Meglehetősen szerencsétlen időszakon megy keresztül női kézilabdacsapatunk, már ami a sérüléseket illeti… A márciusi olimpiai selejtezőről Szucsánszki Zita vállproblémákkal tért vissza, az Alba Fehérvár elleni bajnokin Kovacsics Anikó szenvedett súlyos sérülést, Tóth Nikolett keze edzésen szakadt fel, a váci Magyar Kupa-találkozót követően pedig Janurik Kinga szorult ápolásra.
Válogatott kapusunkat ráadásul műteni is kell.
„Nem agyalok azon, hogy miért épp most jött ez a sérülés, mert csak nehezebben gyógyulok, ha szomorkodok, inkább arra pörgetem magam, hogy minél gyorsabban túl legyek rajta – mondta pozitív és elszánt hangon klubunk és a magyar válogatott kapusa, Janurik Kinga, majd a történtekről is beszélt. – A Vác elleni meccs elején kezdtem érezni, hogy fáj a térdem, de az adrenalin elnyomta, a meccs hevében nem foglalkoztam vele, de a második félidőben rosszabbodott. Szerettem volna még játszani vele, megpróbálni, hogy hogyan reagál a mozdulatokra, de éreztem, hogy valami nem jó, és Norbi (Duleba Norbert kapusedző – a szerk.) is azt mondta, hogy ne erőltessem, úgyhogy az egyik hetes után nem mentem vissza. Az orvosok szerint is ez volt a jó döntés, mert lehetett volna nagyobb is a baj, igaz, így is műtét vár rám.”
Válogatott kapusunk térdét szerdán reggel atroszkópos eljárással kitisztítják.
„Kinga korábban már operált térdében a külső részen az ízületi porc felszínt érinti a mostani sérülés, az MR-vizsgálat is ezt támasztja alá – mondta Dr. Pavlik Attila, az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatorvosa. – Atroszkópos műtétet végzünk, amivel kitisztítjuk a térdét, az olimpiai felkészülés szempontjából ez a legoptimálisabb eljárás. Ha valóban csak tisztításra lesz szükség, akkor várhatóan nagyjából négy hetet vesz igénybe a felépülés.”
„Azt mondták, ha nagyon ügyes vagyok, négy hét lehet a felépülés, és miért ne lennék az… - tette hozzá a kapus. – Persze, tudom, az csak egy dolog, hogy én nagyon akarom, de nem szabad elkapkodni a visszatérést. Mindenesetre abban nagyon bízom, hogy az idény végén, ha csak egy meccset is, de tudok még játszani, illetve, hogy az olimpiai felkészülés kezdetére teljesen rendben leszek.”
Női kézilabdacsapatunk az Odense elleni győzelem után kapott némi pihenőt, de szombaton már bajnokit játszik.
Női kézilabdacsapatunk következő két mérkőzésére gyűjtöttük össze a jegyinformációkat.
Női kézilabdacsapatunk sikerrel vette a Bajnokok Ligája első szakaszát; lássuk, mit mutatnak a számok!
Az Odense elleni mérkőzés legjobbjának választott kézilabdázónk beszélt a rangadóról és a csoportkörről is.
A Bajnokok Ligája B csoportjában harmadikként záró csapatunk az A csoport hatodikjával találkozik.
Női kézilabdacsapatunk hősiesen küzdött a tavalyi BL-döntős vendégeként, és végül két góllal legyőzte.
Szinte végig vezetve nyert női kézilabdacsapatunk, és BL-csoportja harmadik helyén végzett.
Női kézilabdacsapatunk pénteken utazott a csoportbeli helyezésekről döntő mérkőzés helyszínére.