Még el se kezdődött az MTK elleni bajnoki, amikor már a „Szép volt, csajok!” felkiáltással köszöntötte néhány szurkoló a csapatot. Semmi kétség, ez még a múlt szombati, óriási Bajnokok Ligája-sikernek szólt, és felettébb kedves gesztus volt.
Aztán 18 órakor elkezdődött a meccs, amely pontosan olyan játékot hozott, mint amilyet várhattunk, ha esetleg nem maximális optimizmussal tekintettünk a szerdai hatvan perc elé. Merthogy az efféle kimagasló siker, az extázis után legtöbbször szenvedős játék szokott jönni, pláne, ha papírforma szerint elvárható, hogy magabiztos győzelemmel záruljon a találkozó, miközben az ellenfél – ha jó napot fog ki – az élcsapatoknak is tud kellemetlen meglepetéseket okozni. Pontosan az lehetett az érzésünk, hogy kicsit nehezen melegednek be játékosaink, nehezen találják meg a ritmust és a koncentráció szintje messze elmarad a maximálistól. Az MTK pedig köszönte, és kihasználta a gyengébb teljesítményünket, az első félidőben végig szorosan tartotta az állást. Végig mi álltunk jobban, de három gólnál egyszer se tudtunk jobban eltávolodni, pedig a magunk dolgát tettük volna könnyebbé, ha megnyugtató különbséget harcolunk ki. Pedig a Rosztov-Donban világklasszis teljesítményt nyújtó Bíró Blanka erre az estére is hagyott a védésekből, csak épp a védekezés előtte jóval kevesebb támadást szűrt meg. Illetve, támadásban sokszor rossz döntéseket hoztunk, helyzetből is tovább passzoltunk, vagy épp nem vettük észre, a jó pozícióban érkező társat.
Egygólos előnnyel zártuk az első félidőt, és reméltük, hogy a szünet után legalább egy fokkal jobban folytatjuk. De a javulásra még várnunk kellett, legalább addig, amíg a Fradi-tábor is behangolt. Mert amikor egy kicsit nagyobb hangerőre kapcsolt, akkor a csapat is beleerősített. A játékrész közepén jártunk ekkor – addig csupán egyszer távolodtunk négyre –, kettővel vezettünk (24-22), és mintha ritmust váltottunk volna, Kovács Anett góljainak köszönhetően elkezdett hízni a differencia. Bő öt perccel később pedig eldőltnek érezhettük a két pont sorsát – hat, hét, majd nyolc gólnyira növeltük a vezetést. Nagy különbség volt a két félidőben mutatott védekezés között, hiszen, míg az elsőben tizenhat gólt kaptunk, addig a második félidő első húsz percében csak hatot.
Kovács Anett pedig tényleg megszórta magát, ami azok után különösen pozitív, hogy az első játékrészben több rontott lövése is volt. Az utolsó percekben már nem kellett izgulni, csak azt sajnálhatta a közönség, hogy Itana Grbics gyönyörű kínai figura után eleresztett lövéséből nem lett gól. A győzelmnek ennek ellenére vastaps volt a jutalma.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
4. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - MTK 32-28 (17-16)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2021. szeptember 29., 18 óra
Játékvezetők: Bujdosó Máté és Horváth Viktor
Gólszerzők: Kovács Anett 8, Márton 6, Bölk 5, Grbics 4, Klujber 3, Behnke 2, Malestein 2 (2), Kisfaludy 1, Ballai 1, ill. Pál 8 (4), Marincsák 6, Sallai 4, Koronczai 3, Bujdosó-Gerháth 2, Kekezovics 2, Dakos 2, Szabó L. 1.
Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.
Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.
Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.
A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.
Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.
Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.
A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.
Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.