Jó pozícióból várta a folytatást, a középdöntőt a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek rögtön az első fordulójában kulcsmeccsnek tűnő összecsapás várt rá. A torna második szakaszába a mieinkhez hasonlóan ugyancsak két ponttal érkező Montenegró ellen legutóbb a 2023-as világbajnokságon 24-18-as vereséget szenvedtünk, és a meglehetősen szokatlan, durva harcmodor miatt egyébként is nehéz meccsre számíthattunk.

A lányok is tudták, hogy mi múlhat ezen a találkozón, ez pedig nyomot hagyott rajtuk, bizonytalan volt a támadójáték, a rengeteg pontatlan átadás lelassította a labdajáratást, közben meg egyre-másra jöttek a brutális ütközések. A montenegrói támadásokat Itana Grbics vezényelte, méghozzá meglehetősen jól, az általa szerzett előnyöket jól használták ki a társai, leginkább Djurdjina Jaukovics. Beragadtunk a rajtnál, és nem is volt más választás, 2-6-nál időt kellett kérni. Használt a szünet, legalább annyit, hogy két-három gólra visszazárkóztunk, és ebben a helyzetben ez is sokat jelentett. Nem játszottunk jól, továbbra is sok volt a bizonytalanság a támadásoknál, illetve a befejezésekbe is a kelleténél több hiba csúszott, de az első játékrész közepén ellenfelünk is hasonlóan sokat rontott. Nem ez volt az Eb legmagasabb színvonalú tíz perce, ám ez egy negyed órával később senkit se zavart már – 6-9 után elkaptuk a fonalat, hat gólt lőttünk zsinórban, és egyszerre megváltozott a játék képe. Középdöntőhöz mérten nagyon kevés szurkoló volt a Főnix Arénában, de ennyien is képesek volták tüzelni a csapatot, a meccs ezen szakaszában pedig ez különösen sokat segített. A játékrész hajrája is nekünk sikerült jobban, Márton Gréta szélről, Simon Petra betörésből talált be, és a pihenőre ötgólos előnynél mehettünk. Valljuk be, az első félidő képét összeségében tekintve, vagy az alapján, hogy a huszonnegyedik percben vezettünk először, ez jóval több volt annál, mint amit remélhettünk.

De ha már kiharcoltuk ezt az állást, akkor meg is kellett tartani. A fordulás után az első két gólt ellenfelünk lőtte, de aztán válaszoltunk rá, és a folytatásban inkább a mi akaratunk érvényesült, nem tudott közeledni Montenegró. Szemerey Zsófi szinte az egész meccsen jól védett, ebben a periódusban pedig sajnos a túloldalon beszálló Attingre is elkapta a fonalat, így az utolsó tíz perchez érve se nyugodhattunk meg. Háromnál kisebbre nem csökkent az előnyünk, de azt érezhettünk, hogy végig koncentráltnak kell maradni, mert ha „elfogynak” a góljaink, a végén még veszélybe kerülhet a győzelem. Nyugtatóan hatott Márton Gréta gólja, meg aztán Szemerey újabb védése is, így nyolc perccel a lefújás előtt plusz ötnél támadhattunk. Nem jártunk sikerrel, de legalább hosszan támadtunk, és hátul is elment bő fél perc, mire újra mi jöhettünk (23-19). Peregtek a percek, és ez a mi malmunkra hajtotta a vizet, az újabb Márton-gól pedig eldöntötte a mérkőzést (25-19).

Mélyről kapaszkodott vissza a magyar válogatott, amely ezzel együtt is teljesen megérdemelten győzte le Montenegrót, és továbbra is hibátlan mérleggel áll – illetve, közel kerül ahhoz, hogy a jövő hétvégén, Bécsben is legyenfeladata.