2020. január 24.
Óriási lökést adhatna a CSM elleni bravúr
Nem mi vagyunk az esélyesek, de csúcsforma közeli teljesítménnyel hazai pályán lehet meglepetést szerezni.

Szombaton délután elkezdődik női kézilabdacsapatunk számára a Bajnokok Ligája második csoportköre. A kiinduló helyzetet látva – egy ponttal a csoport hatodik helyéről várjuk a rajtot, teljes egészében itt látható a tabella – azt mondhatjuk, a továbbjutáshoz őrült bravúrra lenne szükség, de még az is megsüvegelendő teljesítmény volna, ha legalább egy riválist magunk mögé utasítanánk. Az ellenfelek ugyanis, ha lehet, még erősebbek, mint az első csoportkörben voltak, legalábbis a CSM Bucuresti és a Rostov-Don feltétlenül, de a dán bajnok Esbjerg is stabil teljesítményt nyújtott ősszel, egyszer-egyszer a románokat és az oroszokat is legyőzte.

Mindezekből kiindulva a nyomás ezúttal jóval kisebb lesz a mieinken, és ez akár még pozitívan is hathat a csapatra, amelytől az ezzel együtt is elvárás, hogy az utolsó pillanatig küzdjön, harcoljon a győzelemért.

A CSM Bucuresti elleni szombati találkozón várhatóan a hangulat amúgy is igen tüzes lesz, illetve abban bízunk, hogy emellett sportszerű is, elvégre az Európai Kézilabda-szövetség a korábbi problémák miatt kiemelten figyeli klubunk mérkőzéseit, és az esetleges újabb kihágásokat nagyon súlyosan büntetné.

Ami a mérkőzést illeti – a CSM keretében világklasszis játékosok sorakoznak, közülük a legtöbb gondunk várhatóan Cristina Neaguval, Andrea Lekiccsel, Dragana Cvijiccsel és Crina Pinteával lesz. Illetve, a közöttük zajló összjátékkal. Merthogy a kétségkívül a világ legjobbjai közé tartozó két átlövőnek már a 8-10 méter is lőtáv, ha nem lépnek ki rájuk a mieink, ha pedig időben érkezik a védő, akkor az egy az egyben maradó beálló, Cvijic vagy Pintea lesz tarthatatlan. Leginkább a súly és méretbeli különbségek miatt – Cvijic 183, Pintea pedig 191 centiméter magas. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy ha esetleg az imént említett négyesnek nem menne a játék, akkor az egyaránt 186 centis Perianuhoz és Torstenssonhoz, illetve a villámléptű Omoregiehez is habozás nélkül nyúlhat pályaedzőből előlépő szakvezető, Adrian Vasile.

A mieink szerdán az utolsó pillanatig kiélezett meccset nyertek az Érd ellen, vagyis pozitív élménnyel, de fáradtan készültek a szombati összecsapásra, amely huszonegy nap alatt már a hetedik lesz. Hogy egy csattanós lezárás, egy esetleges bravúr mekkora lökést adhatna a tavaszra, nagyjából mindenki el tudja képzelni. Úgyhogy ezért kell küzdeni, harcolni szombaton délután.

Együtt, egymásért és fegyelmezetten – a pályán és a lelátón egyaránt!

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
2. csoportkör, 1. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - CSM Bucuresti
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2020. január 25., 16:00
Játékvezetők: Javier Alvarez Mata és Yon Bustamante Lopez (spanyolok)

Jegyár: 3000-6500 Ft.
TV: Sport 1
   

Cikkajánló

Megküzdöttünk érte, közelebb léptünk a legjobb nyolchoz

Győzött Dortmundban női kézilabdacsapatunk, így kedvező helyzetből várja a Bajnokok Ligája-visszavágót.

Irány Dortmund – indul a rájátszás a BL-ben

Női kézilabdacsapatunk pozitívan zárta a csoportkört, de a Dortmund elleni párharc se lesz sétagalopp.

„A pályán és az életben is a kihívások motiválnak”

Női kézilabdacsapatunk válogatott kapusa életében nem izgult annyira, mint idén március 15-én.

Zsinórban a 75. hazai bajnokinkon maradtunk veretlenek

Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.

"Boldog nem vagyok, de elégedett igen" - Jesper Jensen

Női kéziseink döntetlent játszottak a Győri ETO-val, de vezetőedzőnk csak a mutatott játékkal volt elégedett.

Simon Petra: "Büszke vagyok a csapatra"

A Győr elleni döntetlennel zárult bajnoki rangadó után irányítónk értékelt -VIDEÓ!

Őrült meccs és döntetlen az ETO elleni csúcsrangadón

Hihetetlen küzdelem után, időntúli hetessel egyenlítve játszott döntetlent női kézilabdacsapatunk.

A rangadó, amelyen az előzmények nem számítanak

Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin