2019. november 9.
Nem tudtuk megszorítani a BL-bronzérmest
Temérdek gonddal küzdött a héten női kézilabdacsapatunk, s így nem is tudott pontot szerezni a Viperstől.

Pénteken este már, mint a falat kenyér, úgy kellett a pozitív hír, amikor a Metz kaproncai győzelmével biztossá vált, hogy női kézilabdacsapatunk a második csoportkörbe jutott a Bajnokok Ligájában. Addig ugyanis jóformán csak a pofonok jöttek ezen a héten: Klujber Katrin és Bánfai Kíra a térdbántalmai miatt nem tudott edzeni, Tóth Nikolettnek elrepedt egy csont a talpában, Bíró Blankát láz döntötte le a lábáról, de Klivinyi Kinga is kezelésekre szorult. Az említettek közül végül csak Tóth Nikolett maradt ki a keretből (helyére a mindössze tizenhét esztendős kapus, Zsigmond Panna került), de azt félve figyeltük, hogy vajon mennyit vett ki a többiekből a sok nyavalya.

A kezdés ehhez képest aztán igen jól nézett ki – kemény és pattogós volt a védekezésünk, Bíró Blanka két védéssel nyitott, és a nyolcadik percig nálunk volt az előny (4-3). Ezt követően azonban a Vipers emelte a tempót, egyre többször találta meg a falban Heidi Lökét, ha pedig a klasszis beállóra vigyáztunk fokozottabban, akkor Emilie Arntzen semlegesítése okozott túlzott nehézséget. Átvették a vezetést a norvégok, előbb kettő, később három, majd a játékrész derekán már négy góllal is elhúztak, de sikerült rendezni a sorainkat és kapaszkodtunk, ahogy csak bírtunk. A szerencsével nem voltunk jó viszonyban ezen a mérkőzésen, Háfra Noéminek kétszer is a kapufa éléről vágódott vissza az egyébként kiváló lövése, Arntzen hetesei közül pedig hármon is nagyon rajta voltak a kapusaink. Pásztor Noémi jól szállt be a játékba, góljával a 24. percben egyre zárkóztunk (12-13), a hajrát viszont Háfra Noémi és Kovacsics Anikó kiállítását kihasználva ismét meghúzták a vendégek. A szünetre Emilie Christensen góljának és Szemerey Zsófi védésének köszönhetően mínusz négynél mehettünk a szünetre (15-19), ezt megelőzően a meccsen látott addigi legnagyobb különbséggel, öttel vezetett a tavalyi BL-bronzérmes.

Sajnos a fordulás után gyorsan "túldobta" az ötöt a Vipers, amely könyörtelenül jó játékosokból áll, s amely gyakorlatilag hibátlanul tudja azt a kézilabdát, amelyet képvisel. Hét-nyolcgólosra duzzasztotta az előnyét, és sajnos eldöntötte a mérkőzést. Érezhető volt, hogy ezen a napon nem tudjuk megfogni a jobb erőkből álló norvég bajnokot, mert amikor egy szemernyi esély is mutatkozott arra, hogy közel kerüljünk hozzá akkor rendre jött egy kiállítás, egy hiba. 22-30-nál egy fél percre teljesen elcsendesedett az aréna, majd a szurkolók újra buzdításba kezdtek, pedig ők is pontosan tudták, hogy itt nem lesz pontszerzés. Egészen felemelő ez, és biztos, hogy a fiatal csapatunknak igen sokat jelent - ha nem is a futó szezonban, de a következő években mindenképp lesz hatása. Illetve, ettől is nagy és irigylésre méltó klub a Ferencváros.

A hátralévő negyed órában egyébként tovább küzdött, harcolt együttesünk, Klivinyi Kinga szépen megrángatta a védőket, de ötnél közelebb a vezérletével sem tudott zárkózni. A vereség ellenére a továbbjutást már kiharcolta női kézilabdacsapatunk, az pedig a csoportkör utolsó fordulójában, Metzben dől el, hogy tud-e pontot vinni magával a középdöntőbe.

A zárószó a szurkolóinké volt: zúgott a Fradi-induló, és a tábor úgy küldte tovább a játékosokat, hogy ők érezhették, mögöttük állnak teljes szívvel és erővel.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 5. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Vipers Kristiansand 29-34 (15-19)

Érd, 2200 néző. Vezette: Merz, Kuttler (németek)
FTC: Bíró B. – Lukács V. 5, Klujber 6 (4), Kovacsics 2, Snelder 2, Háfra N. 3, Márton G. 3. Csere: Szemerey (kapus), Csiszár-Szekeres, Christensen 2, Pásztor N. 2, DEBRECZENI-KLIVINYI 4, Schatzl Nadine. Edző: Elek Gábor
KRISTIANSAND: A. PEDERSEN – Aune 3, Waade 3, ARNTZEN 11 (4), Tomac 4, H. LÖKE 7, Jonassen 2.Csere: Dahl 1, Andenaes 1, Sulland 2 (2). Edző: Ole Gustav Gjekstad
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–1. 10. p.: 4–6. 17. p.: 7–11. 24. p.: 12–13. 33. p.: 15–21. 39. p.: 17–25. 46. p.: 19–27. 53. p.: 26–31
Kiállítások: 12, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 7/6

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin