Érdekes előjelekkel várhattuk női kézilabdacsapatunk szombati Bajnokok Ligája-mérkőzését. Különleges felütést adott az Esbjerg elleni találkozónak, hogy ősszel megfogyatkozott kerettel is győztünk idegenben, hogy a dánoknak mindenképp győzniük kellett, ha fel akarnak zárkózni és az is, hogy korábbi játékosunk, Nerea Pena most először lépett pályára a Ferencváros ellen.

Az irányító a bemelegítés elején „meg is látogatta” az egykori társakat, alaposan megölelgetett mindenkit, váltott néhány szót, majd folytatta a hangolódást.

A meccs aztán Bíró Blanka bravúrjaival indult, csak épp nem tudtunk élni a lehetőséggel… Ziccerek sorát fogta kapusunk az első tíz percben, de a támadójátékunk akadozott, alig-alig kerültünk helyzetbe az Esbjerg kemény és rendkívül magas belső falával szemben. Nem jöttek be Emily Bölk első lövései és Klujber Katrin sem találta a távolságot – nem is csoda, hogy a 13. percben, 3-5-nél jött az első időkérésünk. Bosszantó volt, mert ha pontosabbak vagyunk elöl, akkor Bíró védéseinek ismeretében mi vezethettünk volna 2-3 góllal, ehelyett üldözhettük a Nerea Pena által irányított dánokat. Ellenfelünk látványosan a balszélre hozta a támadásait az első negyed órában, és Solberg nem is hibázott sajnos.

Fordulatos meccs volt, az időkérésünk után három gólt lőttünk zsinórban, erre két esbjergi találat következett, majd két Bölk-bomba, vagyis forgandó volt az előny. Német balátlövőnk egyébként nagyon megrázta magát az első percek után, gólpasszt adott és gólokat szerzett a játékrész közepén, de Klujber Karin is hozzátette a magáét, ha nem is könnyedén, hanem küzdve, harcolva. Volt még fordulat sajnos a szünetig, a pihenőre egygólos vendég előnynél mehettek a csapatok (12-13).

Nagyon úgy tűnt, hogy Kovacsics Anikó lába nem bírt többet, az első negyed óra után nem jött elsőszámú irányítónk, és mert Tóth Nikolett is sérüléssel bajlódott, Szucsánszki Zitának kellett rengeteget vállalnia. Nem is volt éppenséggel gördülékeny a támadójátékunk, közben pedig az Esbjerg sajnos megtalálta a ritmust – mínusz háromról kellett kapaszkodnunk. Kirajzolódott, hogy riválisunk miért tudott kétszer is döntetlent játszani a Vipersszel, hogy miért volt időn túli hetese a Rosztov ellen a döntetlenhez: jó a szerkezete a csapatnak, és amit csinál, azt nagyon jól.

De a mieink is elképesztően nagyot küzdöttek, újra és újra megkísérelték a felzárkózást, és az utolsó tíz percre fordulva mínusz egyig el is értünk. Ennél tovább azonban nem tudtunk, és három és fél perccel a vége előtt megint három volt közte. A hajrá nagyjából jól leképezte az egész mérkőzést - egyszerűen túl sokat hibáztunk ezen a meccsen, az Esbjerg pedig épp annyival kevesebbet, hogy elvigye a két pontot az Elek Gyula Arénából.