A magyar női kézilabda-válogatott a hatodik helyen zárta a párizsi olimpiát, amelynek végjátékára szombaton került sor. A bronzmeccset Dánia nyerte a mieinket drámai csatában kiejtő Svédország ellen (30-25), az aranyéremért pedig Norvégia, valamint a címvédő és házigazda Franciaország küzdött. A franciáknál ott volt a keretben a Ferencvároshoz nyáron érkező Laura Glauser és Orlane Kanor is, de velük sem sikerült hazai pályán címet védeni.
Ugyanis hiába kezdett jobban a házigazda, 3-0-ra is vezetett, a norvégok fordítottak, és ezt követően végig vezettek az összecsapáson. A szünetben kettővel álltak jobban az északiak, a fordulás után tovább nőtt a különbség, 21-15-re, majd 24-17-re is vezettek már, az előny pedig ki is tartott a végéig. A franciák mindent megpróbáltak, Kanor öt gólt lőtt, de Norvégia megnyerte a döntőt, vagyis két játékosunk olimpiai ezüstérmesként csatlakozik hamarosan a csapathoz.
OLIMPIA, NŐI KÉZILABDATORNA
Döntő
Norvégia - Franciaország 29-21 (15-13)
Kétszeres BL-győztes kézilabdázónknak izgalmas nyara volt – Kamerunt és a pamplonai bikafuttatást is megjárta.
A felmérések és a tesztek után már rávezető labdás edzéseken is részt vettek női kézilabdázóink.
Női kézilabdacsapatunk idegenben, a Buducsnoszt otthonában indítja az évet a nemzetközi porondon.
Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!
Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.
Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!
Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.
A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.