2023. december 4.
Montenegró győzött, két pontot viszünk a középdöntőbe
A magyar női kézilabda-válogatott második helyen jutott tovább a göteborgi középdöntőbe.

A Kamerun elleni 39-20-as győzelemmel Golovin Vlagyimir tanítványai már bebiztosították középdöntős szereplésüket a dán-norvég-svéd közös rendezésű kézilabda-világbajnokságon. A Böde-Bíró Blankát, Márton Grétát, Klujber Katrint, Simon Petrát és Bordás Rékát is felvonultató női kézilabda-válogatott december 4-én, hétfőn Montenegró ellen lépett pályára, ahol a tét a csoportelsőség volt, amely azt jelentette, hogy amely csapat az élen végez, az négy pontot visz magával a középdöntőbe. A Kamerun ellen pihentetett Márton Gréta ezúttal már ott volt a  magyar válogatott keretében.

Montenegró kezdte jobban a találkozót, de Golovin Vlagyimir tanítványai a 10. perc után megtalálták a ritmust, Bíró sorra hozta a védéseket, míg elől sikerült betalálni a montenegrói kapuba. A 17. percben egy nagyszerű támadás után szereztük meg először a vezetést, majd két perccel később már kettővel vezettünk. A félidő vége előtt egy perccel már hárommal is vezettünk, végül a szünetet jelző sípszónál Klujber volt eredményes, így 10-7-es magyar vezetés állt az eredményjelzőn.

A fordulás után magára talált Montenegró, a második félidő nyolcadik percében pedig ismét megszerezték a vezetést (12-11). Egy perccel később Klujber lövése volt pontatlan, míg a montenegróiak betaláltak (13-11). A folytatásban sem jöttek a magyar gólok, míg a pályaválasztó rendre eredményes volt. Tíz perccel a vége előtt úgy nézett ki, hogy sikerül felzárkóznunk, de hiába a magyar időkérés, ellépett Montenegró. Három perccel a vége előtt már hatgólos hátrányban voltunk, így biztossá vált, hogy nem szerezzük meg a csoportelsőséget, és az ezzel járó négy továbbvitt pontot a középdöntőbe.

A magyar női kézilabda-válogatott végül 24-18-as vereséget szenvedett, így csoportmásodikként jutott tovább, és két pontot visz tovább a göteborgi középdöntőbe.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Dánia-Norvégia-Svédország)
B-csoport

Montenegró - Magyarország 24-18 (7-10)
Helyszín: Helsingborg Arena
Időpont: 2023. december 4. hétfő, 20.30

Cikkajánló

Keddtől válthatók meg a Brest elleni BL-meccs belépői

Női kézilabdacsapatunk március 16-án fogadja a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben a francia Brestet.

Újabb rangadót nyertünk, őrizzük a hibátlan mérleget!

A számos emberhátrányt is átvészeltük, óriási szívvel küzdöttünk és otthonában vertük meg az MKC-t.

Elvennénk az MKC hazai bajnoki veretlenségét

Női kézilabdacsapatunk a hazai pályán még veretlen Mosonmagyaróvár ellen nagyot léphetne a célja felé.

Márton Gréta: „Minden energiánkra szükség lesz!”

Nagy kő esett le válogatott szélsőnk szívéről a továbbjutással, és új lehetőséget lát a folytatásban.

BL: Megvan a továbbjutás, a Brest ellen folytatjuk

Az Esbjerg nem kapott ki a Rapid Bucuresti-től, ezzel eldőlt, hogy továbbjutott női kézilabdacsapatunk.

Drámai végjáték, egy góllal kikaptunk Metzben

Hat gólt ledolgoztunk a hátrányból, de a dudaszó pillanatában csak a kapufát találtuk el.

Metzben zárjuk a Bajnokok Ligája-csoportkört

A tabella élén álló Metz ellen a jelenlegi összetételben bravúr lenne a pontszerzés, de így is ez a cél.

A fiatalok is kivették a részüket a győzelemből

Magabiztosan gyűjtötte be a két pontot női kézilabdacsapatunk a Békéscsaba elleni hétközi bajnokin.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin