2026. szeptember 19.
Nincs meglepetés: küszködtünk, de nyertünk a Sola ellen
Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.

Szombaton délután Norvégiában lépett pályára női kézilabdacsapatunk a Sola ellen a Bajnokok Ligája-csoportkör harmadik fordulójában. Ellenfelünk az első két játéknapon az Esbjerg és a Brest dolgát is alaposan megnehezítette, és ha hozzátesszük, hogy az előző idényben a norvég együttes elleni mindkét meccsen szinte végig szenvedtünk, akkor különösen nehéz hatvan percre számíthattunk.

A tavalyi 0-6-os és 2-7-es kezdés után feltétlenül koncentráltabb játékot vártunk az elején, ezért is örülhettünk Angela Malestein két szép góljának (0-2). Úgy tűnt, jól kaptuk el a ritmust, védekezésben sávokba tereltük a hazaiakat, és könnyedén kialakíthattunk volna masszívabb előnyt is, de sajnos támadásban bizonytalanok voltunk. Kissé talán közel járattuk a labdát a norvég falhoz, és többször is rossz megoldást választottunk – egyéni akció helyett passzoltunk, vagy épp fordítva.

Az nem volt meglepetés, hogy a Sola tartotta magát, épp ezt várhattuk tőle, de azt érezhettük, hogy a lehetőség adott lenne a magabiztos vezetés kialakításához. A hét második felében betegséggel küszködő Emily Vogel helyére érkező Elizabeth Omoregie új színt hozott a pályára, két-három góllal vezettünk, de a játékrész második felében egyenlíteni tudott a Sola (10-10). A vezetést nem engedtük át, és a szünetig két gólt közé tudtunk még tenni, de az első félidő után tulajdonképpen csak a vezetéssel lehettünk elégedettek (11-13).

Mette Tranborg bombája nyitotta a második félidőt, de a következő két lövését elrontotta dán játékosunk, és miközben továbbra is nagyon pontatlan és lassú volt a támadójátékunk, a hazaiak három gólt lőttek zsinórban (15-14). Először kerültünk hátrányba, muszáj volt reagálni, és szerencsére valamelyest sikerült is összerántani a csapatot. Sokat cserélte a játékosait Jesper Jensen, de azt remélhettük, hogy az utolsó húsz percre megtalálja a legjobb összetételt. Beállóból többször is eredményesek voltunk, egyes periódusokban Vilde Ingstad és Lysa Tchaptchet egyszerre volt a pályán támadásban, és ez a taktika ebben a periódusban is működött. 18-18-as állás után ritmust váltottunk, és úgy tűnt, kifizetődik a hajrában, hogy vezetőedzőnk sokat forgatta a csapatot – 6-2-es rohammal négy góllal léptünk el (20-24).

Nem adták fel a hazaiak, gyorsan megfelezték a hátrányukat, de ezt követően mindig mi tudtunk előbb lépni. Hársfalvi Júlia és Lysa Tchaptchet is igen fontos gólokat lőtt, s miután Anna Kristensen is hozzátett még két védést, szépen lassan megnyugodhattunk (24-27). Saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy mennyire veszélyes rivális a Sola, hogy miért kellett az Esbjergnek és a Brestnek is megizzadnia a sikerért, de újabb két pontot szereztünk, jelen helyzetben pedig csak ez számít igazán.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 3. forduló

Sola Handballklubb - FTC-Toyota Kovács 25-28 (11-13)
Helyszín: Asenhallen, Sola
Időpont: 2026. szeptember 19., 16 óra
Játékvezetők: Mihaela Chiruta és Georgiana Murariu
Gólszerzők: Holta 6 (3), Brandbu 5, With 3, Herrem 3, Gronstad 2, Gudmestad 2, Haugseng 2, Henriksen 1, Seierstad 1, ill. Hársfalvi 4, Tchaptchet 4, Malestein 4, Omoregie 4, Simon 4 (2), Vogel 3, Tranborg 2, Ingstad 2, Klujber 1,

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin