2019. február 13.
Óriásit küzdöttünk, de ott vagyunk a négyes döntőben
Nem játszottunk jól, a Vác pedig ügyesen kihasználta ezt, és óriási küzdelemre késztetett minket.

Ha mindenképp pozitívumot szeretnénk keresni abban, hogy az elmúlt időszakban elvétve sikerült jól kezdeni a mérkőzéseinket, akkor annyit megjegyezhetünk, hogy most már legalább nem jövünk zavarba, ha a meccs elején hátrányba kerülünk… Persze, nem lenne baj, ha néha elmaradna a mérkőzéseknek ez a része, de, mondjuk, majd legközelebb. Ugyanis Vácott, a Magyar Kupa negyeddöntőjében is nyögvenyelősen indult az összecsapás, hárommal is vezettek a hazaiak (7-4), és előnybe is csak a tizennyolcadik percben kerültünk először (8-9) Márton Gréta góljának köszönhetően. Nagyjából ekkortájt állt be Pásztor Noémi, a Budaörsről igazolt junior világbajnok beálló, és rögtön letette a névjegyét: a játékrész végéig ötször talált az ellenfél kapujába, illetve egy hetest is kiharcolt.

Harminc perc után ezzel együtt is csupán kettővel, 16-14-re vezettünk, vagyis közel sem volt megnyugtató a helyzet, főképp, hogy Pásztor-kiállítással és váci góllal kezdődött a második félidő. A harminchetedik percben egyenlített a Vác, ez pedig még a rossz kezdés ismeretében is váratlan volt. Nem sokat segített a helyzeten, hogy a játékvezetői páros, amikor leszakítottuk volna az ellenfelet, egy-egy kiállítással, hetessel vagy indokolatlan fújással mindig segített rajta – érzésünk szerint jogtalanul. A hangulat vélhetően akkor is kiváló lett volna, ha nem ilyen szoros a mérkőzés, elvégre a Ferencváros vendégjátékára ezúttal is csurig telt a váci sportcsarnok, de így különösen lelkesek voltak a hazai szurkolók is, miközben a mieink szokásukhoz híven ezúttal is rendületlenül nyomták végig a hatvan percet.

Sokáig bíztunk benne, hogy valahol csak megtörik a Vác, de tíz perccel a vége előtt már egyértelmű volt, hogy ez ma, ilyen körülmények között rettenetesen nehézkes lesz. Kettő volt az előnyünk ekkor, s mert Suba Sára nagyon elkapta a fonalat a hazai kapuban, az ötvenkettedik percben megint egyenlített a Vác (25-25). Igazi kupacsata volt egyébként, amely újra kiváló propagandája volt a sportágnak két többnyire magyar kézilabdázókat alkalmazó (a két fél összesen nyolc junior világbajnokot szerepeltetett ma!) csapat között, amelynek a végén, ha nehezen is, a jobb nyert. 25-25-ről ugyanis sikerült újra ritmust váltanunk és az utolsó percben már izgulni sem kellett - nagy szó ez a meccs egészét tekintve. Sőt, végül a legnagyobb különbség is - közte öt - az utolsó percben alakult ki.

31-27-re győztünk (bár ezt a csarnokban csak a figyelmesek tudhatták, mert az eredményjelzőt úgy 15 másodperccel a lefújást követően ki is kapcsolták...), és bejutottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe, amelyet március 16-án és 17-én rendeznek Debrecenben. A Ferencváros mellett a DKKA, az Érd és a Győr lesz résztvevője az eseménynek.

Magyar Kupa, 5. forduló
GVM Europe-Vác – FTC-Rail Cargo Hungaria 27-31 (14-16)
Helyszín: Vác Város Sportcsarnoka
Időpont: 2019. február 13. (szerda) 18 óra
Játékvezetők: Herczeg Péter és Südi Péter

Cikkajánló

A teljes csoportkört meghatározó BL-rangadók jönnek

A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin