Megszokhattuk, hogy az újév környéki bajnoki fordulóban rendre fokozott az érdeklődés, illetve azt is, hogy a Ferencváros-Győr rangadókon mindig sokszoros a jegyekért a túljelentkezés. Most meg, hogy december 29-én érkezett a minden fronton címvédő a Népligetbe, e két tényező csak erősítette egymást. Szóval, elképesztő hangulat uralkodott az Elek Gyula Arénában, vasárnap este, s ahogyan a gyönyörű, a csarnok háromnegyedét lefedő látványt készítő szurkolóink, úgy a csapatok is óriási elánnal kezdtek.

Az ETO két góljára néggyel válaszoltunk, és ettől komoly lendületet vettünk. Bíró Blanka kergette őrületbe a győrieket, elsősorban a jobbszélsőket, de a fal is kemény volt előtte. Szembetűnő volt, hogy a visszarendeződésre óriási hangsúlyt fordítanak a lányaink, s ezzel némileg sikerült féken tartani ellenfelünket, amelynek egyébként a gyors indítás és a lerohanás a fő fegyvere. Nem nyújtottunk támadásban extrát, sokszor úgy tűnt, hogy nagyon nehezen találjuk meg a réseket, de valahogy mindig sikerült túljutni a nehéz pillanatokon. Hol Háfra Noémi lőtte át a látszólag égig érő győri falat, hol Schatzl Nadine varázsolta be a labdát a kapuba, de a világbajnoki megrázkódtatások miatt igen mélyről tápászkodó Klujber Katrin is meg-megvillant. Az első félidő hajrájában a vendégek átvették a vezetést (9-10), kihasználva, hogy 9-7 után majd tíz percen át nem sikerült túljárnunk Amandine Leynaud eszén. Nem zuhant össze ettől az ezernyi fradista torok által űzött, hajtott csapatunk, és a dudaszó előtt két másodperccel Klujber Katrin újra vezetéshez juttatta a mieinket.

A második játékrész első öt perce még egyet dobott a hangulaton, robbant a csarnok a Fradi-gólok után – és jöttek is szépen, sorban. Schatzl, Háfra, majd Klujber kétszer, az előnyünk meg öt gólra hízott, és a legtöbben a szemüket dörzsölgették. Danyi Gábor nem várhatott, időt kért, és sajnos felrázta csapatát, amely rögtön kettőre zárkózott. Kovacsics Anikó kiállítása után az ezen az estén a pályára anyaként visszatérő Szucsánszki Zita és Hornyák Dóra egyszerre volt pályán, sőt, utóbbi gólt is lőtt nagyon fontos pillanatban. Negyed óra maradt, amikor egy gólt továbbra is őriztünk a vezetésünkből, de az ETO egyre könnyebben került helyzetbe, ezért félő volt, hogy kétségkívül hosszabb kerettel rendelkező ellenfelünk a hajrában fordítani is tud.

A 49. percben össze is jött neki sajnos, s bár erre még tudtunk válaszolni, ismét vezetést szereztünk, a következő percekben négy gólt kaptunk zsinórban, és a vendégek eldöntötték a mérkőzést. Vagyis, mindenki ezt hitte, kivéve a csapatot, amely talán nem is ismeri azt a szót, hogy feladni. Egyre zárkóztunk, kétszer is, így 28-27-es vendég előnynél kezdődött az utolsó negyvenöt másodperc Danyi időkérése után. Kivédekeztük a győri támadást, támadhattunk az egyenlítésért, de már csak alig tíz másodperc maradt. Amolyan kényszerhelyzetben Lukács Viktória vállalta magára a lövést, amit Kiss Éva védett, a játékidő meg lepergett.

Elképesztő mérkőzésen maradtunk pont nélkül, amelyen ezt leszámítva mindenki többet kaphatott, mint amit remélt. Igen közel voltunk a bravúrhoz, de ebből a meccsből még így is építkezni lehet.