2020. január 20.
Nyerj két VIP-jegyet és egy dedikált mezt!
Az EHF választása alapján a hét mérkőzését játssza női kézilabdacsapatunk a CSM Bucuresti ellen.

Kemény hét előtt áll női kézilabdacsapatunk: előbb szerdán bajnoki rangadón fogadja az Érdet, majd szombaton belevág a Bajnokok Ligája második csoportkörébe. Az előttünk álló BL-tavaszon egyébként az esélyesség terhe túl sokat nem hátráltatja majd a csapatunkat, legfeljebb a hazai, Esbjerg elleni meccsen számít majd a papírforma szerint esélyesnek az együttes – a Rosztov-Donnal és a CSM Bucuresti-tel szemben azonban bravúr lenne a pontszerzés. Persze, tegyük is hozzá rögtön, ez közel sem jelenti azt, hogy játékosaink ne hinnének a győzelemben e sztárcsapatok ellen is.

Az EHF mindenesetre kiélezett, izgalmas találkozót vár a Fradi – Bucuresti párharctól, épp ezért a hét meccsének („Match of the week”) jelölte, a közösségi médiában külön figyelmet szentel neki, a korábbi klasszis beálló, Anja Althaus segítségével pedig igyekszik a szurkolókat kicsit a színfalak mögé is „bevinni”. Éppen ezért érdemes az Instagramon az @ftc_kezilabda mellett az @ehfcl oldalát is követni.

Közös nyereményjáték is lesz!

Keressük a ’DELO superfan’ játék győztesét, aki egy dedikált Fradi-mezt és a következő hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésünkre szóló két VIP-belépőt is nyer. Ehhez csupán a következőkre van szükség:

- tölts fel az Instagramra egy fotót vagy videót, amin megmutatod, hogy mekkora szurkoló vagy

- kövesd az FTC_KEZILABDA Instagram-oldalt és jelöld meg a fotódon/videódon

- írd meg a kép alatt röviden, hogy miért szeretsz Fradi-meccsekre járni

- írd oda, hogy #delosuperfan

A játék 2020. január 22. 16 óráig tart, ezt követően a feltöltött képeket és videókat, illetve a hozzá fűzött történeteket összegyűjtjük, és női kézilabdacsapatunk játékosai, a stáb, valamint az EHF jelöltjei szavaznak a legjobbról.

Felelősségteljes szurkolásra kérünk mindenkit!

Az utóbbi években rendre pikáns összecsapást hozott a Fradi és a Bucuresti párharca. Az Európai Kézilabda-szövetség kiemelt figyelmet fordít a szurkolói viselkedésre, és a korábbi problémák miatt egy esetleges újabb kihágás súlyos következményeket vonhat maga után, például a Bajnokok Ligája-szabadkártya odaítélésénél is rettentő negatív hatása lehet. Fokozottan kérjük ezért a szurkolóinkat, hogy tartózkodjanak mindennemű kirekesztő magatartástól, ne üljenek fel az esetleges provokációnak. Bízunk benne, hogy szombaton a Fradi-tábor újra bizonyítja majd, hogy egyedülálló a kézilabdapályákon, és sportszerű, de óriási szurkolással segíti a csapatot.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria - CSM Bucuresti mérkőzésre újabb jegyek váltak elérhetővé, ezeket online lehet megvásárolni, illetve, ha marad, akkor a szerdai, Érd elleni hazai bajnoki előtt személyesen az Elek Gyula Arénában.

Cikkajánló

Győzelmekkel zárta a vb-t a válogatott

A magyar csapat az utolsó két meccsén Dél-Koreát és Kínát legyőzve végül 13. lett az U20-as női kézi vb-n.

Elérhetők a belépők a franciaországi tornára

A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin