Hamisítatlan hollywoodi sztorit láthattak azok, akik szombaton Érden megnézték az FTC-Rail Cargo Hungaria és a német Borussia Dortmund Bajnokok Ligája-mérkőzését. A vendégek kapujában az a Szikora Melinda állt, aki hat idényen át védett klubunkban, és a sors kifürkészhetetlen akaratából éppen egy időntúli hetes kivédésével zárta a meccset. Tette ezt az a kapus, aki két, ma már legendásnak mondható védésével, ha nem is egymaga, de mégiscsak két trófeához segítette a Ferencvárost. Sőt, mint kiderült, még a nemzetközi búcsút jelentő mérkőzés helyszíne is szimbolikus jelentőséggel bírt.

– Ennél jobban ezt a történetet aligha lehetett volna ennél megírni. Egyetért ezzel?

– Őszintén mondhatom, hogy még mindig nehéz szavakat találni a mai estére. Nagyon igyekeztem, hogy ne borítsanak el az érzelmek. Nagyon jólesett a fogadtatás a csapat és a köszöntés Nyíri Zoltán részéről. Nagyon-nagyon nehéz volt tartanom magam. Tudtam, hogy nekem kell végigvédenem a meccset, úgyhogy próbáltam kizárni ezeket a dolgokat az elején. Akkor még sikerült is, a lefújást követően azonban bevallom, eltört a mécses. Külön Vicces része a sztorinak, hogy az én történetem a Fradiban éppen itt Érden, ebben a csarnokban kezdődött. Itt játszottunk egy olyan bajnokit, amikor először ment igazán jól a védés a Fradi játékosaként. Szerintem akkor loptam be magam igazán a Fradi-szurkolók szívébe. Úgyhogy ez a helyszín szépen keretezi az egész történetet.

– Egy döntetlennel búcsúzik most a nemzetközi kupaszerepléstől.

– Borzasztó büszke vagyok a csapatra, annak ellenére is, hogy elrontottuk az első mérkőzés végét, ha az nincs akkor talán ma minden másképp alakul. Mindenki láthatta, hogy két borzasztóan fáradt csapat találkozott Érden. Nekünk a Német Kupa négyesdöntője (a Dortmund a bajnokságot vezető Blomberg-Lippe, majd a Bensheim Auerbach legyőzésével megnyerte a sorozatot – a szerk.), majd egy fárasztó utazás Göppingenbe van a hátunk mögött, a Fradinak pedig három napja volt egy hosszú túrája, így nem láthattak a nézők igazán extra meccset. De mindkét csapat minden játékosa szívét-lelkét odatette a pályára. Persze jobb lett volna, ha úgy hagyom abba, hogy nyerünk, de így alakult. Sok sikert kívánok a Fradinak, jussanak el a Final Fourig, és akkor mindenki boldog lesz.

– Számított rá egyébként, hogy készül valamivel egykori klubja?

– Sejtettem valamit, mivel szóltak, hogy egy perccel hamarabb kellene megérkeznünk a pályára. Konkrétan nem mondták meg, hogy mi fog történni, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy ilyen fantasztikus fogadtatásban lesz részem.

– Nehezebbé tette ez a mérkőzést?

– Az első félidőben még volt bennem energia, a második játékrészben viszont már csak arra koncentráltam, hogy talpon tudjak maradni a lefújásig. Nagyon rosszul utaztunk, nagyon fáradtak voltunk. Ami volt, azt ma is oda tettem, ennyire volt elég. Innentől már csak a német bajnokságra koncentrálok, hogy azt az aranyérmet még oda tudjam tenni a polcomra.

– Számolja már vissza, hogy hány meccs van még hátra?

– Gondolok már rá, de számolni nem számolom. A német bajnokság végén rájátszás van, így nem lehet előre tudni, pontosan hány meccs vár még ránk. Az biztos, hogy már nem sok van hátra, két hónap és vége.

– Mi lesz utána? Vannak-e már tervei?

– Vannak terveim. Háromféle forgatókönyv van az asztalon, de babonából egyelőre nem szeretnék erről többet mondani. Annyi biztos, hogy a sport közelében tervezem a folytatást. Pályakezdő leszek, de ez nem riaszt meg. A civil életben is szeretném magam ugyanúgy felépíteni, ahogy a kézilabdában tettem.

– Egy már-már klasszikus Szikora Melinda-féle hétméteres védéssel zárult nemzetközi karriered. A Ferencvárosban is két kultikus hétméteres védés tette hőssé. Az egyik tulajdonképpen bajnoki címet, a másik pedig Magyar Kupát ért. Előbb Korsós Dorina hetesét védte ki a 2015-ös bajnoki döntő első meccsének büntetőpárbajában, majd Eudarda Amorim hetesét fogta meg a 2017-es Magyar Kupa-döntőben.

– Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy-egy hetesbe sikerül jókor belefognom. Elég jól tudom kezelni a nagy tétet, de azért ezekben a helyzetekben azzal is számolni kell, hogy ezekben a szituációkban a lövő játékosok a fáradtság miatt nem tudnak mindig jó döntést hozni. Ilyenkor a repertoárjukat végigpörgetve arra szoktam gondolni, hogy valószínűleg a leggyakrabban lőtt sarkot választják. Kétszer szerencsém volt, és talán mondhatjuk, hogy történelmet írtunk ezzel a két védéssel, de igazából mindkettő csapatmunka volt. Böde-Bíró Blanka nagyon jól védett a kupadöntőben, Katarina Tomasevics pedig a bajnoki döntő győri meccsén húzta le a rolót, úgyhogy az a két siker nagyban az ő érdemük is, meg persze a többieké is. Ezek nagyon jó emlékek, amelyekre mindig nagyon szívesen gondolok vissza.

– Klubszinten maradt önben hiányérzet?

– Egyedül az fáj, hogy amikor sérült voltam, a Bietigheim felbontotta a szerződésemet. De az élet ikszre játszik, visszakapták a sorstól (a csapat 2024 nyarán csődöt jelentett, elköltözött és Ludwigsburg néven folytatta, majd 2025 nyarán az a klub is csődöt jelentett – a szerk.). Persze ez nem egy örömteli történet, mert sok barátom maradt hirtelen klub nélkül, akiknek semmiképpen sem kívánnám azt, amit átéltek. Ezen kívül minden az én döntésem volt, és szerintem mindig jól is döntöttem. Amikor elmentem Siófokra, az egy nagyon jó döntés volt, vissza tudtam kapaszkodni az „élők sorába”. Amikor onnan a Bietigheimhez igazoltam, az pedig talán még jobb döntés volt. Bajnokok lettünk, egy teljes szezont védhettem végig a Bajnokok Ligájában, még a későbbi győztes norvég Viperst is legyőztük. A francia kitérőm jó volt arra, hogy vissza tudtam jönni egy sérülésből, és most a Dortmunddal ismét a BL-ben védhettem. Szerencse is kell egy karrierhez, és küzdöttem is rendesen. Nem voltam a legtehetségesebb, nem voltam magas, igyekeztem nagyon, hogy ilyen magas szinten tudjak játszani. A küzdőszellem mindig ott volt velem.

– Kapusoktól szokatlanul a 7-es mezben véd Dortmundban. Van ennek valami különleges oka?

– Igazából nincs. Siófokon Silje Solberg, most pedig Sarah Wachter viseli a számomat, a 12-est, így jött képbe a másik kedvenc számom a hetes. Amikor kicsi voltam, akkor ezzel a számmal játszottam mezőnyben. Tudom, hogy nem egy megszokott mezszám, de nagyon közel áll hozzám.

– A válogatottban mindössze 39 mérkőzés jutott önnek, viszont szerepelhetett egy olimpián, még, ha nem is legszerencsésebb körülmények között, hiszen a tokiói játékokon állhatott a kapuban.

– Lehetett volna több is benne, de így alakult. Az biztos, hogy minden alkalom fantasztikus és felemelő érzés volt, mindig megtiszteltetés volt a nemzeti csapatban pályára lépni.