2020. november 14.
Nagyon szeretnénk visszavágni!
Gond nélkül megérkezett Németországba női kézilabdacsapatunk, amely vasárnap a Bietigheim ellen lép pályára.

Nagyot kellene javulnia egy hét alatt női kézilabdacsapatunknak ahhoz, hogy visszavágjon a látszólag épp ellenünk csúcsformába kerülő Bietigheimnek. Ami még jelentősen nehezíti a helyzetet, hogy a probléma leginkább a kényszerpihenő okozta fizikai lemaradásból adódott, és dolgozni nem sok idő volt múlt szombat óta. A szerdai, kisvárdai bajnoki ugyanakkor annak ellenére is fontos volt, hogy emiatt is csökkent az edzések száma, hiszen az újabb Bajnokok Ligája-csata előtt a lelkeknek jót tett a magabiztos győzelem.

„Fontos volt, hogy így tudtunk nyerni, hiszen mindenki építhette belőle az önbizalmát, erre pedig vasárnap nagy szükség lesz” – mondta ezzel kapcsolatban a válogatott beállónk, Pásztor Noémi, majd elszántan hozzátette, hogy igencsak fűti a csapatot a visszavágás vágya. „Nyerni megyünk Németországba, de tudjuk, hogy ehhez sokkal jobb játékra lesz szükség.”

A keret egyébként már hétfőn foglalkozott a múlt szombati meccsel, elsősorban az elkövetett hibákat mutatta meg Elek Gábor a videózás alatt, majd csütörtökön elkezdődött a közvetlen felkészülés is a „visszavágóra”. Pénteken a szokott menetrend szerint edzett a csapat, szombaton ugyanakkor délelőtt került sor a videózásra és a tréningre is. Utóbbit közös ebéd követte, majd lányaink Frankfurtba repültek, ahonnan busszal tették meg a Ludwigsburgig tartó csaknem kétszáz kilométeres utat.

A Bietigheim elleni mérkőzést vasárnap 14 órakor játssza női kézilabdacsapatunk – a két pont megszerzése azért is égetően szükséges, mert meglepetésre a Krim Ljubljana pontot rabolt Bukarestből, ezzel pedig pontszámban utolérte a mieinket. Nagyon nem lenne jó, ha ugyanezt megtenné német riválisunk is…

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 8. forduló

SG BBM Bietigheim - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Ludwigsburg, MHP Aréna
Időpont: 2020. november 15.
Játékvezetők: Cristina Nastase és Simona Raluca Stancu (románok)
TV: Sport 1

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin