2023. szeptember 29.
Nincs mese, győzni kell a Rapid ellen
A románok ellen szinte létkérdés a győzelem szombaton este a Bajnokok Ligája-csoportkör negyedik fordulójában.

Már a Bajnokok Ligája-csoportok sorsolásakor biztosra vehettük, hogy iszonyatosan nehéz dolga lesz női kézilabdacsapatunknak, hiszen túl azon, hogy rendkívül erős nyolcasba sorolták, az első fordulók párosítása is emberpróbáló. Nem is sikerült jól a kezdés, épp ezért a sorozatot ugyancsak nem túl jól indító Rapid Bucuresti elleni összecsapás súlya talán még nagyobb, mint előzetesen gondoltuk – pedig az sem volt jelentéktelen.

Abban biztosak lehetünk, hogy két rendkívül motivált csapat lép pályára szombat este 18 órától az Érd Arénában a negyedik fordulóban, nem véletlenül jelölte ki az Európai Kézilabda Szövetség a hét mérkőzésének is a találkozót. Az előző évadban a negyeddöntőig jutó Rapid Bucuresti a román bajnokságban eddig a várakozásokon alul szerepel, az első öt mérkőzéséből hármat (a hétközi bajnokiját is) elvesztett, a BL-ben pedig csak a sereghajtó lengyel Lubin egygólos legyőzésével szerzett pontot. Túl is van egy edzőváltáson a csapat, a korábban a magyar válogatottat irányító Kim Rasmussen távozott, a helyét a Rapidot az előző idényben vezető tréner, a spanyol David Ginesta Montes vette át.

A mieink ezzel szemben az NB I-ben hibátlanok és vezetik a tabellát, a Bajnokok Ligájában ugyanakkor eddig három vereség a mérleg, az élmezőnyhöz tartozó Metzet, a Vipers Kristiansandot és a Krim Ljubljanát sem tudtuk megszorítani.

Most viszont szinte elengedhetetlen, hogy elkezdjük a pontgyűjtést, hiszen még szorultabb helyzetbe kerülhetünk, ha ez nem sikerül. Fordított esetben viszont hatalmas lökést adhat, ha épp az egyébként is pikáns Fradi-Rapid meccsen sikerül először áttörni a gátat. Sok esetben mutatta már meg női kézilabdacsapatunk, hogy a szurkolókkal összefogva képes felállni a padlóról, és valami hasonlóra van szükség ezúttal is.

A mérkőzésre kaphatóak még belépők, online a meccsjegy.fradi.hu oldalon, személyesen pedig a helyszínen, 15 órától. Ugyancsak a helyszínen lesz lehetőség már 15 órától szurkolói kártya kiváltására, és javasoljuk, hogy érkezzen mindenki időben, a kapukat 16 órakor nyitjuk. Kérjük, hogy mindenki hozza magával a szurkolói kártyáját és egy fényképes azonosító igazolványt, hiszen ezek nélkül nem lehet belépni a sportcsarnokba.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-csoport, 4. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – CS Rapid Bucuresti
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2023. szeptember 30., 18 óra
Játékvezetők: Ismaijl Metalari, Nenad Nikolovski (észak-macedónok)
TV: Sport 1
Jegyár:

 Jegyvásárlás online a meccsjegy.fradi.hu oldalon, személyesen pedig a helyszínen, 15 órától.

A kézilabda szakosztálynál bevezetett számos újdonságról ITT olvashat részletesen.

Cikkajánló

Végig kézben tartottuk az irányítást Esztergomban

Női kézilabdacsapatunk végig vezetett, végül pedig három góllal nyert a MOL Esztergom vendégeként.

Kedden Esztergomban folytatódik a bajnokság

Női kézilabdacsapatunkra három mérkőzés vár a héten – elsőként kedden a tavalyi bronzérmes otthonában.

„Különösen fáj ez a vereség”

Simon Petra tizenegy góllal és fantasztikus teljesítménnyel segítette a csapatot a Metz ellen.

Az utolsó percekig küzdöttünk, de kikaptunk Metzben

Női kézilabdacsapatunk az első félidő végét nagyon elrontotta, később pedig nem tudott már egyenlíteni.

Néhány százalékot lehet javulni még

Női kézilabdacsapatunk szombaton 18 órától vívja a Metz elleni visszavágót, amelyet döntetlenről kezd.

Ingstad: „Nagy élmény lenne elcsendesíteni a csarnokot”

A BL-negyeddöntő első felvonásán öt gólt szerző beállónkat kérdeztük női kéziseink metzi visszavágója előtt.

Böde-Bíró: „Nyitva maradt a párharc végkimenetele!”

A Metz ellen több nagy bravúrt is bemutató kapusunk büszke csapata teljesítményére - VIDEÓ!

Elképesztő küzdelem és döntetlen az első meccsen

Női kézilabdacsapatunk fordulatos mérkőzés után, a végén egyenlítve harcolt ki döntetlent a Metz ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin