézve, hogy a fiatal csapatunk megerősödve, rutinosabbá válva a következő idényben ezeket a mérkőzéseket már megnyeri.