2020. augusztus 17.
Négyszáz szurkolónk lehet a helyszínen csütörtökön
Női kézilabdacsapatunk augusztus 20-i felkészülési mérkőzésére korlátozott számban bejöhetnek a szurkolók.

A kézilabda-szakosztály vezetősége a lehető legjobban szeretné kiszolgálni a szurkolókat, miközben folyamatosan figyeli a járványügyi helyzetet. A biztonság – és a hatóságok előírásainak szem előtt tartása mellett augusztus 20-án megnyitjuk az Elek Gyula Aréna kapuit, vagyis szurkolóink korlátozott számban élőben tekinthetik meg női kézilabdacsapatunk Szombathely elleni felkészülési mérkőzését.

A csarnokba való belépés ezúttal kivételesen kizárólag az Oázis Kertészet, vagyis a Kőbányai út felől lehetséges, a csarnok auláját és az öltözőszinten lévő folyosókat nem lehet megközelíteni. A szektorok első két sorát lezárjuk, kérjük, ide senki ne üljön vagy álljon, a fennmaradó helyekre pedig legfeljebb négyszáz szimpatizánsunkat tudjuk beengedni. A kapukat 15 órakor nyitjuk, a belépés és a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Akinek nem jut már hely, vagy esetleg amúgy sem tudna a helyszínre kilátogatni, az a Sport1-en élőben nézheti a mérkőzést.

Örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat arról is, hogy augusztus 20-tól kezdve női kézilabdacsapatunk hazai mérkőzésein (tehát már 20-án is), valamint a Fradi Shopban megtalálhatóak lesznek az FTC Handball kollekció legújabb termékei.

Figyelem, női kézilabdacsapatunk keddi, DVSC elleni felkészülési mérkőzését zárt kapuk mögött rendezzük, de a Fradi Média Youtube-csatornáján élőben közvetítjük a találkozót!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

FTC-Rail Cargo Hungaria - DVSC Schaeffler
Helyszín: Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött.
Időpont: 2020. 08. 18., 16 óra
TV: Élőben a Fradi Média Youtube-csatornáján

FTC-Rail Cargo Hungaria - Szombathelyi KKA
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2020. 08. 20., 16 óra
Jegyár: A belépés díjtalan, legfeljebb 400 szurkoló lehet a helyszínen.
TV: Sport 1

Cikkajánló

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

Hetvenöt perces meccsen gyakoroltunk az MTK-val

Női kéziseink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket – a másodikat pénteken már a szurkolók is láthatják.

A harmadik héten már jönnek a felkészülési mérkőzések

Kőkeményen edz női kézilabdacsapatunk, amelynek pénteki meccsét élőben nézhetik szurkolóink az FM Youtube+-on.

SÁRKÁNYKIRÁLYNŐK - csapatépítés női kézilabdás módra

Nagy csata alakult ki a Márton Grétiék között, de vajon melyik hajó nyert? - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin